Rózsáné Sádt Mónikát nevezte ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökévé – tudatta a szaktárca Kármán András tárcavezető Facebook-posztja alapján. Amiben egyébként a miniszter bemutatta a NAV új bűnügyi és nyomozati elnökhelyettesét, dr. Sisák Attilát is.
Mint arról Kármán András beszámolt, az adóhivatal elnöki posztjára nyilvános pályázatot hirdettek, erre 49-en jelentkeztek. Államtitkári meghallgatásra azonban csak 9 pályázót hívtak be, majd öt jelentkezőt hallgatott meg ő maga is. Közülük választotta ki Sádt Mónikát, a DIAGEO csoport nemzetközi adózási folyamatokért felelős magyarországi igazgatóját. (A DIAGEO csoport a világ egyik legnagyobb, alkoholos italokat gyártó és forgalmazó multinacionális vállalata, mely a Guinness, a Smirnoff és a Johnnie Walker gyártásáért felelős.)
Kármán András elmondása szerint az új NAV-elnök egy korszerű, hatékony adóhivatalt szeretne felépíteni, ami mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára könnyebbé és átláthatóbbá teszi az adózást. Ezen felül pedig szigorúan szankcionálja majd azokat, akik ki akarnak bújni a közteherviselés alól.
Hirdetés
Végül a pénzügyminiszter kitért dr. Sisák Attilára is, akiről azt írta: az OTP Bank szankciós szűrési osztályának vezetője évtizedes tapasztalattal bír a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. Korábban dolgozott a rendőrségnél, a pénzügyminisztériumnál, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál, majd 2023-ig a NAV-nál is.


