Nincs olyan energiatermelés, amely 100%-ban tiszta lenne. Hiába tiszta a szél, de a berendezés előállítása is kibocsátással jár, és így tovább a napnál és a víznél is.
A kérdés most az, hogy ipari mennyiségű energiát – több tízezer kecskeméti lakos számára – milyen formában tudunk előállítani, amely megfelel a fenntarthatóság elvének? És prioritást élvezzen az a szempont, hogy az önkormányzat ne legyen kiszolgáltatva piaci érdekeknek.
Miben lehet gondolkodni Kecskeméten?
- A vízenergia víz hiányában kizárt.
- A szélenergia szempontjából Kecskemét szélcsendes terület.
- A napenergiában óriási lehetőség van, de ehhez nagyon gyorsan meg kell oldani a villamosenergiatárosálását. És persze a kormánynak sem kellene adóval terhelni a napelemet.
Mi lehet még?
Mindenekelőtt a nulladik lépés a lakóépületek korszerűsítése, amivel jelentősen csökkentjük az energiafogyasztást, vagyis a kibocsátást.
Biomassza fűtőmű: pro- és kontra
A mezőgazdasági hulladékoktól, a faaprítékon és pelleten át a venyigeszárig számtalan lehetőség áll az önkormányzatok előtt, hogy egy okos rendszerre átállva fedezzék energiaigényüket.
Nem mindegy, hogy egy kazánban mit égetünk el, az honnan származik, illetve hogyan építjük ki a rendszert. Ezen áll vagy bukik a projekt.
A biomassza-felhasználás elvileg széndioxod-semleges. A fatüzelést az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából nem tekintik környezetet szennyező módszernek, mert a kibocsátott szén-dioxidot az élő faállomány megköti, és a fa szervezetébe beépíti.
Amit kifogásolnak, hogy a fatüzelés viszonylag sok nitrogén-oxidot, szén-monoxidot, port és hamut bocsát ki, ezért nagyon alacsony nedvességtartalmú fával szabadna fűteni. (A frissen kivágott fa nedvességtartalma igen jelentős, akár 40-50 százalék is lehet.)
Faaprítékkal fenntartható módon – a sógorok példája, Németújvár (Güssing)
A körforgásos gazdaság elmélete egy olyan gazdasági modell, amelynek célja az, hogy tudatos és pontos tervezéssel a felhasznált termékek életciklusának a köre szivárgásmentesen záruljon, ne keletkezzen hulladék a termékek gyártása és elfogyasztása során.
Az ausztriai németújvári erdőtulajdonosoknak nem volt kifizetődő elszállíttatni a hulladékfát. A megoldást az együttműködés hozta el: ahhoz, hogy a tervezett biomassza-tüzelésű fűtő- és erőműveket elláthassák helyi tűzifával (pontosabban faaprítékkal), 5200 erdőtulajdonos fogott össze. Létrehozták a Burgenlandi Erdőszövetkezetet, és aláírtak egy hosszú távú megállapodást az önkormányzattal arról, hogy vállalják a biomassza begyűjtését, szállítását és feldolgozását. Ez utóbbibal munkahelyeket hoznak létre helyben. A németújvári régió hő- és villamosenergia-előállításának, illetve üzemanyag-termelésének túlnyomó részben ez a faapríték lett az alapja. Így kialakul a szükséges körforgás.
Az önkormányzat távhővel látja el a lakosság egy részét, ezzel radikálisan csökkentették az egyedi módon, de rosszul – vizes fával, szeméttel – való fűtést.
