Logo

Hirdetés

A Csend kertjei - Japán nap

A Csend kertjei - Japán nap

2026. 08. 15. 10:00

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek – Nemzetközi Kerámia Stúdió szeretettel várja Önt 2026. augusztus 15-én, szombaton A csend kertjei című kiállításhoz kapcsolódó Japán Napra. Az egész napos rendezvény előadásokkal, bemutatókkal, workshopokkal és különleges kulturális élményekkel kínál betekintést a japán művészetek, hagyományok és életfilozófia világába. A rendezvény látogatása ingyenes. A programot Zentner László, a Magyar–Japán Baráti Társaság főtitkárának előadása nyitja meg. „A japán kézművesség mint spirituális vállalkozás” című előadásában a japán alkotói szemléletet és a kézművesség kulturális jelentőségét mutatja be. Ezt követően Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész a japán népművészet ikonikus figuráiról, a kokesi babákról tart előadást, bemutatva azok történetét, szimbolikáját és kulturális szerepét. A délután folyamán Mácsai László bonsaigyűjtő „Bonsai – Fák cserépben” című előadásában vezeti be a közönséget a bonsaiok különleges világába, filozófiájába és gondozásuk alapjaiba. A japán virágrendezés több évszázados hagyományait Baloghy Éva ikebanamester ismerteti meg a látogatókkal. Bemutatóján és előadásán az Ikenobo iskola szellemiségén keresztül tárul fel a japán virágművészet harmóniája és esztétikája. A Magyar–Japán Baráti Társaság Furoshiki Tagozatának vezetője, Pápai-Vonderviszt Anna interaktív workshopján a résztvevők megismerkedhetnek a furoshiki, vagyis a tradicionális japán textilcsomagolás művészetével, és maguk is kipróbálhatják annak különböző technikáit. A workshop létszáma BETELT! A nap egyik különleges élményét a Flying Bird Tea House képviseletében Wagner Annamária nemzetközi teasommelier teabemutatója és teakóstolója kínálja. A program során a résztvevők különböző japán termőterületekről származó teákat ismerhetnek meg, miközben betekintést nyerhetnek a japán teakultúra hagyományaiba és ízvilágába. A Japán Nap záróprogramjaként Boleman Bence keramikusművész vezetésével látványos rakuégetésre kerül sor, amely a japán kerámiaművészet egyik legismertebb és legizgalmasabb égetési technikáját mutatja be. Szeretettel várunk minden érdeklődőt A csend kertjei – Japán Nap rendezvényre, ahol együtt fedezhetjük fel a japán kultúra gazdagságát, a csend szépségét és azokat az időtálló értékeket, amelyek összekötik a természetet, a kézművességet és a művészetet. A rendezvényt a Kápolna Galérián keresztül lehet megközelíteni. . . The Kecskemét Contemporary Art Studios – International Ceramics Studio cordially invites you to "Japan Day," held in conjunction with the exhibition “Gardens of Silence”, on Saturday, August 15, 2026. This full-day event offers an insight into the world of Japanese arts, traditions, and philosophy of life through lectures, demonstrations, workshops, and unique cultural experiences. The program opens with a lecture by László Zentner, Secretary General of the Hungarian-Japanese Friendship Society. In his presentation, titled "Japanese Craftsmanship as a Spiritual Endeavor" he explores the Japanese creative mindset and the cultural significance of craftsmanship. Following this, applied artist Réka Tóth-Vásárhelyi will give a talk on kokeshi dolls—iconic figures of Japanese folk art—discussing their history, symbolism, and cultural role. In the afternoon, bonsai collector László Mácsai will introduce the audience to the unique world and philosophy of bonsai, as well as the fundamentals of their care, in a lecture titled "Bonsai – Trees in Pots." Ikebana master Éva Baloghy will introduce visitors to the centuries-old traditions of Japanese flower arranging. Her demonstration and lecture will reveal the harmony and aesthetics of Japanese floral art through the spirit of the Ikenobo school. At an interactive workshop led by Anna Pápai-Vonderviszt, head of the Furoshiki Section of the Hungarian-Japanese Friendship Society, participants can discover the art of furoshiki—traditional Japanese textile wrapping—and try out various techniques for themselves. Participation is limited to 10 people and requires advance registration; please sign up by emailing [email protected] A special highlight of the day will be a tea demonstration and tasting presented by Annamária Wagner, an international tea sommelier representing Flying Bird Tea House. During the session, participants will explore teas from various Japanese growing regions while gaining insight into the traditions and flavor profiles of Japanese tea culture. To conclude the Japan Day event, ceramic artist Bence Boleman will lead a spectacular raku firing demonstration, showcasing one of the most renowned and exciting firing techniques in Japanese ceramics. We warmly invite everyone to "Gardens of Silence – Japan Day," an event where we can explore the richness of Japanese culture, the beauty of silence, and the timeless values that connect nature, craftsmanship, and art. The event can be accessed via the Kápolna Gallery.