Logo

Hirdetés

Megyében - sport

Bajai LC-Kecskeméti LC

Fotó: Pulai Zsóka

Városi derbit vívnak szombaton Kecskeméten





Megyei I. osztály

Hirdetés

A tabellát négy ponttal vezető Lajosmizse kemény feladat vár a hétvégén, Árva Zsolt csapata ugyanis a KTE II. elleni győzelemmel rajtoló Harta vendége lesz. Az idén kétszer már találkoztak a csapatok, júniusban Kecskeméten, a megyei kupadöntőben, majd augusztusban, a Magyar Kupa első fordulójában, akkor Lajosmizsén. Mind a két összecsapást a Harta nyerte 3-1 arányban. A Duna-partiak ezzel az eredménnyel alighanem kiegyeznének, a mizseiek szeretnék megbontani a sormintát.

Kiszámíthatatlan, nagy meccsnek ígérkezik a Soltvadkert és a bajnoki címvédő Tiszakécskei LC II. összecsapása, előbbi otthonában. A Vadkert remek rajtot vett a KTE II. legyőzésével, és hajszál híján Lajosmizséről is elhozta mind a három pontot. Végül egy lett belőle. A Tiszakécskei LC II. az első fordulóban Kiskunfélegyházán oktatott, a második körben, hazai pályán viszont okult egy szoros mérkőzésen a Kunbaja ellen.

Parádés rajtot vett a Kalocsa, hétgólos győzelmet aratott a Csólyospálos ellen. A paprikavárosiaknak nem lesz könnyű dolguk a hétvégén, a Kiskőröst látják vendégül.

Mind a Baja, mind a Jánoshalma a 2. fordulóban rajtolt el a bajnokságban. A Bajai LC győzelemmel debütált, a Jánoshalma pedig Kecelen szerzett pontot. Háromesélyesnek tűnik a találkozó, egy biztos: mind a két csapat alaposan oda fogja tenni magát.

Hirdetés

Városi derbit vívnak Kecskeméten, a Kecskeméti LC a Kecskeméti TE II. csapatát fogadja. A KLC egy nagyszerű, a Kecel felett aratott győzelemmel rajtolt, Baján viszont kapitulálni kényszerült. A KTE II. két vereséggel kezdett, és bár igaz, hogy Soltvadkerten és Hartán nem szégyen kikapni, de aligha ez az a sorozat, amit a hírös városi lila-fehérek folytatni akarnának. Pikáns presztízsmeccsre van kilátás.

A Kiskunfélegyháza Kunbajára utazik. Mind a két csapat két meccset játszott eddig, mind a két gárda egyet nyert, egyet elveszített.

Az első két mérkőzését elveszítő Csólyospálos az egy pontot szerző Kecelt látja vendégül hazai pályán.



Hirdetés

A megye I. 3. fordulójának a programja:

Szeptember 5., szombat, 16.30

Kecskeméti LC-Kecskeméti TE II.

Harta SE-Lajosmizsei VLC

Hirdetés

Soltvadkerti TE Soltút-Tiszakécskei LC II.

Kunbajai SE-Kiskunfélegyháza

Kiskőrösi LC-Anda Kalocsa FC

Szeptember 6., vasárnap, 16.30:

Hirdetés

Csólyospálos-Kecel FC

Jánoshalmi SE-Bajai LC



Megyei II. osztály

Hirdetés

A két győzelmével a tabellát vezető Akasztó ezen a hétvégén hazai pályán játszik, az ötven százalékos teljesítménnyel rajtoló Lakitelek gárdáját fogadja. A jelenleg a második helyen álló Kerekegyháza a még pont nélkül álló Kiskunmajsát látja vendégül. Az első fordulóban rangadót nyerő, majd a második körben szabadnapos Kunszállás hazai pályán lép pályára, az egyelőre pont nélkül sereghajtó Miklósi GYFE lesz a vendége. Ezen a hétvégén a Nyárlőrinc szabadnapos.

A megye II. 3. fordulójának a programja:

Szeptember 5., szombat, 16.30:

Kunszállás SE-Miklósi GYFE

Hirdetés

König-Kerekegyházi SE-Kiskunmajsa FC

Akasztó FC-Lakiteleki TE



Megyei III. osztály, Északi csoport

Hirdetés

A megye III. Északi csoportját a Vasutas SK vezeti. A félegyházi Loki ezen a hétvégén az egy vereséggel sereghajtó Tiszaalpár vendége lesz. A Ballószög a két szoros meccsen vereséget szenvedő SC Hírös-Épet fogadja. A bajnoki címvédő Ladánybene a 3. fordulóban szabadnapos. A Tiszaug Helvéciára utazik. A tavalyi bajnoki helyezéseket tekintve rangadót vív egymással az Izsák és a Katonatelep az előbbi csapat otthonában, szintén a tavalyi helyezések alapján minősül rangadónak a Pálmonostora és a Fülöpszállás összecsapása. A Fülöpjakab egy kiadós, tizenegy gólos vereséget szeretne feledtetni, de nem lesz könnyű dolga a Kerekegyháza II. ellen.

A megye III. Északi csoport hétvégi programja:

Szeptember 5., szombat, 10.00:

Ballószögi FK-SC Hírös-Ép

Hirdetés

Szeptember 5., szombat, 16.30:

Fülöpjakab-Kerekegyházi SE II.

Izsáki Építő SE-Katonatelepi SE

Pálmonostora SE-Fülöpszállási SE

Hirdetés

Szeptember 6., vasárnap, 16.30:

Helvéciai SE-TMSE Tiszaug

Tiszaalpári SE-Vasutas SK

Kiskőrös-Kiskunfélegyháza - Beniczki Dávid

Hirdetés



Kiskőrös-Kiskunfélegyháza - Beniczki Dávid

Hirdetés



Harta-Kecskeméti TE II. - Beniczki Dávid



Hirdetés

Harta-Kecskeméti TE II. - Beniczki Dávid



Bajai LC-Kecskeméti LC - Pulai Zsóka

Hirdetés



Bajai LC-Kecskeméti LC - Pulai Zsóka

Hirdetés



Harta SE-Kecskeméti TE II. - Beniczki Dávid



Hirdetés

KecsUP Shorts

Összes videó

Kulcsszavak: