Boldogult sportújságíró koromban adódott egyszer egy extra nehéz vasárnap. A Kiskőrös-Bácsalmás bajnoki volt kitűzve tudósítás céljából, viszont ugyanezen a napon – a kőrösi meccsel egy időben – játszott a Soltvadkert is a Hartával. Mivel Vadkertről két nappal a meccs előtt jelezte Ugrai Imre, a felnőtt csapat akkori edzője, hogy a legendás Papeszt, azaz Papp Róbertet ezen a találkozón búcsúztatják, a krónikás bevállalta, hogy akkor tulajdonképpen mind a két meccsre benéz, hiszen az eredeti tervhez is illik ragaszkodni, de egy Papesz az mégiscsak Papesz. Elkészítette Soltvadkerten a fotókat – megható pillanatok, Papesz elköszön, szögre akaszt –, majd irány Kiskőrös, ahová félidőbe ért oda.
Vezetett a hazai csapat, a Vanó Sándor vezette Bácsalmás pedig küszködött, kínlódott, de érezhető volt, hogy nagyon nem megy a csapatnak, ezen a napon semmi sem jön össze, ki is kaptak végül 3-1-re. A krónikás valahol empátiával figyelte a bácsalmási csapatot, nem drukkolt nekik, de ezen a meccsen velük tudott azonosulni ebben a végtelen enerváltságban. Az enerváltsága idővel egyre súlyosbodott, mígnem már majdnem kóros letargia jött rá, és már lassan azon kezdett malmozni, hogy esetleg partidrogot adtak be neki valahol? Ám ezt hamar kizárta, egyrészt vasárnap dél tájban azért még nála kevésbé rendes ember sem jár olyan helyeken, ahol partidrogot lehetne csak úgy csempészni, meg vasárnap minek is, illetve egy borostás, lestrapált sportújságírót minek partidrogoztatna be bárki is, ám amikor a biztonság kedvéért elkezdte végigvenni, hogy nem történt-e mégis valami gyanús, akkor azonnal beugrott. Dehogy partidrog itt az ok, hanem a Nádas. A jakabszállási Nádas.
A Nádas vendéglő - A Nádas vendéglő Facebook-oldala
Hiszen a dupla meccsre induláskor eleve azért tervezte fél órával előbb az indulást, hogy a jakabszállási Nádasban meg tudjon venni az ételhordójába két adag pacalt. Úgy tervezte, hogy az egyik adagot majd valamelyik meccsen fogyasztja el, a másik meg majd jó lesz otthon hét elején. Innentől kezdve könnyű volt rekonstruálni a történteket: Vadkerten elfogyasztotta a meccsre szánt adagot, aztán nagy vidáman, kötelessége becsületes teljesítésének jó lelkiismeretével eltöltve áthajtott Kiskőrösre, ahol szépen berendezkedett a lelátón, majd hirtelen lezúdult rá a kajakóma, ami – mint utólag kiderült – végül is a meccset 3-1-re elveszítő bácsalmási lelkekkel való azonosulást tette a számára lehetővé.
Furcsa dolog ez a kajakóma, az ember fiatalon még magát a kifejezést sem ismeri, nemhogy az állapotot, de aztán idővel – ne szépítgessük: a korral – megismerszik ez a jelenség. Az pedig, hogy a Nádas pacalja után jött el egy ilyen felfokozott beállás, aligha meglepő, aki járt már ételhordóval a Nádasban, az tudja, hogy ott aztán nem aprózzák el a porciózást, nem fukarkodnak, nem patikamérlegen mérik ki az adagot.
Pacalért betérni viszont nagyon tudatosan kell a Nádasba, amennyiben az étel például meccsre kell, elképesztő forgalmat bonyolítanak ugyanis a jakabszállásiak az éttermükben, ahol önkiszolgáló rendszer működik, és gyakorlatilag az egész nap csúcsidő, üresjárat nem nagyon van. A krónikásnál ugyanakkor mindezek figyelembevétele mellett bevett gyakorlat volt, hogy ha olyan meccsre ment, amelyre menet Jakabszálláson át vezetett az útja, lehetőleg beiktatott egy megállót, pacalbeszerzés céljából.
Ebből adódott egy hajmeresztő élménye is. A Bócsa-Fülöpszállás megyei kupameccs előtt is betért a Nádasba – jó kis zsuga lett az a kupameccs, büntetőkkel nyerte meg a Fülöp, pedig a Bócsa az első 75 percben bőven eldönthette volna a maga javára –, viszont mivel úgy tervezte, hogy még a kezdés előtt lefotózza mind a két csapatot, meglehetősen kapkodva igyekezett jóllakni még a meccs előtt. Így adódott, hogy kis híján a torkán akadt egy méretesebb falat. Hajmeresztő pillanat volt, átfutott az agyán, hogy tulajdonképpen szép halál, hogy egy pacalrajongó Bócsán esik el nem a harc mezején, hanem a pacal által kivégezve, de aztán eszébe jutott, hogy persze, egy legényember vállalhatná ezt a hősi halált, neki viszont kötelessége a gyermekeire gondolni, és rögtön arra gondolt, hogy nevetségessé válás ide vagy oda, ha tényleg végleg megreked az a szál pacal ott a torokban, kénytelen lesz valamilyen kétségbeesett bábozással jelezni a pályát övező korlátra könyöklő, a meccsre váró szurkolóknak, hogy kérem szépen, baj van, itten pacalcsíkot kéne torokból kiszedni, az enyémből. Végül aztán elsősegélynyújtás és feltűnéskeltés nélkül sikerült lenyelnie, így aztán a bócsaiak egy hatalmas hahotázással, egy potenciális legendával – „emlékeztek, amikor megmentettük azt a marhát?” –, hősünk pedig egy nagyon fontos tapasztalattal lett gazdagabb. Akármennyire örülünk a pacalnak, akármennyire éhesek vagyunk, akármennyire kellene sietni: nincs kapkodás, meg kell adni a tiszteletet.
Márpedig a Nádas pacalja kivívja a tiszteletet. Lehet kérni krumplival vagy anélkül, lehet rendelni természetesen normál adagot – az kapásból XL –, de lehet rendelni kisadagot is. Ami az adag méretét illeti, olyan sztorizást még ember nem hallott a Nádassal kapcsolatban, hogy az adag pacal kicsi lett volna, vagy akár csak ne lett volna elég. Sőt, a dolog inkább fordítva igaz, mármint a sima adag-kis adag viszonylatában. Az már rendre előfordul, hogy valaki megkapja a tányér pacalját, és óvatosan jelzi a kiszolgáló hölgyeknek, hogy de hát ő kisadagot kért, és akkor szembesül a helyzettel: drága jó uram, nálunk ez a kisadag. Egyszóval éhesen onnan nem nagyon jön ki ember.
Ami magát a pacalt illeti, a csíkozást nem aprózzák el, ezúttal szó szerint értve az elaprózni igét, azaz nem darabolják miniatűrre a pacalcsíkokat, van, aki ezt föl is rója, aki ezért pontokat von le a képzeletbeli értékelő lapon. Viszont vajpuhára van főzve, ezért a krónikás szerint semmiféle örömnek nem akadálya, hogy az átlagnál nagyobb esetleg a csíkozás. A pacal másik elengedhetetlen tényezője a megfelelő mennyiségű szaft. E tekintetben sincs semmilyen hiányérzet, bőven jut a tányérra szaft is, ha maradt kenyerünk az étkezés befejeztekor, márpedig maradjon, mert érdemes hagyni, hogy legyen mivel kitunkolni a maradék szaftot, mert szaft, az fog maradni, az ugyanis bőséges, és szintén aranyba is megéri a súlyát.
Egy adag pacal a Nádasban - A Nádas vendéglő Facebook-oldala
A meccsek emlegetése jelen recenzióban félrevezetőnek hathat: az ember persze nem csak akkor ugrik be menet közben a Nádasban, amikor éppen arrafelé vezet az útja. Nem, a Nádas olyankor is beugrik, amikor az ember egyszerűen megkívánja a pacalt. Vagy csak azért, mert egyszerűen éhes, de van, hogy eljönnek azok a napok, amikor a kelleténél borúsabban látja az életét, a kilátásait, érzi, hogy üresen, valahogy egyre üresebben telnek a napjai, és akkor gondol egyet: gyerünk Jakabra, együnk és hozzunk, és ha maga az élet az üresség érzetét kelti is, legalább a gyomorból ne áradjon a sivárság.
