Ahogy arról a KecsUP Hírek korábban már beszámolt, a KTE Labdarúgó Akadémia korábbi játékosa, Farkas Patrik profi szerződést kapott a Liverpool FC-től. Az ifjú középpályás az U21-es csapatban bizonyíthat, ahonnan már nincs messze a nagyok öltözője sem. A felnőttfutballba való átmenet azonban talán pályafutása legnehezebb lépése lesz, amelyet a közeljövőben testvérével együtt tehet meg.
Farkas Patrik Szegedről érkezett a KTE Labdarúgó Akadémiára 2019-ben, a klubnál töltött két éve alatt pedig bekerült a magyar korosztályos válogatottba is. A tehetséges középpályás 2021 nyarán kapott hatalmas lehetőséget, hiszen testvérével együtt igazolta le a Liverpool.
Farkas Patrik ezt követően a Blackburn Rovershez került, ahol jelenleg egyébként a magyar válogatott kapusa, Tóth Balázs is véd az angol másodosztályban. A középpályán bevethető játékossal már 16 évesen előszerződést kötött a Rovers, majd az U16-os és az U18-as csapatban is jó teljesítményt nyújtott, így végül profi szerződést kapott. Az idei nyár újabb nagy lépést hozott számára, hiszen visszatérhetett Liverpoolba, ahol egyelőre a Premier League 2-ben, vagyis az U21-es csapatok kiemelt bajnokságában bizonyíthat.
A PL2-ben a legjobb akadémiák fiataljai játszanak, a bajnokság technikai színvonala magas, és gyakorlatilag a felnőttfutball előszobájának számít Angliában. Rengeteg játékos innen indul el kölcsönbe, vagy kerül közvetlenül az első csapat keretébe.
A most 19 esztendős Farkas Patrik egy sérülés után ebben a ligában nyerheti vissza a formáját a 2026/2027-es idényben. Már be is mutatkozott, és fokozatosan egyre nagyobb szerepet kaphat. Öccse, a 17 éves Farkas Erik szintén a Liverpool kötelékébe tartozik, akit a szakírók a „Vörösök” kiemelt tehetségeként említenek, ráadásul már az angol utánpótlás-válogatottban is rendszeresen szerepel. Róla a Liverpool vezetőedzője, Andoni Iraola elmondta, hogy minden esélye megvan, hogy a felnőttek között is idővel helyet követeljen magának. Nem véletlen, hogy három plusz két éves szerződést írtak alá vele.

Andoni Iraola és Farkas Erik Fotó: Farkas Gréta Facebook-oldala
A héten a testvérpár édesapja, Farkas Csaba adott interjút a Nemzeti Sportnak, amelyben a fiai előtt álló kihívásokról is szót ejtett:
– Erik előtt óriási kihívás áll. A világ egyik legnagyobb klubjához került, amelynél óriási az elvárás. Egy tizenhét éves srácnak, akit tehetségként kezelnek, meg kell felelnie, fejlődnie és keményen dolgoznia kell. Bízom benne, hogy nemzetközi szinten nagyon jó labdarúgó lesz. Vannak álmaink, de mi nagyon racionális, következetes emberek vagyunk, a mindennapokra és a kemény munkára figyelünk. Sérülése után Patrik egyre inkább visszanyeri a formáját, és hamarosan beléphet a felnőttfutballba. Az ő sport iránti szeretete és alázata nagyon ritka. Ez kemény világ, amelyben teljesíteni kell. Bízunk benne, hogy mindkettejüknek nagyszerű karrierjük lesz, és mindenekelőtt erős, egészséges emberek lesznek, akik sikeresen kezelik az élethelyzeteiket – mondta a játékosok édesapja a Nemzeti Sportnak.
A sok nehézséggel is megküzdő, de a gyermekei pályafutásának szinte mindent alárendelő család ma már otthonának tekinti Angliát. Farkas Csaba kiemelte, hogy a futballban mindig a tehetségük alapján ítélték meg fiait, és az iskolában is megfelelő támogatást kaptak. A KTE korábbi játékosa, Patrik kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy bátyként és mentorként egyaránt ott áll öccse mellett, menedzserként pedig nővérük, Farkas Gréta képviseli őket.
– Van köztük egészséges rivalizálás, de inkább erősen motiválják egymást. Patrik az idősebb, ő fantasztikusan szenvedélyes ember, ösztönösen is segíteni akar Eriknek, aki elfogadja testvére tanácsait és kritikáit. Ez tanulási folyamat: a jóból jobb lesz, a rosszból pedig remélhetőleg szintén jobb. Amikor kisebbek voltak, Patrik mindig vigyázott rá. Most ő motiválja – tette hozzá Farkas Csaba.
A KTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját, Szabó Tibort is megkérdeztük arról, hogyan emlékszik vissza egykori játékosára:
– Közel két évet töltött nálunk Patrik, aki az U14-es korosztályba lépve érkezett hozzánk Szegedről. A látókörünkbe Paksi Péter révén került, aki Szegedről már jól ismerte őt. Akkor az U14-es országos bajnokságban szerepeltünk, és mindig szemmel követtük az elérhető tehetségeket. Játékára a megbízhatóság és a nagy munkabírás volt jellemző a középpályán. Ugyan elég vékony kis srác volt még, de technikailag rendkívül képzett. Látszott rajta, hogy fizikálisan is rendben lesz. A labdabirtoklásra épülő játékban és a labdaszerzésekben kifejezetten erős volt, mi arra próbáltuk még ösztönözni, hogy bátrabban támadja a kaput, akár mélységi passzokkal, akár egyénileg is. Természetesen követjük a vele kapcsolatos híreket, információkat. Hatalmas siker neki és a családjának is, hogy ilyen messzire jutott. Egy jó szellemiségű, alázatos srácról van szó, aki már nálunk is mindent alárendelt a fejlődésének – mondta Szabó Tibor.


