Nagy bulit csapott az Elefánt Kecskeméten (interjú)

Szombaton koncertet adott Kecskeméten, az Ápolóban az Elefánt együttes. Mind az előzenekar, a Kolibri, mind az Elefánt nagy sikerrel szolgálta ki a lelkes rajongókat.

Jó lehet manapság Elefánt együttesnek lenni. Jó lehet ekkora, és a műfajok tekintetében ilyen széles spektrumú repertoárral rendelkezni. Jó érzés lehet tudni, hogy a zenekar képes a közönségét megpogóztatni – mert félreértés ne essék, nem egy daluk akár punknótának is elmegy –, a zenészek képesek már-már elektronikusba hajló rockkal transzba ejteni, képesek a publikumot megénekeltetni – annál is inkább, mert a tábor betéve tudja az összes szöveget –, képesek ismert poénnal megnevettetni, képesek keserves dallal megríkatni – a Bocs című számot a többség rendre zokogva fújja együtt Szendrői Csaba énekessel –, képesek totális, látványos vizuális elemekkel szuperkoncertet varázsolni a színpadra, majd egy pillanat alatt házibulihangulatot teremteni.

Ezt bizonyították szombaton este is, az Ápoló klubban adott koncertjükön, ahol a fentebb felsoroltak közül minden megtörtént. Az együttes két tagjával, Kovács Zoltán billentyűssel és Németh Szabolcs dobossal készült interjúnkból pedig kiderül, hogy mindezt nem a szerencsének köszönhették. A szerencse annyiban játszott szerepet a zenekar mai sikerében, hogy jókor talált egymásra az az öt ember, aki a bandát változatlan felállásban alkotja, de az országos siker, az egyre növekvő rajongótábor mögött a tehetséghez párosított szisztematikus munka áll.

Kovács Zoltán és Németh Szabolcs - Vincze Natasa

Nemcsak zenekar, baráti kör is

KecsUP: – Szombathelyről indultatok két fővel, 2012-re pedig összeállt a mai felállás. Azóta, vagyis 14 éve, egyetlen tagcsere sem volt. Minek tudható ez be? Nem csak zenekar, hanem bevált baráti kör is lett ez a brigád?

Németh Szabolcs: – Igen. Azzá vált.

Kovács Zoltán: – Hamar azzá vált. Pontosabban nem is annyira hamar, nem hirtelen, de kijelenthető: a társaság rendesen összecsiszolódott az első tíz év alatt. Megismertük egymás traumáit, defektjeit, heppjeit, és ez a társas kapcsolat most már olyan, mint egy házasság. Mintha együtt élnénk így öten. Megtanultuk szeretni és tisztelni egymást, kialakult egy se veled, se nélküled viszony, ami a kreativitást illeti: együtt alkotunk, és ez így bevált, ez így jó lesz.

Németh Szabolcs: – Az nagyon szerencsés volt, hogy a zenekar bővülése előtt a Szendrői Csabi és a Totya (Tóth András gitáros – a szerk.) már egy duóként működött. A Csabival én rokoni viszonyban állok, tehát így ráadásul egészen kiskora óta ismertem. A Csabi először engem hívott, mikor a duójuk már megvolt, hogy volna-e kedvem jönni dobolni. Mondtam, hogy persze, csináljuk, nyomjuk. Aztán amikor ez a trió már megvolt, akkor az Ede és a Zoli jöttek még be a képbe, és valami hihetetlenül jó csillagzat alatt jött össze ez a kvintett. Zoli egyébként egy ismerősön keresztül talált ránk, az Ede pedig konkrétan egy Facebook-posztra jelentkezett, amelyben jeleztük, hogy basszert keresünk. Ede jelentkezésének az volt az érdekessége, hogy ő egyébként ugyanúgy szombathelyi, mint mi, sőt, régről még ismertük is egymást. A Závada Petinél volt egy összeröffenés, amikor eldöntöttük, hogy tekintsük magunkat megalakultnak, és rá egy hónapra szerintem pedig már fel is léptünk.

Kovács Zoltán: – Nem rá egy hónapra, előbb, már másfél hét után felléptünk. A Csabi-Totya duónak már volt egy műsora, egy kisebb repertoárja, sőt, egy beütemezett fellépése, és azt szerették volna, ha az zenekarral tudna megszólalni. Azt összedobtuk, és ebből lett az Elefánt. Akkor még alig ismertük egymást, tehát tulajdonképpen előbb lettünk tagok, és úgymond aztán ismerkedtünk meg. De folytatjuk mind a mai napig ezt az ismerkedést.