Nem hivalkodunk, nem saját ez az ötlet, nem mi találtuk föl a spanyol viaszt. Krúdy Gyula, a lelkek és a lelki betegségek avatott szakértője is tanácsolta valahol boldogtalan – hoppon maradt? – szerelmeseknek, hogy mielőtt revolvert fog valaki a homlokához szerelmi bánatában vagy többnapos italozásba kezdene, bármilyen más meggondolatlanságra ragadtatná magát, először is egyen. Egyen rendesen, egyen módszeresen, lakjon jól. A gyomor lesz a szív lélekgyógyásza, teli hassal bármilyen kilátástalan legyen az élet, megváltozik a perspektíva.
Kontrollcsoport hiányában ugyanakkor nem akartuk elengedni ezt a cikket, így megkerestük a felsőszentiváni Szűcs Zoltánt. Szűcs Zoltán volt néhány éve a megye kettőben egyre sikeresebben szereplő, egyre karakteresebb Borota ügyvezető elnöke. Elképesztő lelkesedéssel tudott nyilatkozni a saját csapatáról, úgy egyáltalán: az egész déli, azaz nagyjából Baja környéki fociról – ami nekünk, itthon, a határon belül Észak-Bácska –, ha valakinek ő azt mondta, hogy a Nemesnádudvar-Dusnok első félideje látványos nem volt, de nagy küzdelmet hozott, akkor arra mérget lehet venni, hogy a 0-0-s részeredmény dacára is érdemes lett volna megnézni az első félidőt is akár utólag, felvételről is, még ha nem is pöttyözték a negyvenöt percet gólok.
Nagy étvágyú ínyenc ember, így hozzá fordultunk megerősítésért.
– Útba szoktad ejteni a Nádast Jakabszálláson?
– Kihagyhatatlan megálló. Amikor csak Kecskeméten akad dolgom, mindig be van ütemezve, a Nádas pacalját ki nem hagynám a világért sem. Amikor csak a BKMLSZ-ben akadt mondjuk dolgom, mert a csapatom dolgait intéztem, elképzelhetetlen volt az út egy, a Nádasban tett megálló nélkül, de attól, hogy megszűntem sportvezető lenni, a Nádassal való kapcsolatom nem szakadt, nem szakadhat meg.
– Ha osztályzatot kéne adni, egytől tízes skálán hány pontot adnál?
– A Nádas remekműve az én olvasatomban tízes skálán kilenc pont. Egyetlen adagról is látszik, hogy nagyon sokat főznek meg hatalmas üstben, egyben, így aztán nagyon jó, sűrű a leve. NB I-es szintű az a pacal, ez vitán felül áll.
– Mivel bukta el a Nádas azt az egy pontot, vagyis ha ennyire dicséred, akkor miért nem tízből tíz a pontszám?
– Azért adok rá gondolatban kilencest, mert tízes osztályzatot érdemlő ételt szerintem egyszerűen nem lehet csinálni. Mondom, miért. Olyan nincs, legyen az bár a világ legsikerültebb pörköltje, hogy mindenkinek egyformán tökéletes legyen. Olyan egyszerűen nem létezik, így nálam a kilenc a maximális osztályzat.
– Az étvágyaddal soha nem volt probléma, meccsek után rendre beszámoltál, hogy amikor a csapat kedvence, a káposztás birka volt a menü, rendre három-négy tányérral vállaltál. Egy ilyen tekintélyes étkű embernek elég-e a Nádas adagja?
– Maximálisan. Természetesen krumpli nélkül kérem, és akkora adagot kap az ember, hogy többet nem is kívánhat. Úgyhogy máris meghazudtolom magam: az adagot illetően tízes a pontszám. Éppen az adag az oka, hogy Kecskemétre menet nem térek be oda és vissza is, a Nádasba embörös adagot adnak, azt követően nem kell félóra múlva nassolni.
Nem tudunk, nem lehet vitatkozni vele.
Méltán népszerű a jakabszállási Nádas vendéglő, amely idén október 24-én jubileumra hívja a vendégeket: azon a napon lesz pontosan negyven éve, hogy megnyitott.
1 / 9
Fő a pacal a Nádasban
A jakabszállási Nádas vendéglő
