Halogatják az Izsáki út négysávosítását, pedig már 14 éve leírták: Azonnali cselekvés kell!

forrás: businessinsider.com (illusztráció)

Az Izsáki út négysávosítása az elmúlt 20-30 évben rendre előkerült, és gyakran hallani választási kampányok környékén, hogy most már aztán tényleg muszáj lenne belevágni azt a kapát a forgalmas út aszfaltjába. 2016-ban azt gondolhatták a kecskemétiek, hogy eljött az idő. Hiszen az ország első embere a város első emberével karöltve jelentette be: négysávos lesz az Izsáki út. Ez volt a nagy vállalások ötödik pontja 2016. február 9-én.

Túl hosszú életet nem élt meg az ígéret. Még abban az évben, július 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány lefújta a négysávosítást. Pedig a februári bejelentés után Szemereyné Pataki Klaudia a márciusi közgyűlésen a következőt mondta: azt a feladatot kapták, hogy szedjék össze azokat a fejlesztéseket, amelyek előrehaladott állapotban vannak, öt éven belül megvalósíthatók, és amelyekre egyre nagyobb az igény. Akkor az Izsáki út négysávosítását ezzel indokolta:

Az Izsáki út esetében sokkal nagyobb a kényszer ( a Ceglédi úttal összevetve – a szerk. ), zsinórban zajlanak a fejlesztések, ráadásul a város fejlesztései is oda fókuszálnak a Rudolf-laktanyával, a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkkal, a sportinfrastruktúra fejlesztésével és az egyetem fejlesztésével. Ha még a Homokbányát is ki tudják mozdítani ebből a borzasztó állapotából, akkor aztán végképp indokolttá válik, hogy miért az Izsáki út került előtérbe ennél a projektlistánál.

Rá négy hónappal azonban összedőlt a felépített kommunikáció. A Mercedes 2016. július 29-én bejelentette, hogy újabb gyárat épít, a kormány erre stoppolta az Izsáki úti fejlesztéseket, és sietve megjelentette a Magyar Közlönyben, hogy a széles mosolyokkal beígért Izsáki úti négysávosítás helyett az 54-es főutat szélesítik az autópályától a Mercedes-gyárig. Ami könnyen úgy tűnhetett Kecskemét lakosságának, hogy ha a Mercedes fütyül, a kormány táncolni kezd. Budapesten mondják meg, mi a jó a kecskemétieknek. Esetleg volt aki úgy vélte, szuper, hogy a 10-12 milliós autókkal kigördülő kamionok könnyebben eljutnak az autópályáig, de ki törődik a kecskeméti autósokkal? A döntést dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester azzal tálalta, hogy a kormány azt fundálta ki, most az 54-es főút négysávosítása fontosabb. A polgármester később úgy védte a döntést 2016 szeptemberében Király József önkormányzati képviselő ( MSZP ) interpellációjára adott válaszában, hogy végül is, fontos az is, hogy a várost elkerülő körgyűrű délen is kiteljesedjen, de ettől még nem vetették el az Izsáki út bővítését.

Ennek folyományaként 2017 szeptemberében be is jelentette a polgármester, hogy megszületett a kormányhatározat, hogy végre megkezdődhet az Izsáki út négysávosításának előkészítése, csak aztán nehogy ez is tiszavirág életű legyen. Akárhogy is nézzük, a fejlesztés megint évekkel csúszott, pedig aztán már nagyon nincs hova. A város úthálózatát néhány évtizeddel ezelőtt jóval kevesebb ( több tízezerrel ) lakosra alakították ki.

Az égető közlekedési problémákat látva, 2005-ben elkészült a város közlekedésfejlesztési koncepciója, és abban igen sürgős megoldásként szerepelt az Izsáki út négysávosítása. Ennek pedig már 14 éve! A képviselők elé vitt határozattervezetben az első helyen volt az öt éven belüli fejlesztéseknél. A koncepció kimerítően foglalkozott az út túlterheltségével. Például ezt írta:

„Az Izsáki út forgalomnagysága és jelenlegi kiépítése között nagy az ellentmondás: az útvonal azonnali teljeskörű forgalmi-, és forgalomtechnikai felülvizsgálatra szorul (A Közútkezelő Kht. már rendelkezik tervekkel az út négynyomúsítására). Ez az út (52. út) nemcsak a város és az M5 autópálya legfontosabb kapcsolata, de a térség Duna-hídjának összekötője is. Az Izsáki útnak a legjelentősebb a belső forgalma is. Mindenképpen szükséges ezen útvonal szerepének városi szintű újragondolása.”

