„Kék farmer” – énekelte Kovács Kati Laux József szövegét Somló Tamás dallamára az 1976-as Közel a naphoz című lemezén. Ha ma kellene aktualizálni a dalszöveget, alighanem Kék hullámra módosítanák, és nem extrém frizurára céloznának.
Mondták, remélték, jósolták, hogy jönni fog a kék cunami, de hát ahogy a Lenny Kravitz-dal címéből is tudjuk: It Ain't Over 'Til It's Over, azaz: addig nincs vége, amíg nincs vége. Bármennyire is várható volt, hogy az amerikaiak alaposan megbüntetik a republikánusokat Donald Trump dúlásáért – egyébként nem a világpolitikában végrehajtott ámokfutásért, hanem például a magas hazai benzinárért –, aki bukott már el öt kötéses, szép nyereménnyel kecsegtető szelvényt az 1,20-as szorzós tuti meccs miatt, az csak remélni merte, hogy jön a kék hullám, de biztosra senki nem mehetett.
Egy hatalmas hullám belseje - The Barrell of a Big Wave - Emiliano Arano
A kék ugyebár a demokratákra utal, az amerikai politikai színkódolásban ugyanis a kék a demokratákat, a piros a republikánusokat jelöli. Előbbiek jelképe a szamár, utóbbiaké az elefánt.
Egyébként is, ahogy mondani szokás, úriember biztosra nem fogad. Miért? Mert úriember. Tegyük hozzá, hogy egyébként csóró se fogad biztosra, aki amúgy nem a játékszenvedély, hanem a nyeremény reményében fogad. És ő miért nem? Mert látott már karón varjút – hogy újabb állatot keverjünk bele a diskurzusba –, sőt, ha megfelelő mértékben pesszimista, tulajdonképpen minden karón lát varjút.
Ha meghirdetnének egy olyan versenyt, hogy melyik volt az elmúlt időszakban legfölöslegesebben elköltött, ablakon kidobott 446 millió dollár, arra a versenyre biztosan lenne rengeteg jelentkező, és természetesen köztük lehetne Elon Musk is. Nehéz ennyi kidobott pénznek örülni, most azonban sokan örülnek ennek a kidobott összegnek, mert bizonyítva érzik azt, amiben csak reménykednek: hogy a milliárdosok politikai befolyásának határairól is üzenetet küldött az amerikai választás.
Elon Musk több százmillió dollárt fordított a republikánusok választási győzelmének elősegítésére a november 3-i amerikai félidős választásokon. A texasi szenátusi versenyben különösen nagy összeget mozgósított: több mint 200 millió dollárnyi támogatás segítette a republikánus Ken Paxton kampányát. A választás azonban egészen más eredményt hozott, mint amit a hatalmas pénzügyi támogatás alapján remélhettek.
A demokrata James Talarico fölényes győzelmet aratott Texasban, megszerezve a szenátusi mandátumot. Ezzel több mint három évtized után ismét demokrata politikus nyert szenátusi választást ebben a hagyományosan republikánus államban.
Musk az idei választási ciklusban összesen mintegy 446 millió dollárt fordított politikai célokra. Ezzel az amerikai választások történetének egyik legnagyobb egyéni politikai adományozójává vált. Pénzének jelentős része republikánus jelölteket és a párt kongresszusi többségének megőrzését támogató szervezetekhez került.
A texasi kudarc különösen látványos, hiszen a republikánus jelölt mögött óriási pénzügyi háttér állt. A demokrata Talarico viszont nemcsak a pénzügyi versenyben állta a sarat, hanem a kampányában magát a milliárdosok politikai befolyását is központi témává tette. Azt az üzenetet közvetítette, hogy a választók döntését nem lehet korlátlan pénzügyi erővel megvásárolni.
Az eset túlmutat egyetlen texasi választási eredményen. Egyre komolyabb kérdés az amerikai és más demokratikus politikai rendszerekben, hogy mekkora befolyást szerezhetnek a politikai döntéshozatal felett azok a szupergazdag üzletemberek, akik szinte korlátlan anyagi eszközökkel rendelkeznek.
A kampánytámogatás természetesen önmagában nem bizonyítja, hogy az adományozó később politikai ellenszolgáltatást vár. Ugyanakkor nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a milliárdosok jelentős része olyan politikai szereplőket támogat, akiknek döntései közvetlenül érinthetik üzleti érdekeltségeiket. A politikai támogatás így számukra akár hosszú távú befektetéssé is válhat.
Donald Trump korábbi választási győzelmében Elon Musk is jelentős pénzügyi és nyilvánosságbeli szerepet vállalt. A Trump-adminisztrációval kialakított kapcsolata pedig jól mutatja, milyen közel kerülhet egymáshoz a gazdasági és a politikai hatalom.
Raskó György közgazdász egy friss Facebook-bejegyzésében éppen erre a veszélyre hívta fel a figyelmet. Értelmezése szerint a szupergazdagok politikai szerepvállalása azért különösen aggasztó, mert számukra a kampányok támogatása nem feltétlenül közéleti elkötelezettség, hanem akár üzleti befektetés is lehet, amelytől később jelentős megtérülést remélnek.
A texasi választás ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a hatalmas pénzügyi erő nem jelent automatikus politikai győzelmet. A választók képesek felülírni a leggazdagabb támogatók elképzeléseit is.
Talán ez a novemberi amerikai választás egyik legfontosabb tanulsága: a demokráciában végső soron nem a milliárdosok bankszámlájának nagysága, hanem a választók döntése határozza meg, ki kap felhatalmazást a kormányzásra. Reménykedjünk ebben. Tegyük föl Kovács Kati egy másik, 1970-ben megjelent kislemezét, és fújjuk vele együtt, hogy boldogok vagyunk, mert ezúttal átmentünk a szivárvány alatt.
