Nikitscher Tamás a Kecskeméti TE történetének negyedik magyar válogatott labdarúgója, aki 2025 januárjában azt a nem kis bravúrt mondhatta el magáról, hogy az NB I-ből a spanyol élvonalba igazolt. A napokban 27. születésnapját ünneplő középpályás jelenleg Portugáliában, a Rio Ave sikereiért küzd, és hisz benne, hogy még meg tudja lepni magát egy komoly dobással a jövőben is. Az interjút a régi jó viszonyra tekintettel tegeződve készítettük el a játékossal.
- Hogyan élte meg a hirtelen váltást az NB I. és a La Liga között?
- Miért a spanyol liga volt a fő vágya?
- Milyen a portugál liga és a napi munka?
- Hogyan telnek a napjai?
- Válogatott, KTE, találkozás a korábbi csapattárssal.
– Az utóbbi másfél évben kívülről nézve némi nyugalom jellemzi a pályafutásodat, melynek korábban egy igen eseménydús szakasza volt. Súlyos sérülés után visszatérés a pályára KTE-játékosként, majd gyakorlatilag azonnal alapember lettél a válogatottban, ezt pedig a spanyol élvonalba igazolásod követte, ahonnan tavaly nyáron kerültél Portugáliába. Helytálló a megállapítás?
– Bizonyos szempontból igen. Való igaz, hogy a Portugáliába érkezésem előtt sok minden történt velem, hogy kecskeméti hasonlattal éljek, magasságok és mélységek követték egymást. Ugyanakkor az én karrieremet mindig ez jellemezte, hol fent voltam, hol egy nehézségen, egy súlyos sérülésen kellett túljutnom. Most tényleg huzamosabb ideje a Rio Ave játékosa vagyok, sokat játszottam ebben a közel másfél évben, lassan elérem a 40 bajnokit a portugál bajnokságban. Mondhatni, ez a nyugalom időszaka, de aki benne van a profi sportban, az pontosan tudja, hogy ilyen nincs. Mindig történik valami, és ami még fontosabb, mindig keményen és folyamatosan kell dolgozni.
– 2025 januárjában igazoltál Kecskemétről az akkor La Ligában szereplő Real Valladolidhoz, nem sok magyar játékos mondhatja el magáról, hogy az NB I-ből a spanyol élvonalba tudott kerülni. A Valladolid kiesése után aztán tavaly nyáron igazoltál Portugáliába. Nagyon gyors döntést kellett akkor hoznod, de helyesen tetted, hogy váltottál?
– Tényleg nagyon gyors döntést kellett hoznom, mert az átigazolási időszak utolsó napjáig úgy tűnt, hogy maradok a Valladolid játékosa. Jött azonban egy telefon, hogy van egy konkrét lehetőség, öt percen belül viszont döntenem kell. Ez délután ötkor volt, éjfélkor viszont zárt a piac, én meg éppen úton voltam a fodrásztól az edzésre… Úgy voltam vele viszont, hogy akkor vágjunk bele, mert egyébként is olyan típus vagyok, aki szeret kilépni a komfortzónájából. A spanyol másodosztály is komoly szintet képvisel, de a portugál első osztály erősebb, és úgy ítéltem meg, hogy ezzel a váltással még többet tudok fejlődni. Visszatekintve is azt mondhatom, hogy jól döntöttem, az előző idényem nagyon jól sikerült, mindeddig sokat játszottam, azon vagyok, hogy ez a jövőben is így legyen. Összességében csapatszinten maradt bennünk némi hiányérzet, nem szerepeltünk rosszul, de mindig lehet hova fejlődni.
– Hogyan élted meg az NB I. után a La Ligával járó komoly szintlépést, és fájó-e, hogy csak fél idény jutott neked a csapattal a legjobbak között?
– Nem kérdés, hogy hatalmas ugrás volt. Hála istennek jó állapotban mentem ki, sokat is játszottam. Sajnos egy rossz periódusban lévő klubhoz érkeztem meg, kevés sikerélményben volt részünk a szurkolókkal. Ez sajnos benne van a futballban, de távozásom után rengeteg pozitív üzenetet kaptam a drukkerektől, akik látták és értékelték, hogy mindig a maximumot adtam. Örülök és büszke vagyok, hogy egy topligában játszhattam. Maradt bennem hiányérzet, de úgy vagyok vele, hogy ennek így kellett lennie, ezt kellett akkor megélnem.
Nikitscher Tamás a Valladolid mezében Fotó: Getty Images
– Külön vágyad is volt Spanyolország?
