Hermán Attilát, a táborfalvi Csurgay Franciska Általános Iskola igazgatóját nevezte ki november 5-től Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatójának. A tankerületet eddig Pálfi Tamás vezette.
A miniszter Facebook-oldalán tudatta, hogy lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása. A 60 tankerületi központból 55 élére kér fel és nevez ki új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ. Posztjából kiderül, az augusztusban meghirdetett felhívásra összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül 424 felelt meg a feltételeknek. A tárcavezető köszönetet mondott azért, hogy ilyen sokan szerettek volna részt venni a hazai közoktatás megújításában.
„Novembertől új szemléletet szeretnénk meghonosítani a tankerületek működésében. A korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyezzük a hangsúlyt. Az a célunk, hogy a tankerületek valódi partnerei legyenek az iskoláknak és a pedagógusoknak. Ezt segítendő az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületek pedig elsősorban koordináló és támogató szerepet töltenek majd be“ - írta Lannert Judit.
Hermán Attila a táborfalvi Csurgay Franciska Általános Iskola igazgatója, okleveles informatikatanár, számítástechnika-technika szakos tanár, közoktatási vezető. A Szeretünk Lajosmizse Facebook-oldal idézi a Táborfalvai Mozaik 2020 szeptemberi számát, eszerint Hermán Attila első diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán szerezte számítástechnika–technika szakon, majd az ELTE Informatikai Karán informatika tanári mesterképzést végzett. Táborfalván korábban óraadóként, majd részmunkaidőben tanított.
A 24.hu emlékeztet: Magyar Péter még egy júliusi kormányülést követően közölte, hogy teljesen átalakítják a Klebersberg Központot és a tankerületi rendszert: előbbi középirányítói funkciója megszűnik, és kutatási, oktatást segítő háttérintézmény lesz, a tankerületi vezetőket pedig nyílt pályázaton választják ki. Célként a versenyképes és emberséges oktatás megvalósítását tűzte ki.
A miniszterelnök júliusban elmondta, hogy az oktatási minisztérium által lefolytatott átvilágítás során világossá vált számukra, hogy a problémák sokkal nagyobbak annál, mint azt korábban gondolták. Hozzátette, hogy az átvilágítás során döbbenetes gyakorlatokra figyeltek fel. Ezek közül példaként említette, hogy a tankerületeknek számos esetben a bérekre és más személyi juttatásokra szánt kerethez kellett hozzányúlniuk azért, hogy ki tudják fizetni az iskolák mindennapi működéséhez szükséges kiadásokat.
„Ebben a rendszerben történhetett meg az is, hogy tanárokat rúgtak ki azért, mert felemelték a hangjukat, kiálltak magukért. Méghozzá olyan tankerületi vezetők döntése alapján bocsátották el őket, akik nyilvános pályázat nélkül, határozatlan időre kapták meg a pozíciójukat“ - fogalmazott a miniszterelnök.

