Tizennégy hónappal a tavalyi, ajánláshamisítási botrányoktól hangos országgyűlési választás után az összesen 256 rendőrségen landolt esetnek csak kevesebb mint felében indult nyomozás, de ezekből is csak kettő jutott el a vádemelésig. A rengeteg idő és energia ráfordítása után nagyjából ejnye-bejnyével végződő eljárásokban ráadásul nem is maguk az aláíráshamisítók kerülnek bíróság elé – még kevésbé azok a kamupárt-szervezők, akik a választás végén eltűntek a felvett százmilliókkal – írja a HVG.hu.
„Semmi érdemleges nem történt”
„Egyetlen határozatot kaptam bűnügyek egyesítéséről a rendőrségtől egy évvel ezelőtt. Azóta, ha történt is bármi ebben az ügyben, nem értesítettek róla.”
“Arról értesítettek, hogy felfüggesztették az eljárást, mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható.”
“Még tavaly nyáron voltam tanúkihallgatáson a Teve utcában, ahol az összes aláíróívről nyilatkoznom kellett, hogy az én aláírásom szerepelt-e rajtuk (nem). Valamint kiderült, hogy van egy büntetőügy három párt ellen, akik Budapesten is bizniszeltek az ajánlóívekkel, ezeket kivették az én feljelentésemből. Azzal kapcsolatban viszont nem hívtak tanúskodni. Azóta más nem történt.”
Éva, Attila és Áron – akiktől az iménti idézetek származnak – egyikei annak a rengeteg felháborodott magyar állampolgárnak, akik a tavaly áprilisi országgyűlési választás előtt feljelentést tettek a rendőrségen, amiért olyan pártok ajánlóívein látták viszont az aláírásaikat és személyes adataikat, amelyekkel soha nem álltak kapcsolatban. Az adott (zömmel kamu)pártoknak erre azért volt szükségük, hogy meglegyen a szükséges számú ajánlásuk, és így képviselő-jelölteket és országos listát állíthassanak, amivel nagy összegű állami támogatásra tehettek szert.
Volt olyan ember, aki 19 párt ajánlóívén találta meg szignóját és személyes adatait úgy, hogy közben egyik formációnak sem írt alá, és volt olyan választókerület is, ahol a polgármester aláírását hamisították az ajánlóívekre (bár a pofátlansági rekordot kétségkívül a Hajrá Magyarország! Párt újpesti jelöltje tartja, akinek számtalan hamis ajánlásai között történetesen az adatvédelmi hatóság elnökének, Péterfalvi Attilának az aláírása is szerepelt.)
Az Átlátszó tavaly nyáron mind a 106 egyéni választókerület választási irodáját megkereste, hogy összesen hány visszaéléssel találkoztak, illetve tettek-e ezek miatt feljelentést – ez utóbbi kérdésre a 80 válaszadó közül 27 válaszolt igennel. Őket most – közel egy év után – újra megkerestük a kérdéssel, hogy mit tudnak a nyomozások állásáról, és hogy a választási szervek vezetőit ki-, illetve meghallgatta-e már a rendőrség vagy a nyomozóhatóság.
Jó munkához idő kell, fe mennyi?
A 27 megszólított közül 15 válaszolt a hvg.hu-nak többé-kevésbé lelkiismeretesen, a válaszaik pedig megdöbbentőek: az érintett körzetek túlnyomó többségében 14 hónap alatt sem választási iroda, sem a választási bizottság elnökét nem hallgatta meg a rendőrség, és a nyomozás állásáról sincs az égvilágon semmilyen információjuk. Ahol pedig kaptak információt, az nem volt túlságosan előremutató: az eljárást a legtöbb esetben felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy az elkövető kiléte nem megállapítható.
A legtöbb visszaélés Budapest 17-es, Csepelt és Soroksárt is magában foglaló választókerületében történt tavaly: a helyi választási bizottság a magát nyilvántartásba vetetett 45 jelölőszervezet közül 23-nál – vagyis minden másodiknál talált visszaélésre utaló jeleket – például elhunyt személyek adatait az ajánlóíveken. A helyi választási iroda vezetőjének tájékoztatása szerint ennek ellenére sem őt, sem a választási bizottság vezetőjét nem hallgatták meg, és nem is tudnak semmit arról, hogy hogy áll a nyomozás.
Az általános tapasztalat szerint azokban az esetekben, ahol a gyanús aláírásokat leadó jelöltet végül nem vette nyilvántartásba a választási iroda, ott hiába volt akár az illető gyakorlatilag összes aláírása hamis (volt ilyen eset), ott nem fecsérelt rá energiát, és az ügyet eleve ejtette a nyomozóhatóság, sok esetben pedig – ahogy fent is írtuk – már az elkövető kilétének azonosításán elakadt az eljárás.
Dombóváron a választási iroda vezetője szintén rengeteg – összesen 18 (!) – jelölt és jelölőszervezet ellen tett feljelentést, de közülük eddig mindössze néggyel szemben zárult le az eljárás, azok sem túl drákói véggel: hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kirótt megrovással.
A nagyhalak nem is kerülnek képbe
Az esetek nagyon fontos hasonlósága, hogy egyikben sem maguk az aláíráshamisítók kerültek bíróság elé, csupán a jelöltek, akiknek az ívein a nem stimmelő aláírásokat találták – ám azok, akik ipari mennyiségben adták-vették, másolták az ajánlásokat, vagyis akik feltehetően közvetlen kapcsolatban lehettek az állami támogatásra hajtó kamupártok vezetőivel, egyetlen esetben sem kerültek elő. Mindez pedig nem is a nyomozóhatóságnak, hanem a választási törvény által nyitva hagyott kis-, pontosabban inkább nagykapunak köszönhető. Az ajánlóíven az előírások szerint ugyanis csak a gyűjtő nevét és aláírását kell feltüntetni, semmilyen más azonosításra alkalmas adatát nem, így gyakorlatilag bárki azt ír oda, amit akar, teljesen (le)követhetetlen, hogy ténylegesen ki szedte össze (= ki hamisította az ívre) az ajánlásokat.
A rendszer anomáliáira tökéletesen rámutat az a múlt héten a Fővárosi Törvényszéken kezdődött per, amelyben a MIÉP pesterzsébeti egyéni jelöltje állt a bíróság előtt a választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Az 57 éves férfit, akire a Háború és békét meghaladó terjedelmű vádiratban egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetést javasolt kiszabni az ügyészség, két teljes órán keresztül vallatta a bíró.
A minden apró körülményre kiterjedő, maratoni kérdezz-felelekből azonban nem derült ki több, mint ami a vádiratban is állt: hogy a férfi – D. K. – az általa átvett 90 ajánlóívből 80-at egy harmadik személynek adott át, aki a pártelnök felhívására a MIÉP összes jelöltjétől begyűjtötte az íveket, hogy aztán egy hét múlva a kellő számú ajánlással és adatokkal kitöltve adja vissza azokat. A férfi – figyelmen kívül hagyva, hogy az íveket az ajánlások tényleges gyűjtőjének kell aláírni – maga írta alá az összeset, így mikor a választási bizottság kiszúrta rajtuk az érvényteleneket (vagyis olyan választók aláírását, akik soha nem írtak alá, nemhogy a MIÉP-nek, de egyetlen más pártnak sem) ő maradt a gyanúban a hamisításokkal.
Bár a tárgyaláson a férfi vallomásában pontosan elhangzott, hogy hogyan adta ki az általános, ívátadási parancsot a pártelnök, és ki volt az illető, aki átvette az íveket – vagyis kik adhatták tovább azokat az üzletszerű hamisítóknak – a vádhoz kötöttség elve miatt ebben az eljárásban ezt egyáltalán nem vizsgálja a bíróság. Sőt, hiába kerülne elő a tárgyalás egy későbbi szakaszában egy bizonyító erejű vallomás vagy más, az igazi elkövetők azonosítására alkalmas bizonyíték, akkor is csak azt vizsgálnák: bűnös-e D. K. abban, hogy azokat az ajánlóíveket is leszignálta leadás előtt, amelyre ténylegesen nem ő gyűjtötte az aláírásokat.
És minderre – mire idáig jutottunk – elment közel másfél év. A rendőrség beidézett és kihallgatott közel harminc embert, jelentést írt, átadta az ügyészségnek, a több száz oldalas vádiraton átrágta magát a bíró, a következő tárgyaláson – ha sikerül – kihallgatnak néhány, a vádlott védője által javasolt új tanút, hogy aztán egyszer, valamikor hónapok múlva kimondassák: ejnye-bejnye, csak azokat az íveket szabad aláírni, amelyekre valóban maga gyűjtött aláírásokat az ember. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az igazságszolgáltatás eljárása felesleges, hanem azt, hogy rossz a rendszer. Egy normális (vagyis az ajánlásgyűjtést jóval szigorúbban szabályozó) törvény mellett nem (csak) a kis halak kerülhetnének elő, hanem a rendszer működtetői, az állami támogatás behúzására kamupártokat alakító és működtető igazi bűnözők is.