Öt ember, ötféle zenei hatás

KecsUP: – Valamikor 2012 táján műfaj tekintetében posztsanzonként határoztátok meg magatokat. Ha akkor ez volt a megfejtés, ma mit mondanátok annak, aki megkérdezi, hogy ma milyen zenét játszik az Elefánt?

Kovács Zoltán: – Nincs konkrét műfaj, amit zászlónkra tűztünk volna. Aki ismeri a repertoárunkat, az tudja, hogy sem a szövegek, sem a zene, a hangszerelés tekintetében nem célunk, hogy kategorizálhatóak legyünk. A zenénk tehát olyan értelemben műfajfüggetlen, hogy tudjuk, mit akarunk elmondani, és az hozza magával a stílust. De ez így jó, és így természetes. Öten vagyunk, ötféle ember, öt különféle zenét hallgat, mindenkit más hatások érnek. Mivel nagyon régóta dolgozunk együtt, egymás zenéivel is megismerkedtünk, tudjuk, hogy ki mit szeret, ki mit hallgat, és ez a sokféle dolog, sokféle hatás egy ilyen együttes esetén összeérik, és elindul egy irányba. Ebbe az irányba nagyon sok olyan vonulat is beletartozik, ami új, tehát nemhogy nem gondolkodunk műfaji definíciókban, abszolút nyitottak vagyunk az újdonságokra is. Ha feltűnik egy új zenekar, új, érdekes hangzással, ami mindannyiunknak tetszik, akkor igyekszünk integrálni. Rengeteg inspirációt adnak az újfajta zenék. A változást ugyanakkor az is mozgatja, hogy növekszik a zenekar, így megtehetjük azt is, hogy elkezdünk vásárolni, értsd ez alatt, hogy képesek vagyunk bővíteni a hangszerparkot. Tehát ma már egészen másfajta megszólalást tudunk elérni, mint az elején. Ha az én példámon indulunk ki, az elején a zongora egyszerűen zongora volt. Aztán ahogy haladtunk, úgy tudott bővülni a billentyűs eszköztár is.

Kecskemét is része lett az Elefánt történetének

KecsUP: – Klasszikus próba, tehát gyakorlás játszik még? Vagy van annyi koncertetek, hogy elég a friss dolgokat összegyúrni, hogy biztosan menjen?

Kovács Zoli: – Csak az játszik. Nem vicc, tényleg.

Németh Szabolcs: – Az elmúlt, lassan már tizenöt évben folyamatosan és rendszeresen próbálunk. Hetente egy vagy két próba, különböző egyéb programokhoz, élethelyzetekhez igazítva, de függetlenül attól, hogy hány koncertje van egy évben a zenekarnak, a heti próbákat mindig megtartjuk. Ezen kívül vannak részpróbák is, ahol nincs mindenki jelen, illetve vannak alkotótáborok. Kecskemét ilyen szempontból éveken át fontos szerepet játszott a zenekar életében. Itt, Kecskemét környékén írtunk meg nagyon sok dalt, és így több lemezt is.

Kovács Zoltán: – Kecskemét határában volt egy stúdió, egy farm, ide jártunk éveken keresztül. (A Cserni Kálmán-féle Origo stúdió utódja, az 52-es út mellett – a szerk.) Gyakorlatilag itt írtuk meg a Gomoly című lemezünket, itt írtuk meg a Minden című albumnak is az oroszlánrészét, sőt, még az El című lemezünkön is van olyan nóta, például az Óra, ami Kecskeméthez kötődik. A Covid idején ugyebár leállt az élet, aztán a Covid után még egyszer jártunk itt. Nemcsak produktívak, de nagy élmények is voltak ezek az alkotótáborok. Több napra lejöttünk busszal, berendeztünk egy komplett próbatermet, minden cuccot hoztunk magunkkal, eltöltöttünk itt nem egyszer közel egy hetet, itt is aludtunk, egész nap együtt voltunk, a zenélés mellett is remekül éreztük magunkat, a Szabi óriási grillezéseket rendezett.

Németh Szabolcs: – Volt itt minden, ami csak egy hangulatos alkotótáborhoz kell, és mindez az erdő közepén.

Kovács Zoltán: – Nagyon szerettünk idejárni, megsirattuk, amikor hallottuk, hogy eladják a tanyát, és így megszűnik a stúdió.



Az interjúnk folytatódik. Hogyan születik egy új Elefánt-dal? Van-e olyan dal, amit esetleg máshogy játszanak koncerten, mint ahogy annak idején megszületett? A beszélgetésben szó esik még a régi dalok mellett az újak alkotásáról, a koncertélményről és arról a látványvilágról is, amely mára az Elefánt fellépéseinek meghatározó részévé vált.