Logo

Hirdetés

Hetényi templomrom  (3)Kecskeméten

Az Árpád-kori templomrom Hetényegyháza közelében / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Civilek igyekeznek megőrizni a hetényi templomrom méltóságát, rendszeresen gondozva környezetét

A hetényi bekötőút átadásával a korábban csak földútról elérhető, szántóföldek által körülvett Árpád-kori templomrom a nagy közúti forgalom közvetlen közelébe került, és ennek minden káros hatását elszenvedi.

Korábban főleg a csak a sétálni vágyó hetényiek, a túrázók és a Mária Út zarándokúton gyaloglók keresték fel a közel ezer éves romtemplomot és az itt lévő kis ligetet. Csend volt, és nyugalom, leszámítva persze a körülbelül 300 méterre lévő autópálya zaját.

Aztán elkészült előbb az északi elkerülő út, a 445-ös, amely becsatlakozott az M5-ösbe - bár ekkor még Hetényegyháza felé nem volt leágazás -, majd 2023 végén átadták a sokak által várt hetényi bekötőutat, amely aztán teljesen megváltoztatta a templomrom környezetét. A lehajtó felé eső rész tereprendezés alatt vagy (inkább előtt) álló területnek tűnik, sok homokbuckával, túrással.

Hetényi templomrom  (1)
Hetényi templomrom  (2)
Hetényi templomrom  (3)
Hetényi templomrom  (5)
Hetényi templomrom  (6)
Hetényi templomrom  (7)
Hetényi templomrom  (8)
Hetényi templomrom  (10)
Hetényi templomrom  (11)
Hetényi templomrom  (12)
Hetényi templomrom  (14)
Hetényi templomrom  (16)
Hetényi templomrom  (19)
Hetényi templomrom  (20)
Hetényi templomrom  (21)
Hetényi templomrom  (22)
Hetényi templomrom  (23)
Hetényi templomrom  (24)
Hetényi templomrom  (25)
Hetényi templomrom  (28)
Hetényi templomrom  (31)
Hetényi templomrom  (32)
Hetényi templomrom  (35)
Hetényi templomrom  (37)
Hetényi templomrom  (38)
Hetényi templomrom  (39)
Hetényi templomrom  (42)

1 / 27

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Árpád-kori templomrom Hetényegyháza mellett

Manapság állítólag egyre többen itt tartanak pihenőt, az autópályáról lekanyarodva - hallottunk teherautósokról is (kamionnal azért ide bajos lenne lemanőverezni). Amivel nem is lenne olyan nagy baj, ha nem hagynának maguk után szemetet, és nem kisebb-nagyobb dolguk elvégzésére használnák a helyszínt.

MÚLTIDÉZŐ A mai Hetényegyháza északkeleti részén az Árpád-korban egy kisméretű falusi plébániatemplom állt. Alapfalai a Székely György régész vezette, 1981-82-ben folytatott ásatások során bukkantak napvilágra. Építése a 11. század második felére-végére tehető, ezzel Kecskemét környékének legkorábbi egyházi épülete. A kis dombon álló templom külső hossza 10,8 méter, szélessége 7,5 méter lehetett, a zömök hajóhoz félköríves szentély csatlakozott. Megépítése előtt a területen már létezett egy temető is, a templom belsejében és az alapfalakon kívül 46 sírt tártak fel a szakemberek. A templom vélhetően a tatárjárás idején pusztult el. Tőle délre egy szintén Árpád-kori települést is feltártak a régészek.
Hetényi templomrom  (16)

Igencsak megváltozott a templomrom környezete / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

A közösségi médiában, a városrészhez kötődő Facebook-csoportokban többször felvetődött már a szemetelés problémája. Az eldobált hulladékot helyi lakók, többek között a Hetényegyházi Városrész Szépítő Egyesület önkéntesei szokták összeszedni, de a munkából a katolikus plébánia és a református egyházközség is kiveszi részét.

„Biztos, hogy ez hosszabb időt vesz igénybe, de azt valljuk, hogy az emberek fejében kell megváltoztatni a gondolkodásmódot, hogy itt ugyanúgy ne szemeteljenek, mint ahogy az erdőben sem szabad. Itt is az a megoldás, hogy aki amit hoz magával, azt vigye is el” - mondta Süli Csontos Ottó, az egyesület elnöke.

Hetényi templomrom  (38)

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Hozzátette: felvetődött, hogy helyezzenek ki kukákat a templomromhoz, de aztán arra jutottak, hogy ez nemhogy javítana, hanem ronthatna a helyzeten: látványuk esetleg már arra ösztönözne egyeseket, hogy célzottan oda vigyék a szemetüket. Szerencsére nagyobb méretű illegális hulladéklerakások még nem voltak, inkább evés-ivás utáni maradékok, csomagolóanyagok, cigarettacsikkek maradnak ott.

A hely meghittségén csorbát ejtenek a rongálások jelei is. Az egyesület - közel 100 ezer forintos költségen - készíttetett egy új ismertető táblát a romtemplomról és az Árpád-kori faluhelyről, de nem sokkal később ezt egész egyszerűen átszakították. Mivel a tábla egy igen strapabíró anyagból van, ehhez igen komoly erőkifejtés, módszeres ütögetés vagy egy kalapáccsal, fejszével vagy nagyméretű kővel való odacsapás kellett.

Hetényi templomrom  (8)

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Arra is volt példa, hogy a szemetelés tilalmára felhívó táblát egy az egyben ellopták - lehet, hogy a tartóoszlopból aztán tüzelőanyag lett. Ezzel nem tudnak mit kezdeni - azonkívül, hogy nemrég ismét tettek ki táblákat, amellyel kérik a látogatókat, vigyázzanak a tisztaságra és a rendre.

Süli Csontos Ottó szerint azzal nincs semmi gond, ha a helyi fiatalok a templomromnál találkoznak, beszélgetnek, és közben mondjuk megisznak egy sört vagy dohányoznak - persze tőlük is elvárható, hogy az üveget, dobozt, csikket ne hagyják ott.

Hetényi templomrom  (4)

Süli Csontos Ottó, a Hetényi Városrész Szépítő Egyesület elnöke

Az megoszthatja a véleményeket, tiszteletlenség, esetleg kegyeletsértés-e az egykori templom belsejében tüzet gyújtani - látszik ugyanis a nyomokból (és az egyesület elnöke is beszélt róla), hogy ez elő szokott fordulni. Ha viszont valaki egy tábortűzben gondolkodik a templomromnál, akkor valóban a régi falak közötti rész a legideálisabb választás, ugyanis ez van a legtávolabb a növényzettől. A Nébih térképe szerint ugyanakkor ezen a területen tűzgyűjtási tilalom van érvényben (legalábbis jelenleg).

A Hetényegyházi Városrész Szépítő Egyesület elnöke mindenesetre hangsúlyozta: ők továbbra is dolgozni fognak azért, hogy aki felkeresi a templomromot, a megváltozott környezet ellenére méltó állapotban találja és ki tudjon itt kapcsolódni.

KecsUP Shorts

Összes videó