A szisztéma működésére Gulyás Márton kamupártokól készült dokumentumfilmje világított rá nagyon jól a közelmúltban. Ez sok más egyéb, az orrunk előtt heverő, de eddig észre nem vett összefüggés mellett magyarázatot adott az eddig megfejt(het)etlen jelenségre is, hogy a semmilyen politikai tevékenységet nem végző, nem kampányoló kamupártocskák hogyan tudták mindig sikeresen összegyűjteni a szükséges választói ajánlásokat, amikor abba náluk jóval nagyobb és beágyazottabb pártoknak is beletörött a bicskája.
A megfejtés a 2009-es, képviselői költségtérítésekről szóló népszavazással feltűnt, férjével együtt a 2018-as parlamenti választáson indult 13 kamupárt közel felét mozgató Seres Mária környezetében keresendő, aki a törvény előírása ellenére feltehetően nem semmisítette meg annak a több mint 600 ezer választónak a személyes adatait, aki aláírta anno népszavazás aláírásgyűjtő íveit. A film következtetése szerint ezek a Seresék birtokában lévő választói adatok állhattak a 2014-ben és 2018-ban is burjánzó ajánláshamisítási ügyek mögött, az időközben eltelt tíz év pedig egyúttal arra is magyarázat lehet, hogy miért szerepeltek olyan sokszor halottak az ajánlóíveken.
A rendszer tökéletlenségét az Országos Rendőr-főkapitányság hvg.hu kérdésére küldött válaszai is alátámasztják: bár közvetlen a választás után úgy tűnt, hogy a nagyüzemi csalás nem marad büntetlenül – az adataik jogosulatlan felhasználása miatt feljelentést tevőket egymás után hallgatta ki a rendőrség. Nemcsak a fenti, hvg.hu által megkeresett szavazók és a választási irodák válaszai alapján tűnik úgy, hogy megrekedt a felelősségre vonás: az összesen 256 feljelentés nyomán indult 112 nyomozásból az ORFK összesítése szerint eddig mindössze két ügy jutott el a vádemelésig. Mindkettőben a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség járt el, amely mindkét esetben hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat, amiért a vádlottak – hasonlóan a fent említett, Fővárosi Törvényszékre idézett D. K.-hoz – azt állították, ők maguk gyűjtötték az ajánlásokat, miközben valójában nem.
A bűnösségüket elismerő elkövetőkről szintén nem mondhatni, hogy túlságosan megütötték a bokájukat. Az egyik eset két, büntetett előéletű vádlottjára próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, illetve közérdekű munkát szabott ki a bíróság, két büntetlen előéletűt pedig próbára bocsátott. A másik esetben ismeretlen mértékű pénzbüntetést kapott az egyébként szintén MIÉP-es, az ajánlásokkal gyakorlatilag D.K.-val azonosan eljáró elkövető.
Az ORFK összesítése szerint a 112 nyomozásból 12-őt átminősítettek választás rendje elleni bűncselekményre, 15-öt megszüntettek, 31-et felfüggesztettek, 17-et pedig hatáskör hiánya miatt a NAV-hoz tettek át. Jelenleg 35 büntetőeljárás zajlik. Köztük vannak a fent említett budapesti 17-es, csepeli választókörzet visszaélései is.
Miért is éri meg kamupártot alapítani?
A 2013-ban fideszes többséggel elfogadott kampányfinanszírozási törvény szerint az egyéni jelöltek nek 1 millió forintnyi állami támogatás jár kampányköltségeik fedezésére. Azokat a pártokat, amelyek országos listát is tudnak állítani, sávos rendszerben további támogatás illeti: a minden választókerületben jelöltet állító pártok 597 millió, a legalább 80 egyéni körzetben jelöltet állítók 448 millió, a választókerületek legalább felében, 53 körzetben indulók 299 millió, míg a minimum 27 választókörzetben jelöltet állító szervezetek 149 millió forint támogatást vehetnek fel.
A 2018-as országgyűlési választáson összesen 14 erősen kamupárt-gyanús szervezet állított országos listát, amelyek után összesen 2,157 milliárd forintnyi, egyéni jelöltjeik után pedig további 541 millió forintot vehettek fel. Mivel a választáson egyikük sem érte el az 1 (egyéni jelöltjeik pedig a 2) százalékot, a támogatást vissza kellett volna fizetniük, ám ezt egyikük sem tette meg, a kiutalt összesen 2,7 milliárd forintból pedig összesen 8100 forintot sikerült behajtani.
A Transparency International februári adatigénylésekor a legtöbb pénzzel, 308 millió forinttal a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt tartozott (a volt monoki polgármester körüli kamupárt-hálót korábban több tényfeltáró cikkben próbáltuk felgöngyölíteni), további 13 pártnak pedig egyenként 154 millió forint körüli tartozása volt.
