fbpx
2.2 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Kirúgtak egy dolgozót egy önkormányzati cégtől, mert a fenntartóhoz fordult – a kecskeméti polgármesteri hivatal felfedte őt a munkahelye előtt

- Advertisement -

Még tavaly ősszel történt az eset. Az egyik kecskeméti önkormányzati cég dolgozója közérdekű bejelentéssel élt munkahelyének működésével kapcsolatban az önkormányzatnál. Az illetékes alpolgármester és munkatársai értesítették a bejelentésről a céget, amely azt kérte, hogy tájékoztassák a részletekről. Erre a hivatalból kiadták a bejelentést egy az egyben, nem törekedve az anonimitásra. Vagyis névvel, telefonszámmal, e-mail címmel együtt. A munkahely ezek után rendkívüli felmentéssel kirúgta a dolgozót. Az egyik indoknak a közérdekű bejelentést adták meg. Az érintett a hivatalhoz fordult, és arról érdeklődött, hogyan kerültek ki személyes adatai.

Az önkormányzat kivizsgálta az esetet, és rájött, hogy mulasztás ( adatvédelmi incidens ) történt, ezért jelezte ezt az illetékes hatóságnak. Ott eljárás indult, hogy feltárják a részleteket. Meghallgatták az önkormányzatot és az önkormányzati céget is. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság végül arra jutott, hogy a polgármesteri hivatal  „jogellenesen járt el, mivel jogalap nélkül adta át, továbbította az érintett személyes adatait tartalmazó közérdekű bejelentését harmadik személy részére, aki így jogosulatlanul hozzáfért azokhoz.”

Hasonló cikkünk:  Forrás lapszám ajánló: A nagypiacon mindig lesz lacikonyha

1 millió forintos büntetést szabtak ki a polgármesteri hivatalra.

Az indoklásban leírták, hogy

„az érintettet komoly pénzügyi veszteség, gazdasági és szociális hátrány érte, mivel részben a bejelentés következményeként mentették fel közalkalmazotti jogviszonya alól.”

Enyhítő körülmény volt, hogy a hivatal, észlelve az incidenst, maga jelentette ezt a hatóságnál, és, hogy a kirúgott dolgozót is tájékoztatta erről. Igaz – áll  határozatban -, arra nem hívták fel a figyelmét, hogy milyen következményei lehetnek a jogsértésnek, de a hatóság szerint erre már nem is volt szükség, mert a dolgozó közben szembesült a felmentés tényével.

Enyhítő körülmény volt az is, hogy a hatóság szerint nem rendszerszintű mulasztásról volt szó. Az eset azonban rávilágít, hogy így próbáljon az ember vélt vagy valós sérelmei miatt panasszal élni, azonnal kirúghatják. Valamint természetesen valaki, valakik hibája miatt mindannyiunk adóforintjaiból fizetik ilyenkor a büntetést. Az esetnek várhatóan lesz folytatása itt a KecsUP-on.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...