Logo

Hirdetés

kórház A épületKecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház "A" épülete

Fotó: KecsUP Hírek

Napok óta nincs fűtés a kórház "A" épületében, az intézmény csak a megkeresésünk után hozta nyilvánosságra a problémát

Napok óta nem működik a fűtés a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház “A“ épületében, ami a betegek és a dolgozók számára is egyre kellemetlenebb - közölte a KecsUP Hírekkel egy névtelenséget kérő olvasónk. A sajtóetika szabályainak megfelelően kedden délelőtt megkerestük a kórházat, akik szerdán cinikus válaszlevélben közölték: „olyan fontosnak tartják a témát“, hogy lakossági közleményt tettek ki honlapjukra és a Facebookra.

Névtelenséget kérő olvasónk a KecsUP Hírekkel közölte, van olyan helyiség a kórház “A“ épületében, ahol az este folyamán 16,7 celsius-fokra hűlt le a hőmérséklet - erről bizonyítékot is küldött. Elmondása szerint ebben a hidegben a betegeknek alkalmanként félmeztelenül kell lenniük, például különböző vizsgálatok elvégzésekor.

Az „A” épületben ráadásul koraszülött-utógondozó, különböző gyermek-szakrendelések (például gyermekvérvétel, nefrológia, pulmonológia és kardiológia), valamint fül-orr-gégészet is található.

A hozzánk beérkező információkkal kapcsolatban megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház PR menedzserét, a választ azonban nem csak hozzánk juttatták el. Az alábbi kérdéseket tettük fel:

  • Igaz, amit olvasónk eljuttatott szerkesztőségünkhöz, valóban problémák adódtak a fűtéssel?
  • Amennyiben igen, milyen rövid- és hosszútávú lehetőségei vannak a kórháznak arra, hogy ezt orvosolja?
  • Mikorra várható, hogy megoldódik ez a probléma?
  • A kórház weboldala szerint például gyermekosztályok és koraszülött gondozó is található az "A" épületben - veszélyezteti a fűtés hiánya a betegeket?
  • Az "A" épület minden osztályán hasonló a hőmérséklet, vagy vannak jobb- és rosszabb helyzetű osztályok?
  • Amennyiben az utóbbi, kérem elmondaná, mely osztályokon van a leghidegebb, és ez hány celsius fokra tehető?



Bár válaszlevelükben azt írták, hogy „olyan fontosnak tartják a témát, hogy lakossági közleményt tettek ki“ honlapjukra és a Facebookra, az nem világos, hogy miért nem tették meg ezt nyilvánosan még a KecsUP Hírek megkeresését megelőzően - hiszen mint azt feljebb írtuk, a probléma napok óta fennáll. „Reméljük, hogy ebben megtalálja minden feltett kérdésére a választ“ - fejezték be a válaszadást, majd linkelték a nyilvános közleményt. (Egyébként nem, nem találtuk meg minden kérdésünkre a választ.)

A közleményben többek között azt írják, hogy a kecskeméti telephely „A” épületrészében átmenetileg nem működik a központi fűtés. Hozzátették, hogy az intézmény folyamatosan figyelemmel kíséri a kórtermek, műtők hőmérsékletét, és ahol az ellátás biztonsága, illetve a betegek és munkatársak komfortja indokolja, ideiglenes temperálást biztosít.

A probléma a közlemény szerint egy augusztusi csőtörésből ered, a műszaki hiba kapcsán vált a létesítményüzemeltetést végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) számára nyilvánvalóvá, hogy a fűtési rendszer az érintett vezetékszakasz miatt a fűtési időszak kezdetén nem lesz üzemszerűen használható.

A műszaki megoldás a KEF tájékoztatása szerint 2026. október 14-én megkezdődik. A munkálatok célja, hogy a fűtési szolgáltatás a lehető legrövidebb időn belül ismét megfelelően biztosítható legyen.

- írták.

A kórház tájékoztatása szerint a munkatársak az érintett betegellátó területeken rendszeresen mérik a helyiségek hőmérsékletét: nappal jellemzően 22-25 fok közötti értékeket mérnek, az éjszakai órákban pedig a hőmérséklet jellemzően 17-19 fok körül alakul. Azt állítják, hogy azokban a helyiségekben, ahol az ellátás szempontjából további temperálás szükséges, átmenetileg olajradiátorok állnak rendelkezésre, az elektromos hálózat kapacitásának határáig. „Igény esetén a meglévőn felül további meleg teát, és takarót biztosítunk“ - tették hozzá.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház a Facebookon korlátozta, hogy ki szólhat hozzá a bejegyzéshez.

korház fűtés fb (2)

Korlátozták a hozzászólásokat a poszt alatt - Képkivágás/Facebook.



Szerkesztői megjegyzés: Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter megválasztása óta hangsúlyozza, hogy az egészségügy helyzetét nem lehet eltitkolni a nyilvánosság elől, a miniszter biztosan nem így gondolta a sajtóval és az emberekkel való kapcsolatot, kommunikációt. A sajtóetika szabályainak megfelelően a kórház válaszáig nem hoztuk nyilvánosságra, hogy nincs fűtés az „A“ épületben, a kérdéseinkre adott nyilvános válasz miatt azonban a téma mindenhol egyszerre fog megjelenni, pedig mi kezdtünk el foglalkozni az üggyel, a közlemény is miattunk születhetett. A kérdéseket kedden délelőtt küldtük el, a nyilvános közlemény körülbelül 24 órával rá született.

KecsUP Shorts

Összes videó