„A takarítás kiszervezése 2024-ben higiéniai és munkaszervezési szempontból egyaránt visszalépést jelentett” - nyilatkozta a KecsUP Híreknek dr. Óváry Csaba. A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatójával a napokban közel másfél órás interjút készítettünk, amely során rengeteg mindenről szó esett. A főigazgató például elmondta, előrelépésnek tartja, hogy önálló egészségügyi minisztérium van, azonosul Hegedűs Zsolt elképzeléseivel például a kommunikációról, egyben ígérte, a kórház minden sajtómegkeresésre válaszolni fog. Kérdeztük a panaszok kezeléséről, kivizsgálásáról, ő pedig ennek folytán kiemelte, milyen fontosnak tartja a nemhibáztatás kultúrájának átvételét. Egy példán keresztül azt is bemutatta, az információk mennyiségétől függően mennyire másként lehet megítélni egy tragikus esetet. De szóba került emellett a szakdolgozók hiánya, az eszközpark elöregedése, a kórházi fertőzési adatok és ezek transzparenciája, a takarítás terén tapasztalható súlyos hiányosságok és az orvoshiány enyhítésére Kecskeméten kitalált új módszer is.
Terveink szerint még sok minden másról is kérdeztük volna a főigazgatót (például várólisták, előjegyzések, mentőfeljáró, szakmai sikerek és még sorolhatnánk), de végül erre már nem maradt idő (hisszük, hogy így is tartalmas és bőséges olvasnivalóval tudunk szolgálni). Így abban maradtunk, hamarosan újabb interjút készítünk dr. Óváry Csabával.
Mi a véleménye az új egészségügyi miniszterről, Hegedűs Zsoltról és az elképzeléseiről?
Talán az a legfontosabb, hogy az ágazatnak van egy önálló minisztériuma és egy önálló minisztere. Ez mindenképpen nagy előrelépés. Ráadásul a miniszter nem a politikából, hanem az aktív gyógyító munkából jött, hiszen ortopéd sebész főorvos, több mint húsz éves angliai, vagy ha úgy tetszik, nyugat-európai múlttal.
Találkoztak-e már személyesen, volt-e megbeszélésük?
Igen, találkoztunk. Több rendezvényen személyesen is meg tudtam hallgatni, melyek azok az irányvonalak, amelyek alapján elképzeli az ágazat működését. Az első benyomásom az volt, hogy új szemléletet próbál meghonosítani Magyarországon, ami ugyancsak pozitív fejlemény. A kórházunk menedzsmentjének ez jobban fekszik, megfelel annak, ahogyan mi szeretnénk dolgozni. Második előadását hallgatva – ha jól emlékszem, a Kórházszövetség kongresszusán – már arra gondoltam: ez nem szemléletváltás, hanem kultúraváltás lesz. Ott hangoztak el az egészségügyben elkövetett hibákkal, a panaszkezeléssel, vagy az úgynevezett nemhibáztatás kultúrájával – angol nyelvterületen no blame culture – kapcsolatos kijelentések. Ez teljesen új irány, ilyen nem volt eddig a magyar egészségügyben.
Mit szólt, amikor az új miniszter nyáron, a Semmelweis napon bejelentette, hogy megnyílnak a kórházak kapui az újságírók előtt, az intézményeknek mielőbb meg kell válaszolniuk a sajtómegkereséseket, nyilatkozhatnak az orvosok, szakdolgozók?
Örülök ennek a változásnak. Ha kicsit visszakanyarodhatok a múltba: 2018-tól Budapesten, az Amerikai úti idegsebészeti intézetben voltam főigazgató, és a Covid-járványig, 2020-ig sokkal nyitottabban kommunikáltunk. Például a Facebook-posztokat semmilyen felsőbb fórumon nem kellett jóváhagyatnunk. Emlékszem, egyszer az egyik idegsebészeti osztályunkon volt egy calici-járvány, kitettünk róla egy bejegyzést, hogy sajnos pár napot csúszni fognak a műtétek, és nem lehet látogatni a betegeket. Természetesnek tartottuk, hogy így kommunikáljunk, mégpedig annak érdekében, hogy senki ne induljon el feleslegesen a hozzátartozójához - hiszen nem fogjuk tudni beengedni. A járványnak lett kis sajtóvisszhangja, de évekkel később megtudtam, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán egy tanszékvezető az óráján példaként oktatta ezt az esetet a jó kommunikáció kapcsán. Menedzsmentünknek ez a hozzáállás volt a természetes, és az akkori kollégáim közül többen most is velem dolgoznak Kecskeméten. Ezért is fogadtuk örömmel a miniszter bejelentését, hogy szabadabb kezet kap a kórház a médiával való kapcsolatban.

Óváry Csaba főigazgató / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Azaz most már szabadon nyilatkozhatnak orvosok, szakdolgozók a kecskeméti kórházban?
Szabadon nyilatkozhatnak, és ebben segítjük a kollégákat. Ugyanis a sajtóban való szereplések támogatására készítettünk egy tájékoztatót. Ha egy kollégánk felkérést, kérdést kap a médiától, akkor azt tanácsoljuk, nyilatkozat, interjú előtt beszéljen a kommunikációs-sajtós kollégáinkkal, készüljön fel arra, milyen kérdések jöhetnek szóba, ezek kapcsán mit érdemes elmondani, és mire helyezze a hangsúlyt. Ezt én is megteszem minden esetben, nem állok felkészületlenül a sajtó elé. Nem árt azt sem átbeszélni, mire figyeljünk egy rádiós vagy tévés beszélgetésnél, hiszen ez egy különleges helyzet, sokunkban nem alakult ki a megfelelő rutin. Minden egyes sajtómegjelenésről utólag küldünk egy tájékoztatást az Országos Kórházi Főigazgatóságnak (OKFŐ), hogy ne harmadik féltől értesüljenek egy számukra fontos információtól, hanem közvetlenül tőlünk. De ez már egészen más kultúra, mint ami korábban volt, amikor több körön keresztül kellett a nyilatkozatokat engedélyeztetni: először az OKFŐ, majd a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága, időnként pedig a Miniszterelnöki Hivatal Kabinetirodája hagyta jóvá, mit lehet és mit nem lehet mondani. Hála Istennek, ez a világ elmúlt.
Nekünk az elmúlt években jópár megkeresésünkre nem érkezett válasz, nem tudtunk interjúkat sem készíteni a kórház munkatársaival, nem kaptunk meghívókat. De akkor, ha jól veszem ki a szavaiból, örül annak, hogy szabadabban kommunikálhatnak.
Abszolút. Már csak azért is, mert tudom: a menedzsment és a kommunikáció nem két különálló terület, hanem összetartoznak. Ugyanis a kommunikáció is a menedzsment eszköze. Ha korlátozzák, akkor valójában a menedzsmentet határolják be, azaz nekünk rontják a mozgásterünket.
A kommunikáció változásával kapcsolatban még kicsit szkeptikusak vagyunk. Októberben napokig nem működött az új, “A“ épületében a fűtés, ezzel kapcsolatban kerestük meg a kórházat, de aztán csak azt a választ kaptuk, hogy “olyan fontosnak tartják a témát“, hogy lakossági közleményt tettek ki honlapjukra és a Facebookra. Ez miért így történt?
Nagyon szívesen elmesélem a részleteket. Augusztus közepén volt egy csőtörés. Az volt az ígéret, hogy ezt október 9-ig elhárítják, és elindul a fűtés az „A” épületben. Nem történt meg, még a második ígért időpontra, október 19-re sem. Közben elkezdett hűlni a külső hőmérséklet, ami október közepén nem túlságosan váratlan fejlemény. Havária helyzet alakult ki. A kórházban minden mozdítható olajradiátort a betegszobákba vittünk, sőt, újakat is vásároltunk. Folyamatosan mértük a hőmérsékletet, elemeztük a helyzetet, és vizsgáltuk, hogy a hálózat túlterhelése nélkül egyáltalán hány radiátort lehet működtetni. Ebben a fázisban kezdtek érkezni a sajtómegkeresések, a KecsUP-é és más lapoké is, sok kérdéssel. Látszott, hogy ezek megválaszolása több órát venne igénybe. Igen, volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy most hagyjuk a sajtót, először a sürgős helyzetet kezeljük. A frissen újjáalakult Népszabadság megkeresésére válaszul meghívtuk őket, és megmutattuk nekik a helyszínen, miről is van szó, majd kitettünk a Facebook-oldalunkra egy közleményt. Biztosan lehetett volna ezt másként is csinálni, ezentúl nem így járunk el, de a hibák arra vannak, hogy azokból tanuljunk - ez érvényes a betegellátás területére is.
Akkor a jövőben gyakorlatilag bármilyen sajtómegkeresés érkezik, akkor arra fog a kórház válaszolni?
Eddig is így történt, és ezután is így lesz. Annyi kiegészítéssel – és ezt most nem magyarázkodás –, hogy ha újraélesztünk, a munkatársak halaszthatatlan esettel foglalkoznak, akkor azt előbb befejezzük, és utána reagálunk a sajtónak.
(Óváry Csabát ezután a kórházi fűtéssel kapcsolatos gondokról, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal való kapcsolatról, valamint arról kérdeztük, szerinte az lenne-e a helyes irány, hogyha a létesítmény-üzemeltetés visszakerülne a kórházigazgatók felelősségi körébe. Válaszait és véleményét múlt héten ebben a cikkben már részletesen megírtuk.)
Nemrég beszámoltunk egy idős férfi kórházban bekövetkezett haláláról, lánya szerint a nem megfelelő ellátás, ápolás és szakmai hibák vezettek a tragédiáig. Mit lehet tudni erről az esetről? Miért nem reagáltak konkrétan a panaszos Facebook-posztjára?
Kezdjük a panaszokkal és azok kezelésével. Kórházunkban csak a járóbeteg szakrendeléseken van egy évben 1,8 millió orvos-beteg találkozás. Évente 55 ezer aktív fekvőbeteg fordul meg nálunk, és körülbelül 16 ezer műtétet végzünk. Egészen biztos, hogy ekkora volumennél történnek hibák, és az is biztos, hogy vannak olyan ellátások, amelyek nem megfelelőek, vagy ahol mulasztás történt. Engedje meg, hogy visszakanyarodjak Hegedűs Zsolt miniszter úrhoz és a nemhibáztatás kultúrájához. Úgy vélem, egy ilyen kultúraváltásra nemcsak az egészségügyben, hanem a teljes társadalomban szükség lenne. Amikor Hegedűs miniszter úr a transzparenciáról és a hibák feltárásáról beszélt, mindig hozzátette a nemhibáztatás kultúrát, ami az alapja mindennek. Lényege, hogy nem azt keressük, az adott hiba kapcsán ki volt a felelős, és aztán valakire rámutatunk, hogy “te vagy a bűnbak”, majd retorziót alkalmazunk, mondjuk megszüntetjük a munkaviszonyát – mert ez a megközelítés a hibák eltusolásához fog vezetni. Inkább megnézzük, hogy a hiba a személytől függetlenül miért fordulhatott elő. Ez egy újfajta viszonyulás a problémákhoz, amit mi is szeretnénk átvenni. De ebbe nem fér bele, hogy ha valaki egy egészségügyi ellátással kapcsolatban elégedetlen, akkor rögtön ítéletet mond. Ráadásul egy nyilvános fórumon, a Facebook-on. Erre mi sehogyan sem tudunk érdemben és nyilvánosan reagálni, hiszen, ha a konkrét esetekkel kapcsolatban válaszolnánk, akkor egészségügyi adatokat hoznánk nyilvánosságra és személyiségi jogokat sértenénk. Ezen túl még rosszabb irány, amikor már munkatársakat is megneveznek és emberi méltóságot sértő bejegyzések születnek, mert ebből általában gyűlölet-cunami indul. Így pedig még nehezebb megtartani azt a 2970 kollégánkat, akik elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a megye egészségügyi ellátása megfelelő színvonalú, sőt: egyre jobb legyen. Erről szólt a saját Facebook-posztunk, amit az ügy kapcsán kitettünk (szerzői megjegyzés: a kérdésben szereplő esetnél az ominózus posztban a kórházi dolgozóknál nevek nem szerepeltek, de beosztások igen).

A kecskeméti kórház / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Hogyan zajlanak a belső vizsgálatok?
Minden panaszt kivizsgálunk, az említett konkrét esetet is. A legjobb az, ha a kórháznak írásban küldik el a panaszt, és az sem baj, ha az lehetőség szerint nem személyeskedő. Időnként ugyanis kapok meglehetősen vulgárisan és méltatlanul megfogalmazott leveleket. Megmondom őszintén, a magam részéről ezekkel nem foglalkoznék, de a jogász kollégák felvilágosítottak, hogy minden panaszt ki kell vizsgálni. Akkor is, ha valaki vulgáris, de akkor is, ha valaki szóban tesz panaszt. Akkor is vizsgálat indul, ha közvetetten, például egy Facebook-bejegyzés kapcsán jut el hozzánk a panasz. Minden esetben nyilatkozattételre kérjük fel az érintetteket, meghallgatjuk a véleményüket. A közösségi médiában ez a mozzanat hiányzik, mert ott a panaszos posztjára a megszólított, azaz a kórház nem tud reagálni. Elkészül egy gondosan összeállított dokumentáció, benne a nyilatkozatokkal, a jogi iroda állásfoglalásával, és egy összegzéssel, hogy megítélésünk szerint a kórház vétkes volt-e, vagy sem. Hogy a dolog mennyivel bonyolultabb, mint az egyetlen nézőpontból kitűnhet, arra felvázolnék egy esetet. Fiktív lesz, a tanulság miatt érdekes.
Kíváncsi vagyok rá.
Tegyük fel, hogy egy 62 éves beteg kórházba kerül vakbélgyulladás gyanújával. Egy ilyen esetet illik minél hamarabb megoperálni, hogy elkerüljük a féregnyúlvány perforációját, a hashártya-gyulladást és az összes szövődményt. Eltelik egy nap, eltelik majdnem két nap, de nem történik meg a műtét. Végül aztán műtőasztalra kerül a beteg, ám akkor azt tapasztalják, hogy közben a féregnyúlvány perforált. Majd a páciens néhány hét múlva a szövődmények következtében meghal. Ha ennyi információt osztok meg, akkor ebből az jön le, hogy a kórház mindent elrontott, ez egy klasszikus műhiba per, és egy büntetőperben akár még a foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés tényállása is megáll.
De vigyük tovább a dolgot. A főigazgató elindítja a kivizsgálást, és több releváns információ kiderül. Például az, hogy a betegnél egy korábbi hepatitisz-fertőzés miatt végstádiumú májelégtelenség alakult ki. Mivel a máj véralvadási faktorokat termel, ezért olyan volt az illető véralvadási rendszere, hogy nem lehetett azonnal megoperálni, mert elvérzett volna a műtőasztalon. A kórház 5 millió forintért faktorpótlást végzett, egy-másfél napon keresztül készítették fel a beteget a műtétre, de mire az operációra sor került, már késő volt. Ebből a fiktív példából is látszik talán, hogy az egészségügyi ellátás bonyolult, sok nehezítő körülmény van, és nem biztos, hogy az a valós, teljes kép, amit valaki egy nézőpontból lát. Ezért kell kivizsgálni egy panaszt, és ha tényleg mulasztás történt, akkor azért a kórháznak vállalnia kell a felelősséget, legyen szó bármilyen fórumról. De ha mindent megtettünk, az összes tényezőt figyelembe véve bizony kiderülhet, hogy a panasz nem volt megalapozott. Hozzáteszem: ha jogos is a panasz, szerintünk nem az a jó megoldás, ha valaki gyűlölethullámot kelt egy ellátással kapcsolatban.

Óváry Csaba főigazgató a napokban megmutatta, mi a baj a kórház fűtését működtető szivattyúval / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Több pozitív betegtörténet megjelent mostanában a kórház oldalán. Ezeket az érintettek küldték be?
Igen, és a jövőben is várjuk a hasonló leveleket. Rendszeresen kapunk köszönetet. Ezek maguk a pozitív beszámolók, mi nem adunk hozzá semmit, nem színezzük ki őket. Csupán annyit szoktam kérni, hogy lehetőség szerint készüljön egy fotó azokról a kollégákról, akik az ellátást végezték, társuljon egy-egy dolgozónk arca az elégedett véleményhez. Sok betegünk egyébként kifejezetten jelzi a levelében, hogy hozzájárulnak a névvel és fotóval való közléshez a kórház Facebook-oldalán.
Milyen esetekben és miért tiltják le a kommenteket?
Nagyon ritkán szoktuk a komment szekciót korlátozni, csak akkor teszünk így, ha szeretnénk elkerülni, hogy egy újabb felesleges, személyeskedő, destruktív konfliktus alakuljon ki. Bizonyos közleményeknél sem engedjük a kommenteket, mert az egyszerű tájékoztatás, nem vitaindító bejegyzés.
A Népszabadságnak arról beszélt, hogy az orvosok és az ápolók is folyamatosan kénytelenek olyan műszaki és szervezési hiányosságokat ellensúlyozni, amelyeknek nem lenne szabad az egészségügyi ellátás mindennapjaihoz tartozniuk, és hogy a megfelelő munkakörülmények hiánya is hozzájárul a szakdolgozók kiégéséhez. A kialakult állapotot egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlította, amelyben a kórházak dolgozóitól állandó teljesítményt várnak el, miközben a munkájukhoz szükséges feltételeket nem biztosítják megfelelően. Milyen feltételekre kell gondolni?
Kezdjük talán a humán erőforrással, mert mégiscsak az emberek adják az egész működés lényegét. Ezen a téren nagyon komoly erőfeszítéseket tettünk, és vannak jó eredményeink. Valamivel többen vagyunk, mint tavaly voltunk. Idén 21 kezdő orvos csatlakozott hozzánk, így összesen 523 orvosunk van, ami jónak nevezhető létszám. Természetesen tudnánk még több orvos kollégával dolgozni, de itt nincsenek súlyosabb gondjaink. Kicsit nehezebb a helyzet a szakdolgozóknál. Őket nehezebb megtartani. Volt egy szerencsétlen tendencia, a bérek ollószerűen szétnyíltak az orvosok és az orvosi bértáblához igazított kollégák, szakdolgozók között. A január 1-jétől esedékes szakdolgozói béremelés hatását már elkezdtük modellezni. A bejelentés mindenképpen örvendetes hír, és szerintem jó irány, de a részletszabályok kialakítása még folyamatban van. Azt, hogy mennyire fogja segíteni a humán erőforrás felzárkóztatását, nem tudjuk, de biztos, hogy jobb helyzetben leszünk ahhoz képest, mintha meg sem történne a béremelés.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház "A" épülete / fotó: KecsUP Hírek
Eszközök, infrastruktúra terén hogy áll a kórház?
2024 óta igazán jelentős infrastrukturális beruházás inkább kampányszerűen valósult meg. Akkor kaptunk 300 millió forint értékben szakrendelőnkbe forrást eszközfejlesztésre. Tavaly kaptunk új CT-t Kalocsára, új MR-t Kecskemétre, volt országos hűtéstechnikai fejlesztés, amelynek egyhetedét mi kaptuk, most pedig folyamatban van egy 21 milliárd forintos várólista ledolgozási program, amely elsősorban a műtéti kapacitás növelésére vonatkozik. Viszont olyan szisztematikus fejlesztések, amelynek keretében le tudnánk cserélni minden elhasználódott eszközünket, még nem jelentek meg. Amit meg tudunk valósítani, azt saját forrásból tesszük. Ultrahang-berendezésekre az elmúlt másfél évben több mint 150 millió forintot költöttünk, és ezt nem központi forrásból kaptuk meg. Például, az érsebészethez és az invazív kardiológiához van két nélkülözhetetlen, DSA-nak nevezett speciális röntgen átvilágító berendezésünk, amelyek életkora tíz év feletti. Ezekkel végezzük a szívinfarktus-ellátást, a sztentek beültetését, a koronária megnyitó kezeléseket. Sürgősen ki kellene cserélnünk mind a kettőt, de ha ágazati szinten nézzük, akkor az országban 40-45 ilyen korú berendezés van, és ha nem érkeznek újak, két éven belül a teljes magyar kardiológiai ellátás nehéz helyzetbe kerül. A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház összességében országos összehasonlításban jó helyzetben van, de ez nem azt jelenti, hogy a hiányosságokkal mi nem szembesülünk. Sürgősen nagy forrásokat kell arra felszabadítani, hogy a gépek elhasználódását valahogyan utolérjük és ledolgozzuk – de akkor még nem beszéltünk az elképesztő technológiai fejlődéshez képest mutatkozó lemaradásról. A megjelenő újabb eszközök persze általában drágábbak is, viszont sokkal jobb kezelési és gyógyulási lehetőségeket eredményeznek. A használt eszközöknek pedig rohamosan romlik az üzembiztonsága.
Ha most lehetősége lenne, hogy annyi nővért, ápolót és orvost felvegyen, amennyi Ön szerint a tökéletes munkavégzéshez szükséges lenne, akkor hány munkatárs jöhetne még a kórházba?
Ha a tartósan távollévőket is beleszámoljuk, akkor most kicsivel több mint 3000-en vagyunk. Szerintem 3500 fővel boldogok lennénk.
Ez azért óriási különbség. Az, hogy nem tud mindig kellő színvonalú lenni a betegellátás, az mind a nővérhiányra és arra vezethető vissza, hogy nincs elég munkatárs, energia és így kellő odafigyelés?
Kórházhigiéniés Osztályunk vezetőjének, dr. Patyi Márta főorvos asszonynak van egy örökbecsű megállapítása: a betegbiztonság nem csak a kézmosószeren és a kézmosó-adagolón múlik, hanem azon is, hogy hány nővér van azon az osztályon. Persze, ha több szakdolgozó állna rendelkezésre, akkor kevesebb munka jutna egy szakdolgozóra, időegység alatt több beteggel tudnánk foglalkozni és nem lenne olyan nagy a kiégés veszélye. A végső célunk a betegbiztonság és az elégedett beteg, de ehhez megfelelő számú kollégára van szükség.

Óváry Csaba főigazgató / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Nemrég élesedett az az oldal, ahol bárki számára elérhetőek a kórházi fertőzések és járványok intézményi adatai. Ez alapján például megírtuk, hogy Kecskeméten egyre kevesebb a Clostridioides difficile nevű baktérium okozta fertőzés: 2021-ben még 293 volt, 2024-ben 139, míg tavaly 68. De arról is beszámoltunk, hogy a kórház viszont rosszul áll a székletmintavételi arány terén, ez az érték csökkenő tendenciát mutat - magyarán egyre kevesebb mintát vesznek a fertőzés feltárására. Milyen intézkedéseket tesz most az intézmény a fertőzések visszaszorítása terén?
Amikor a miniszter bejelentette, hogy nyilvánosságra fogják hozni a kórházi fertőzések adatait, akkor az egész országban a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház volt az első, amely nem várta meg a szeptemberi publikálást, hanem előtte megtette azt, és értelmezve bemutatta őket. Jól emlékszem egyébként rá, hogy két sajtóorgánum értő módon viszonyult a témához és a KecsUp volt az egyik, amelyik megpróbált az adatok mögé nézni, következtetéseket levonni a számokból (vélhetően erre a cikkünkre gondolt Óváry Csaba főigazgató). Igen, nagyon jó volt a Clostridium-adatunk, az egész országban a második legjobb – volt olyan kórház, ahol ennek a tízszerese. De valóban, viszonylag alacsony a mintavételi számunk, ami egy befolyásoló tényező.
Kórházi fertőzés sajnos mindig lesz, mint ahogy ellátással kapcsolatos panasz is. Soha nem fogjuk tudni teljesen megszüntetni. Legalább négy tényező befolyásolja, hogyan alakul az adott intézményben. Az egyik az, hogy körülbelül milyen népességet lát el – hiszen más egy főváros második kerületi, fiatalabb korosztály, mint egy vidéki, részben tanyán élő idősebb közösség. Egy másik tényező az esetek súlyossága: rosszabbak lesznek a fertőzési adatok ott, ahol komplikáltabb betegségekkel bekerülő betegeket is ellátnak, mint ahol nem. A mintavételek gyakorisága is egy fontos mutató és természetesen a legfontosabb változót a kórház higiénikus körülményei, a kialakított higiéniai rend jelenti. A felsoroltakból az utóbbi kettőre van befolyásunk, hiszen a népesség és a kórház profilja is adottság, amelyhez alkalmazkodni kell. A higiénikus körülményeken mindig próbálni kell javítani, rendszeresen kell tartani oktatásokat. Ezekre egyébként én is be szoktam ülni és végighallgatom az előadásokat. A járványoktól függetlenül a kézmosásra mindig kiemelten kell figyelni, bizonyos időközönként kampányokkal hívjuk fel ennek fontosságára a figyelmet. Amire még van ráhatásunk, az a mintavételek gyakorisága. Évről évre szükséges emelni a levett minták számát, még ha ennek az is lesz az eredménye, hogy a következő évben magasabb fertőzési számokat fogunk regisztrálni. Ilyenkor fontos tudatosítani, hogy ez nem feltétlenül azért van, mert valamit rosszul csinálunk, hanem pont, hogy a jó irányba haladunk.
Szerkesztőségünk arról kapott információt, hogy a kórházban a takarítással megbízott cég, a B+N Kft. nem végzi megfelelően a munkáját, ezért gond van a higiénia terén. Igaz ez?
Ezt meg tudom erősíteni, sajnos így van. A takarítás az üzemeltetéshez hasonlóan ugyanoda tartozik, tehát a KEF, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság felé mutatnak a szálak. A válasszal újra kicsit visszamennék az időben, egészen addig, amikor még a kórházaknak a méretüktől függően volt 40-80 saját takarítójuk, sőt az is meg tudták szervezni, hogy bizonyos osztályokon, vagy a műtőkben mindig ugyanazok a takarító munkatársak legyenek. Ők a hosszú évek együttműködése alatt megtanulták az eljárásrendet, nagyon jól tudták, hol milyen fertőtlenítő eszközt kell használni, mit jelent izolált kórteremben takarítani. Megbízható minőségben végezték ezt a fontos munkát. Viszont a kórházi takarítást ugyancsak központosították, legkésőbb 2024. január 1-jéig az összes takarítót el kellett küldeni, mondván, a KEF majd alvállalkozókkal oldja a szolgáltatást. Most azt látjuk, kevesebb takarító jön a kórházba dolgozni, mint régen, és nem mindig ugyanazok, mert kis túlzással hetente cserélődnek. Egész egyszerűen nincs idejük arra, hogy például egy traumatológiai osztály működési rendjéhez hozzászokva megtanulják, hogyan kell a kezelőt vagy a műtőt takarítani, hogy az izolált kórterembe védőruhában megyünk be és külön fertőtlenítős kocsival, ott külön felmosót használunk, a védőruhát nem visszük át a másik kórterembe és sorolhatnám. Ha hetente új emberek érkeznek, ezt nehéz megtanítani nekik. Természetesen megpróbáljuk a cég dolgozóit saját munkatársként kezelni, és számukra jó munkafeltételeket, öltözőket, körülményeket biztosítani, hiszen sok esetben emberfeletti munkát végeznek. Viszont azt látjuk, hogy ők a másik oldalról talán nem kapnak meg minden támogatást. Ha a tisztítószerekről, a megfelelő eszközök biztosításáról vagy az oktatás megtartásáról van szó, akkor nagy hiányosságokat tapasztalunk. Az ápolási igazgatóság megpróbál ezeknek a problémáknak utánamenni. Folyamatosan, nap mint nap járják az osztályokat, reklamálnak, jelzik a takarítószolgálat felé, hol van hiányosság, hova kell visszamenni. Ideális helyzetben ezzel nekünk nem kellene foglalkozni, egy ilyen kiszervezett szolgáltatásnak zökkenőmentesen kellene működnie.
De akkor ezek szerint ettől még nagyon messze vagyunk.
Még nem valósult meg, és ez egy olyan probléma, ami egyrészt elégedetlenséggel tölt el bennünket, másrészt rengeteg túlmunkát igényel. Hiszen valakinek mindig a takarítók nyomában kell járnia, figyelni, hogy hol van kirívó szabálytalanság. Nem kisméretű intézményről beszélünk, szóval ez a feladat jelentős kapacitásokat leköt. Ezért ki lehet mondani, a kiszervezés higiéniai és munkaszervezési szempontból egyaránt rettenetes visszalépést jelentett.

Elige Vitam Díjban részesült a szenvedélybetegségek elleni küzdelem terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként dr. Máttyássy Adrienn PhD, címzetes egyetemi docens, a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa. Az elismerést dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter adta át november 16-án, Budapesten / fotó: a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Facebook-oldala
A létszámhiányon lehet-e segíteni jobb munkaszervezéssel vagy más módon?
Az a tény, hogy bizonyos szakmákban hiány mutatkozik szakemberekben, és nincsenek elegen a feladatok ellátására, különböző áthidaló megoldásokat és jó gyakorlatokat generál. Például Pszichiátriai Osztályunkon dr. Máttyássy Adrienn főorvos asszony egy olyan munkamódot alakított ki, hogy a nem orvos végzettségű, magasan kvalifikált szakembereket – pszichológusokat – bevonja az osztályos ellátásba. Mégpedig úgy, hogy ők átvállalják a korábban orvosoknak dedikált és csak nekik fenntartott feladatok egy részét. Így működőképes marad az osztály, és noha mindössze 3,6 orvos státusszal rendelkezünk, mégis majdnem kétszáz beteges pszichiátriát tudunk működtetni. Kiderült, hogy egyes feladatokat igenis lehet delegálni a nem orvos végzettségűeknek is. Változnak az idők, az eddigi orvosközpontú, paternalisztikus orvoslásból egy másfajta irányba haladunk, átértékelődnek a szakmák és ez önmagában is egyfajta részmegoldás a személyhiányra. Mátyássy Adrienn főorvos osztályának példája már országos szinten is vet hullámokat. Nemrégiben Szekeres György, a mentális egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséért felelős miniszteri biztos járt nálunk, neki is bemutattuk ezt a lehetőséget, és nagyon elismerően nyilatkozott róla. Egyfajta kecskeméti modellként kezdik emlegetni, ami akár országos szinten is reményt jelenthet a sok problémával küzdő pszichiátriai ellátásnak. Vannak tehát lehetőségek arra, hogy kevés emberrel oldjuk meg a feladatokat, ami azért jó hír, mert a modern egészségügyben – nemcsak Magyarországon, hanem a világ bármely részén is, a nagyon gazdag országokat is beleértve – soha nem jön el az az állapot, hogy elég szakember lesz. Együtt kell élni azzal, hogy az egészségügyben mindig lesz valamilyen szintű munkaerőhiány, mindig lesznek olyan ellátások, ahol várólista alakul ki, mert nincs akkora kapacitás, amely rögtön el tudja végezni az összes szükséges egészségügyi szolgáltatást. Erre kell felkészülni és ezzel együtt kell tudni élni az ellátórendszernek és annak a közösségnek is, akikért felelősek vagyunk.


