fbpx

FRISS HÍREK

Lemondott az egyetemi kancellár – a közszolgálati egyetemen folytathatja

- Advertisement -

Még a kollégáit is meglepetésként érte, hogy lemondott Finta Zita a Neumann János Egyetem kancellári posztjáról. Úgy tudjuk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja, Kecskeméten január végéig marad. Beszéltünk egy ott dolgozóval, szerinte pályáztatni kell majd az új kancellárt, de azon sem lepődne meg, ha nem így történne. Lehetséges utódjáról nem beszélnek házon belül, miként a lemondásról is kívülről értesültek.

Korábbi kinevezése június végéig tartott, és akkor azt írtuk Finta Zitáról, hogy teper az állásáért. Bár kétszer elutasították az újrázási szándékát, tovább próbálkozott. Információink szerint harmadjára személyesen vitte fel az anyagát Budapestre. Ehhez képest furcsa, hogy most maga mondott le, legalábbis a hírek szerint.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...