A legtöbb visszaélés Budapest 17-es, Csepelt és Soroksárt is magában foglaló választókerületében történt tavaly: a helyi választási bizottság a magát nyilvántartásba vetetett 45 jelölőszervezet közül 23-nál – vagyis minden másodiknál talált visszaélésre utaló jeleket – például elhunyt személyek adatait az ajánlóíveken. A helyi választási iroda vezetőjének tájékoztatása szerint ennek ellenére sem őt, sem a választási bizottság vezetőjét nem hallgatták meg, és nem is tudnak semmit arról, hogy hogy áll a nyomozás.
Az általános tapasztalat szerint azokban az esetekben, ahol a gyanús aláírásokat leadó jelöltet végül nem vette nyilvántartásba a választási iroda, ott hiába volt akár az illető gyakorlatilag összes aláírása hamis (volt ilyen eset), ott nem fecsérelt rá energiát, és az ügyet eleve ejtette a nyomozóhatóság, sok esetben pedig – ahogy fent is írtuk – már az elkövető kilétének azonosításán elakadt az eljárás.
Dombóváron a választási iroda vezetője szintén rengeteg – összesen 18 (!) – jelölt és jelölőszervezet ellen tett feljelentést, de közülük eddig mindössze néggyel szemben zárult le az eljárás, azok sem túl drákói véggel: hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kirótt megrovással.
A nagyhalak nem is kerülnek képbe
Az esetek nagyon fontos hasonlósága, hogy egyikben sem maguk az aláíráshamisítók kerültek bíróság elé, csupán a jelöltek, akiknek az ívein a nem stimmelő aláírásokat találták – ám azok, akik ipari mennyiségben adták-vették, másolták az ajánlásokat, vagyis akik feltehetően közvetlen kapcsolatban lehettek az állami támogatásra hajtó kamupártok vezetőivel, egyetlen esetben sem kerültek elő. Mindez pedig nem is a nyomozóhatóságnak, hanem a választási törvény által nyitva hagyott kis-, pontosabban inkább nagykapunak köszönhető. Az ajánlóíven az előírások szerint ugyanis csak a gyűjtő nevét és aláírását kell feltüntetni, semmilyen más azonosításra alkalmas adatát nem, így gyakorlatilag bárki azt ír oda, amit akar, teljesen (le)követhetetlen, hogy ténylegesen ki szedte össze (= ki hamisította az ívre) az ajánlásokat.
A rendszer anomáliáira tökéletesen rámutat az a múlt héten a Fővárosi Törvényszéken kezdődött per, amelyben a MIÉP pesterzsébeti egyéni jelöltje állt a bíróság előtt a választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Az 57 éves férfit, akire a Háború és békét meghaladó terjedelmű vádiratban egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetést javasolt kiszabni az ügyészség, két teljes órán keresztül vallatta a bíró.
A minden apró körülményre kiterjedő, maratoni kérdezz-felelekből azonban nem derült ki több, mint ami a vádiratban is állt: hogy a férfi – D. K. – az általa átvett 90 ajánlóívből 80-at egy harmadik személynek adott át, aki a pártelnök felhívására a MIÉP összes jelöltjétől begyűjtötte az íveket, hogy aztán egy hét múlva a kellő számú ajánlással és adatokkal kitöltve adja vissza azokat. A férfi – figyelmen kívül hagyva, hogy az íveket az ajánlások tényleges gyűjtőjének kell aláírni – maga írta alá az összeset, így mikor a választási bizottság kiszúrta rajtuk az érvényteleneket (vagyis olyan választók aláírását, akik soha nem írtak alá, nemhogy a MIÉP-nek, de egyetlen más pártnak sem) ő maradt a gyanúban a hamisításokkal.
Bár a tárgyaláson a férfi vallomásában pontosan elhangzott, hogy hogyan adta ki az általános, ívátadási parancsot a pártelnök, és ki volt az illető, aki átvette az íveket – vagyis kik adhatták tovább azokat az üzletszerű hamisítóknak – a vádhoz kötöttség elve miatt ebben az eljárásban ezt egyáltalán nem vizsgálja a bíróság. Sőt, hiába kerülne elő a tárgyalás egy későbbi szakaszában egy bizonyító erejű vallomás vagy más, az igazi elkövetők azonosítására alkalmas bizonyíték, akkor is csak azt vizsgálnák: bűnös-e D. K. abban, hogy azokat az ajánlóíveket is leszignálta leadás előtt, amelyre ténylegesen nem ő gyűjtötte az aláírásokat.
És minderre – mire idáig jutottunk – elment közel másfél év. A rendőrség beidézett és kihallgatott közel harminc embert, jelentést írt, átadta az ügyészségnek, a több száz oldalas vádiraton átrágta magát a bíró, a következő tárgyaláson – ha sikerül – kihallgatnak néhány, a vádlott védője által javasolt új tanút, hogy aztán egyszer, valamikor hónapok múlva kimondassák: ejnye-bejnye, csak azokat az íveket szabad aláírni, amelyekre valóban maga gyűjtött aláírásokat az ember. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az igazságszolgáltatás eljárása felesleges, hanem azt, hogy rossz a rendszer. Egy normális (vagyis az ajánlásgyűjtést jóval szigorúbban szabályozó) törvény mellett nem (csak) a kis halak kerülhetnének elő, hanem a rendszer működtetői, az állami támogatás behúzására kamupártokat alakító és működtető igazi bűnözők is.
A szisztéma működésére Gulyás Márton kamupártokól készült dokumentumfilmje világított rá nagyon jól a közelmúltban. Ez sok más egyéb, az orrunk előtt heverő, de eddig észre nem vett összefüggés mellett magyarázatot adott az eddig megfejt(het)etlen jelenségre is, hogy a semmilyen politikai tevékenységet nem végző, nem kampányoló kamupártocskák hogyan tudták mindig sikeresen összegyűjteni a szükséges választói ajánlásokat, amikor abba náluk jóval nagyobb és beágyazottabb pártoknak is beletörött a bicskája.
A megfejtés a 2009-es, képviselői költségtérítésekről szóló népszavazással feltűnt, férjével együtt a 2018-as parlamenti választáson indult 13 kamupárt közel felét mozgató Seres Mária környezetében keresendő, aki a törvény előírása ellenére feltehetően nem semmisítette meg annak a több mint 600 ezer választónak a személyes adatait, aki aláírta anno népszavazás aláírásgyűjtő íveit. A film következtetése szerint ezek a Seresék birtokában lévő választói adatok állhattak a 2014-ben és 2018-ban is burjánzó ajánláshamisítási ügyek mögött, az időközben eltelt tíz év pedig egyúttal arra is magyarázat lehet, hogy miért szerepeltek olyan sokszor halottak az ajánlóíveken.
A rendszer tökéletlenségét az Országos Rendőr-főkapitányság hvg.hu kérdésére küldött válaszai is alátámasztják: bár közvetlen a választás után úgy tűnt, hogy a nagyüzemi csalás nem marad büntetlenül – az adataik jogosulatlan felhasználása miatt feljelentést tevőket egymás után hallgatta ki a rendőrség. Nemcsak a fenti, hvg.hu által megkeresett szavazók és a választási irodák válaszai alapján tűnik úgy, hogy megrekedt a felelősségre vonás: az összesen 256 feljelentés nyomán indult 112 nyomozásból az ORFK összesítése szerint eddig mindössze két ügy jutott el a vádemelésig. Mindkettőben a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség járt el, amely mindkét esetben hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat, amiért a vádlottak – hasonlóan a fent említett, Fővárosi Törvényszékre idézett D. K.-hoz – azt állították, ők maguk gyűjtötték az ajánlásokat, miközben valójában nem.
A bűnösségüket elismerő elkövetőkről szintén nem mondhatni, hogy túlságosan megütötték a bokájukat. Az egyik eset két, büntetett előéletű vádlottjára próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, illetve közérdekű munkát szabott ki a bíróság, két büntetlen előéletűt pedig próbára bocsátott. A másik esetben ismeretlen mértékű pénzbüntetést kapott az egyébként szintén MIÉP-es, az ajánlásokkal gyakorlatilag D.K.-val azonosan eljáró elkövető.
Az ORFK összesítése szerint a 112 nyomozásból 12-őt átminősítettek választás rendje elleni bűncselekményre, 15-öt megszüntettek, 31-et felfüggesztettek, 17-et pedig hatáskör hiánya miatt a NAV-hoz tettek át. Jelenleg 35 büntetőeljárás zajlik. Köztük vannak a fent említett budapesti 17-es, csepeli választókörzet visszaélései is.
Miért is éri meg kamupártot alapítani?
A 2013-ban fideszes többséggel elfogadott kampányfinanszírozási törvény szerint az egyéni jelöltek nek 1 millió forintnyi állami támogatás jár kampányköltségeik fedezésére. Azokat a pártokat, amelyek országos listát is tudnak állítani, sávos rendszerben további támogatás illeti: a minden választókerületben jelöltet állító pártok 597 millió, a legalább 80 egyéni körzetben jelöltet állítók 448 millió, a választókerületek legalább felében, 53 körzetben indulók 299 millió, míg a minimum 27 választókörzetben jelöltet állító szervezetek 149 millió forint támogatást vehetnek fel.
A 2018-as országgyűlési választáson összesen 14 erősen kamupárt-gyanús szervezet állított országos listát, amelyek után összesen 2,157 milliárd forintnyi, egyéni jelöltjeik után pedig további 541 millió forintot vehettek fel. Mivel a választáson egyikük sem érte el az 1 (egyéni jelöltjeik pedig a 2) százalékot, a támogatást vissza kellett volna fizetniük, ám ezt egyikük sem tette meg, a kiutalt összesen 2,7 milliárd forintból pedig összesen 8100 forintot sikerült behajtani.
A Transparency International februári adatigénylésekor a legtöbb pénzzel, 308 millió forinttal a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt tartozott (a volt monoki polgármester körüli kamupárt-hálót korábban több tényfeltáró cikkben próbáltuk felgöngyölíteni), további 13 pártnak pedig egyenként 154 millió forint körüli tartozása volt.
