Logo

Hirdetés

IMG_9640Itthon

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a daruvonulás / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Idén is megünneplik a darvak vonulását a Fehér-tónál

Szép jubileumhoz érkezett a Fehértavi Darvadozás: november 21-én tizenötödik alkalommal rendezi meg a Kiskunsági Nemzeti Parki Igazgatóság. Daruleseken kívül lesz solymász bemutató és madárgyűrűzés is.

A Hortobágyi Nemzeti Park vizes élőhelyein hetente mérik az itt tartózkodó darvak létszámát a természetvédelmi őrszolgálat szervezésében. Az úgynevezett szinkronszámláláskor a darvak éjszakázóhelyeként szolgáló sekély vízállásoknál, halastavaknál felsorakozó megfigyelők a látóhatárt egymást között felosztják, így a különböző behúzási útvonalakon érkező csapatok létszámát jó közelítéssel meg tudják becsülni.

  • Szeptember 10-én 7290,
  • szeptember 24-én már 51 810,
  • október 8-án pedig 166 745 darut számoltak - ez volt a csúcs idén a Hortobágyon. Utána elkezdett csökkenni a számuk, azaz már egyre többen megindultak dél felé.



IMG_9575_

Darvak a Hortobágynál / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

A kelet-európai állomány kiemelt gyülekezési helye a Hortobágyon kívül a szegedi Fehér-tó környéke és a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozó Csaj-tó is.

A vándorlásuk közben a vizes élőhelyeknél megpihenő darvak a szántókon, tarlókon keresnek táplálékot, az éjszakákat pedig lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik.

Nagy részük a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja hazánkat és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években viszont egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik nálunk telelnek át. A klímaváltozás miatt nálunk már enyhe telek egyre kevésbé jelentenek számukra kihívást, nem alakul ki vastag hótakaró, így hozzá tudnak jutni a táplálékhoz, és megspórolják az 1500-2000 kilométeres vándorlást.

IMG_9572

Fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

Aki darvakat szeretne látni, irány a Fehér-tó!

November 21-én, szombaton már tizenötödik alkalommal rendezi meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Fehértavi Darvadozás – a madárvonulás dél-alföldi ünnepe elnevezésű népszerű rendezvényt, szintén a Fehér-tónál.

A rendezvényközpont a sokéves hagyományokat megtartva idén is Sándorfalva, a Pallavicini kastély kertje és a piactér.

Lesz bemutató madárgyűrűzés, Daru Futam teljesítménytúra és futás, kisvonatozás a Fehértavi Halvasúton, koncert a gyerekeknek, sok természetismereti játék, élő állatos és solymász bemutató, állatasszisztált élményfoglalkozás terápiás kutyákkal, természetfotó pályázat, ismeretterjesztő előadás a darvakról és persze indulnak darulesek is. A Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhelyen természetismereti bemutatót tartanak, a Szegedi Gombász Egyesület jóvoltából pedig a gombákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Részletes program itt.

A szegedi Fehér-tó környékén tartózkodó darvak száma meghaladhatja a több ezret, érdemes hát jelentkezni a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) daruleső túráira, ezeket itt lehet megtalálni. A KNPI-től úgy értesültünk, a november 14-ai és 28-ai túrákra még vannak szabad helyek. Találkozó Sándorfalván, illetve a Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhelyen.

KecsUP Shorts

Összes videó

Kulcsszavak: