A kivitelező az önkormányzatot, az pedig szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy az 5-ös főút 86+640 km szelvényében (Batthyány utca betorkollásánál) található vízmű akna szintre emelése miatt november 6-án (pénteken) 8.00 órától – november 9-én (hétfőn) 10.00 óráig a Rávágy téri csomópontban forgalomkorlátozást vezetnek be. Mégpedig a következők szerint:
- az Árpád körúton a Katona József Gimnázium felől érkezők arra számítsanak, hogy a középső sávot lezárják, egyenesen tovább haladni csak a jobb szélső sávban lehet,
- a Halasi úton a felüljáró felől érkező járművek vezetőinek szintén arra érdemes figyelni, hogy a középső sáv le lesz zárva, egyenesen csak a jobb szélső sávban tudnak tovább menni,
- a Batthyány utca balra kanyarodó sávját is lezárják, balra kanyarodni a középső sávból lehet,
- a Kossuth körúton pedig a Penny felől érkezve a jobb szélső sávban az egyenes irány tiltott lesz.
A tájékoztatás szerint a munkálatok ideje alatt is jelzőlámpás forgalomirányítással lehet a csomóponton áthaladni, a hétvégeken alkalmazott program működik majd.
Az önkormányzat felhívta a figyelmet, hogy csomópontban a munkálatok miatt torlódásra lehet számítani, az 5-ös főúti (nagykörúti) haladás esetén a lámpák összehangolása nem biztosított.