– Személy szerint a nyelv, az élet és a futball miatt is Spanyolország volt úgymond az álomligám, ahogy ott viszonyulnak az emberek a focihoz, az elképesztő. Olyan aspektusaiban tudtam fejlődni a játéknak, amelyek nem feltétlen tartoznak az erősségeim közé, ki kellett tehát lépnem a komfortzónámból, amit egyébként is szeretek, ahogy azt említettem is. Szeretem a kihívásokkal járó élethelyzeteket.
– Megtapasztaltad a spanyol és a portugál élvonal légkörét is már. Milyen a mostani liga, amelyben játszol, van-e hasonlóság a kettő között?
– A portugál bajnokság nagyon fizikális, ugyanakkor rendkívül gyors is. Gyakran váltják egymást az átmenetek, rengeteg a támadás, de abból pillanatok alatt kell átfordulni védekezésbe. Nagyon hasonló liga, mint a spanyol, sok technikás játékosa van, illetve sok a fiatal is. Nem hiába mondják, hogy a topligák után az egyik legerősebb bajnokság. A játék minden elemében lehet fejlődni, akár technikailag, akár taktikailag, de igaz ez a gondolkodásra is.
– Portugál bajnokikat itthon is nézhetnek a futballkedvelők, de azért jellemzően azokkal a csapatokkal találkoznak jobbára a nézők, akik a Bajnokok Ligájában is ott vannak. A liga három kiemelkedő klubja a Benfica, a Porto és a Sporting, mennyire lehet velük felvenni a versenyt egy-egy meccsen?
– A három említett klub mellett még a Bragát is ebbe a kategóriába tenném, ők valóban egy más szintet képviselnek, de minden bajnokságban van pár ilyen csapat. A különbség egyértelműen látszik, de ezek a meccsek nagyon jó esélyt adnak arra, hogy megmutassa magát az ember, akár egyénileg, akár csapatszinten. Szerencsére nekem is van jó emlékem, hiszen amikor megérkeztem, pont akkor játszottunk 1–1-et a Benficával, és én adtam a gólpasszt. Hazai pályán is nagyszerű ilyen csapatok ellen pályára lépni, idegenben pedig 50–60 ezer ember vár minket a lelátón, ami teljesen új megvilágítást ad a futballnak, hiszen minden játékos az ilyen pillanatokért dolgozik nap mint nap.
– Milyen célkitűzésekkel vágott neki a Rio Ave az idénynek?
– Tisztában voltunk vele, hogy a sorsolásunk nehezebb lesz, több élcsapattal is játszottunk az első fordulókban. Nem úgy sikerült ezzel együtt ez az időszak, ahogy szerettük volna, így történt egy edzőváltás is, ez is része sajnos a futballnak, most már előre kell tekintenünk. Új stábbal dolgozunk immáron, mindig kell idő ilyenkor, amíg megszokjuk egymást. Konkrét helyezés nem volt meghatározva a szezon előtt sem, mindig a maximumot akarjuk kihozni az adott évből.
Nikitscher Tamás már a Rio Ave sikereiért küzd Fotó: Getty Images
– Mire helyezi a stábotok a hangsúlyt a napi munka során?
– Edzője válogatottja általában. Az új stábbal például rengeteget videózunk, nagyon komoly hangsúly van a taktikai felkészültségen. A saját meccseink mellett az ellenfeleket is alaposan elemezzük. A hétköznapi edzések rendkívül intenzívek, amit én nagyon szeretek, mert így tud fejlődni az ember. Gyors a játék, egy-két érintővel kell megoldani a feladatokat, ami gyors döntést is igényel. Az erőnléti munkát is gyakorlatilag labdával oldjuk meg, a futás is játékelemekbe van beépítve.
– A keret átlagéletkora meglehetősen alacsony, a Rio Ave alapvetően egy fejlesztő klub filozófiáját követi?
– Igen. 27 évesen még egyáltalán nem számítok öregnek a futballban, de a csapaton belül a négy legidősebb játékos közé tartozom, és a keretünk 32 fős. Nagyon sok a fiatal játékos, főleg a 21–23 év közötti korosztályhoz tartozók. A klub eleve fiatal játékosokat igazol, vagy épít be a saját utánpótlásából, aztán idővel akár értékesíti is őket. Nem mindenáron ezen van a hangsúly, de ha olyan ajánlat érkezik, és az adott futballista váltani akar, akkor nyitva áll a kapu az észszerűség határain belül. Pontosan ezért is jó dolog, hogy nagy csapatok ellen mutathatja meg magát az ember, mint az említett Benfica, Porto, Sporting vagy éppen a Braga. Ez így alsó hangon nyolc olyan bizonyítási lehetőséget jelent, amire a nagy klubok is felfigyelhetnek.
