Logo

Hirdetés

Eördögh András ünnepli a KTE egyenlítő góljátKecskeméten

Eördögh András ünnepli a KTE egyenlítő gólját

Fotó: Réti Attila/KTE

Vezéráldozattal járó sikert aratott a KTE Csákváron

Volt itt minden, mint a búcsúban. A Kecskeméti TE eseménydús mérkőzést játszott a bajnoki szünet utáni első fordulóban Csákváron. A négy kiállítást és három gólt hozó csatából végül a lila-fehérek jöttek ki győztesen, ám az biztos, hogy három játékost is veszítettek átmenetileg.

A sereghajtó Csákvár a bajnoki szünet előtt már életjeleket mutatott, és azt is biztosra lehetett venni, hogy az alsó régióban tanyázó gárda mindent meg fog tenni azért, hogy legalább pontot szerezzen a KTE ellen. Ez már az első percektől érezhető volt, ám Zierkelbach Péter játékvezető engedte, hogy a helyenként indokolatlan, felesleges, illetve a keménység határát súroló szabálytalanságokkal tördeljék a játékot a hazaiak. Noha a csákváriak támadója aligha akart szándékosan sérülést okozni, Gajág Gergő egy lökés után olyan szerencsétlenül ért talajt, hogy felkötött karral kellett elhagynia a pályát a 17. percben, mindezt a kecskeméti szurkolók vastapsa mellett tehette meg.

A KTE ezzel együtt nagy fölényben volt, és az első percektől megvoltak a sanszai, a 18. percben Szabó Bálint nagy ziccerben a kapufát találta el. Sorra érkeztek Göblyös Sándor nagy bedobásai, valamint a szabadrúgások és a szögletek is a csákvári kapu elé, de vagy Bozó Mirkó tudott védeni, vagy nem találtak kaput a kecskeméti próbálkozások. A 36. percben aztán a semmiből szerzett vezetést a hazai csapat, Benkő Péter jó 24 méterről pókhálózta ki a bal felsőt (1-0).

Fordulás után is nagy elánnal támadott a KTE, a hazaiak még hátrébb húzódtak, ám úgy tűnt, el vannak átkozva a kecskemétiek. Az 52. percben már mindenki gólt látott Németh Barnabás ziccerénél, de a lécről visszapattant a kapus kezébe a labda. Az utolsó húsz percben aztán alaposan felgyorsultak az események. A 72. percben az alig két perce pályán lévő Bolyki Andor húzott befelé a jobb oldalon, Lorentz Márton azonban háromszor is belerúgott. Ezt Bolyki nem vette jó néven, és meglökte ellenfelét, a játékvezető pedig talán túl szigorúan mindkét játékost kiállította. Nem sokáig maradtak azonos létszámban így sem a csapatok, mert a 74. percben az ellenfelét szerelő Szilágyi Zoltán feje felé rúgott többször a földre kerülő Pesti Zoltán, amiért azonnal villant neki is a piros. A tíz a kilenc ellen futballozó Kecskemétnek aztán feküdt ez a helyzet: a 77. percben Eördögh András egy beadás után lecsorgó labdát vágott a léc alá, majd a 80. percben Szépe János a Haris Attilától érkező szabadrúgást csúsztatta a hálóba (1-2).

A fordítás után a Csákvár mindent feltett egy lapra, de már nem volt sansza a hazaiaknak. A hosszabbításban azért a játékvezető kiosztott egy újabb piros lapot is, ekkor Merényi Ádám találta el elég csúnyán ellenfelét, amikor egy szabad labdára indultak el. A végeredmény azonban nem változott, a KTE nyert, és ezzel megtartotta második helyét. A kérdés már csak az a forduló után, hogy mi történik a BVSC és a Soroksár hétfő esti, zuglói randevúján. Itt dől el, hogy a KTE csökkenteni tudja-e három pontos hátrányát az éllovas „Sorival“ szemben, és ha igen, mennyivel. Ehhez a BVSC-nek legalább pontot kellene szereznie.

Gajág Gergő sérülten hagyta el a pályát

Gajág Gergő sérülten hagyta el a pályát Fotó: Réti Attila/KTE

Áldozatokat követelő győzelem volt, hárman biztosan kiestek egy időre

A KTE számára idegenben a három pont volt a legfontosabb, de ezért nagy árat kellett fizetniük a lila-fehéreknek. Az egyébként kemény, de négy piros lapot aligha indokló meccset követően Merényi és Bolyki eltiltás elé néz, ám a két esetet elnézve meglepő döntés lenne, ha egynél több bajnokit kellene kihagyniuk.

Sokkal jobban aggódhatnak Gajág Gergőért a kecskemétiek, aki eddig imponáló teljesítménnyel rukkolt elő. A KTE hivatalos oldalain már arról is beszámolt, hogy az eset után Gajág Székesfehérváron röntgenvizsgálaton esett át, amely nem mutatott ki törést. Ezzel együtt a napokban újabb kontroll vár rá, amelynek eredménye segíthet a pontos diagnózis felállításában, valamint meghatározhatja a kezelés és a rehabilitáció további menetét. Sajnos az már most biztosnak látszik, hogy hosszabb pihenő vár rá.

Sérült játékosának ajánlotta a sikert Tímár Krisztián

A KTE vezetőedzője, Tímár Krisztián így értékelte a lefújás után:

– Ennyire durva azért nem volt ez a mérkőzés, de nem is szeretnék ezzel foglalkozni. Nagyon örülünk a győzelemnek. Tudtuk, hogy szívós és masszív ellenfelünk lesz, hiszen az alsóházban mindenki az életéért küzd. Jól kezdtünk, uraltuk a meccset, sok helyzetet dolgoztunk ki, a kapufát is eltaláltuk. Ellenfelünk azonban egy átlövésből megszerezte a vezetést a félidő hajrájában, amely után még jobban beállt védekezni. Végig hittünk a győzelemben, a szünetben is azt kértem a játékosoktól, hogy daráljunk, szerezzünk minél gyorsabban gólt. Végül a cserék is jól szálltak be, és bár nem is a legnagyobb helyzeteinket váltottuk gólra, az összkép alapján maximálisan megérdemelt a sikerünk. Egyedül a végét sajnálom, mert emberelőnyben jobban kellett volna járatnunk a labdát, de ebből is tanulni kell. Az volt a célunk, hogy ott folytassuk a szünet után, ahol abbahagytuk, ez sikerült. Szeretnénk ezt a győzelmet Gajág Gergőnek ajánlani, aki sajnos súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett, érte is küzdöttünk – értékelt Tímár Krisztián.

A Kecskemét újabb nehéz meccsre készül idegenben, hiszen szombaton 13 órakor Mezőkövesden lép pályára.

KecsUP Shorts

Összes videó