A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a Kecskeméti TE Mezőkövesden lépett pályára, ahol az első félidőben idegenbeli szereplései közül az egyik legmeggyőzőbb játékát nyújtotta. A futballt azonban továbbra is gólra játsszák, a KTE pedig éppen a kapu előtti hatékonyságban vérzett el.
Jó formában érkezett a Kecskemét szombaton Mezőkövesdre, hiszen a 2. forduló óta veretlenek voltak a lila-fehérek az NB II-ben, és a „matyóföldiek” otthonában is bátran kezdtek. Nem túlzás azt állítani, hogy a KTE az első félidőben akár el is dönthette volna a mérkőzést, hiszen sorjáztak a vendéghelyzetek, miközben óriási mezőnyfölényben játszott Tímár Krisztián csapata. A 4. percben Beke Péter már csak a kapussal állt szemben, de rossz megoldást választott, majd Szabó Bálint előbb maga került közel a gólszerzéshez, ezt követően pedig Beke lövése az ő beadása után vágódott le egy védőről. Még mindig csak a 17. percben jártunk, amikor a Kecskemét csapatkapitánya 16 méterről tekert a hosszú felső sarok fölé, egy perccel később pedig Bekének adott ziccerlabdát, amit a kecskeméti támadó egy rossz átvétel után a kapusba lőtt. A 20. percben két védő előtt adódott sansz, Haris Attila szögletét Szépe János tette kapura, a labda Deczki Mátéról a tömegben Szilágyi Zoltán elé pattant, de a hazai kapus végül felszedte.
A nagy fölény az első félidőben nem hozott gólt, majd a második játékrész első percében már Németh Barnabás fejese ment a kapu fölé, és később Szépe sem talált kaput. A temérdek kihagyott sansz megbosszulta magát: a hazaiak ifjonca, Vörös Barna három embert is kicselezve indított kontrát, az akció végén pedig Szilágyi becsúszását szabálytalannak ítélte a játékvezető. A büntetőt Kovács Patrik a jobb alsóba lőtte, így a hazaiak továbbra is bátran építhettek az átmenetekre (1-0). A KTE támadásban maradt, Szabó újabb átlövése kevéssel kerülte el a kaput, és sorra jöttek a pontrúgások és a bedobások is, ám gólt ismét a hazaiak szereztek. Vörös ezúttal egy kifejelt labdát kapásból zúdított a jobb alsó sarokba 16 méterről (2-0). A végén egy védelmi hibát kihasználva a hazaiak Silling Máté révén végleg eldöntötték a mérkőzést, Szépe egy nagy bedobás után már csak szépíteni tudott a hajrában (3-1).
Ilyen pocsék helyzetkihasználással senkit sem lehet megverni
A Kecskemét esetében a futball egyik íratlan törvénye érvényesült: a sok kihagyott helyzet előbb-utóbb megbosszulhatja magát. Most is ez történt. A mérkőzés statisztikáiból kiderült, hogy 21-9 volt a lövési kísérletek száma a vendégek javára. A KTE ötször, a hazaiak négyszer találtak kaput, a Kövesd kis túlzással gólt is lőtt, ha próbálkozott vele.
A lövések és a helyzetek minőségéből is leszűrhető, hogy a kecskeméti játékosok jelentősen alulteljesítettek a kapu előtt, hiszen a várható gólok (xG) értéke hazai oldalon 1,54, míg a KTE-nél 2,85 volt a találkozón. Ez azt jelenti, hogy a kialakított helyzetek minősége alapján a KTE jóval több gólra számíthatott volna, mint a Mezőkövesd. Ehhez képest pont nélkül maradt, hiszen a futball továbbra sem pontozásos sportág.
A nehezét megcsinálta a Kecskemét
A kapu előtti mutatók csak egy részét jelentik a játék elemzésének, de a további statisztikákra kitérve látható igazán, hogy a Kecskemét a nehezét megcsinálta. A párharcok száma és a hatékonyságuk gyakorlatilag megegyezett: a hazaiak 104, a vendégek 102 párharcot nyertek meg 50 százalékos hatékonysággal. A Kecskemét többet passzolt (396-336), több kulcspasszt adott a támadóharmadban (10-4), több támadást vezetett (104-85), többet birtokolta a labdát (53-47 százalék), és labdabirtoklásának harmadát a támadóharmadban töltötte. Ehhez jön a rögzített játékhelyzetekben mutatkozó fölény (17-2), amelybe a nagy bedobások még bele sem számítanak. A pálya tehát gyakorlatilag felborult, a tőle elvárható dominanciát hozta a KTE, de a pontot nem sikerült feltenni az i-re.
Új sorozatot építene a KTE
A mérkőzés után Tímár Krisztián is arról beszélt, hogy a kapu előtt ennél sokkal több kell, egyúttal újabb veretlenségi sorozatot szeretne építeni csapatával:
– Gratulálok a hazai csapatnak! Jól elrontottuk ezt a meccset, és nem kisebbítve az ellenfél érdemeit, de úgy érzem, inkább mi veszítettük el. Az első félidőben akár el is dönthettük volna a mérkőzést, hatalmas fölényben voltunk, jó iramot diktáltunk, több óriási helyzetet is kidolgoztunk, de ezeket rendre kihagytuk. A második félidőben is támadólag léptünk fel. Ezt követően jött egy büntető, amelyet ugyan még nem tudtam visszanézni, de onnan, ahonnan én láttam, kissé könnyű síppal ítélt meg a játékvezető érzésem szerint. A lényeg viszont az, hogy megadta. Ezután kinyíltunk, és a második gól megpecsételte a sorsunkat. Ezzel véget ért a hosszú veretlenségi sorozatunk, nem így terveztük, de a kapu előtti minőség hiányzott ahhoz, hogy nyerjünk. Csalódottak vagyunk, de az élet nem áll meg, hosszú még a bajnokság, megpróbálunk egy újabb sorozatot építeni, hiszen a célunk változatlan. Ehhez viszont ennél komolyabb minőségű játékra, és támadóktól is érkező gólokra lesz szükség – mondta a KTE vezetőedzője.
A KTE legközelebb október 24-én, szombaton 15 órakor a Karcagot fogadja a Széktói Stadionban, és továbbra is a dobogón áll a rendkívül sűrű mezőnyben.
Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE 3-1 (0-0) Mezőkövesd. Vezette: Derdák Marcell (Georgiou Theodoros, Kulman Tamás) Mezőkövesd: Deczki – Csirmaz, Keresztes B., Varjas, Vajda – Vörös (Csörgő, 78.), Rab Bence (Vincze, 64.), Ottucsák, Zachán (Csatári, 46.) – Kovács P. (Keresztes Z., 64.), Hajdú (Silling, 64.). Vezetőedző: Máté Péter KTE: Ruisz – Szépe, Szilágyi Z., Szűcs Sz. – Kovács B., Haris, Eördögh (Berki, 46.), Göblyös – Szabó B., Beke – Németh B. (Bányai, 58.). Vezetőedző: Tímár Krisztián Gól: Kovács P. (61.), Vörös (77.), Silling (86.), ill. Szépe (88.)