Később már azt is megemlítették a terheltségén túl, hogy az Izsáki út veszélyes is.

Hasonló cikkünk:  Ismét jót vitáztak a KecsUP im/pro/kontra vitaszínházának résztvevői (videóval)

„A jelenlegi forgalomszámlálási adatok szerint Kecskemét legforgalmasabb és leginkább balesetveszélyes útja az Izsáki út – Dózsa György út. Emellett ez a város és az M5 autópálya legközelebbi és legfontosabb kapcsolata. Ezek indokolják a négysávos kiépítést egészen az autópályáig. A 2004-ben itt történt 22! személysérüléses baleset azonban arra figyelmeztet, hogy az átépítést meg kell előznie egy forgalombiztonsági felülvizsgálatnak (a gyalogos és kerékpáros balesetek azt mutatják, nemcsak a kapacitás bővítése, de a védtelen közlekedők helyzetének javítása is fontos szempont).”

Hiába túlterhelt és ráadásul veszélyes, azóta eltelt 14 év, és semmi nem történt az Izsáki úttal. Vagyis igen. Papíron. 2008-ban a 2005-ös koncepciót aktualizálták, és ha tetszik, még jobban sürgették a fejlesztést. Ebben egyértelműen leszögezték ( 11 éve! ), hogy az Izsáki út kapacitása kimerült, és mégsem történt fejlesztés.

„A város jelenlegi forgalma, forgalomlefolyása szempontjából is kitüntetett szerepe van az Izsáki útnak, amely mintegy „köldökzsinór” táplálja az autópálya felől a várost és nincs párhuzamos alternatív útvonala. Éppen az autópályához való kedvező kapcsolódása miatt vonzó a beruházások számára, miközben kapacitása kimerült, fejlesztésére nem került sor. Ez az útvonal mintegy jelképe lehet a városnak, hogy egy kedvező megközelítést adó útvonal, amikor eléri a kapacitása, lehetőségei határát óriási problémát okozhat a teljes közúti hálózat szempontjából és nem csak menekülő útvonalak alakulnak ki, hanem teljesen átrendeződik a város forgalma.”

Magyarul: ha végképp kezelhetetlen lesz az Izsáki út forgalma, akkor ennek a város forgalmának egésze látja a kárát. Ha még nem lenne világos a jajkiáltás, akkor az anyag leszögezte:

„Az Izsáki úton tapasztalható jelentős átmenő és helyi forgalom jelentősen meghaladja az útkialakításából adódó lehetőségeket.”

Az egyetlen út volt 2008-ban az Izsáki út, ahol az akkori forgalomszámlálások szerint három helyen is rendszeres volt a torlódás. A többi nagyobb úton maximum egy torlódási hely szerepel ezen a térképen.

És a helyzet csak súlyosbodott azóta. Itt utalunk vissza a polgármester azon szavaira, amelyek szerint itt „zsinórban zajlanak a fejlesztések, ráadásul a város fejlesztései is oda fókuszálnak a Rudolf-laktanyával, a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkkal, a sportinfrastruktúra fejlesztésével és az egyetem fejlesztésével. Ha még a Homokbányát is ki tudják mozdítani ebből a borzasztó állapotából,…” akkor látható, hogy miért olyan fontos az Izsáki út bővítése. És utóbbival jól kalkulált a polgármester: a Homokbánya kimozdult a szovjet múltból, és sorra nőnek ki itt a lakóházak a földből. Itt van a Boróka lakópark, épül ugyanitt a Smaragd lakópark, a Marina lakópark és még munkásszálló valamint bölcsőde is. Kadafalván komplett utcák jönnek létre több tucat házzal, és Ballószöget sem kerülik el az építkezések. Ráadásul 2008 óta itt van a Decathlon, az Aldi, a Burger King. Ezen az útszakaszon megépült a Sheraton hotel, a KFC, a Target Center ( kis Tesco, OBI… ) épül az egyetem és az Erzsébet lakópark. Ezek mind újabb autók százaival növelik, és a lakóparkok benépesülésekor növelni fogják az Izsáki út forgalmát. A közben átadott nyugati elkerülő csak egy részét viszi el a forgalomnak, a Beretvás köz pedig inkább csak szerényebb menekülő útvonal. Jelentősebb forgalomra a keskenysége és rossz minősége miatt alkalmatlan. A kérdés az, hogy hány évig bírja még az Izsáki út, illetve a közlekedők meddig nézik el az út túlzott terhelése miatti fennakadásokat? Lesz-e valaha négysávos az Izsáki út, vagy újabb hitegetéseknek vagyunk fültanúi.