fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

A NAV bosszút állt volt munkatársán, most a Kúrián járt pórul

- Advertisement -

Kitartó ember Vancsura István, aki nyolc éve vívja a küzdelmét volt munkahelyével, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, több győztes csatát már elkönyvelhetett, de ami ma történt vele a Kúrián, az az ő türelmét is próbára tette.

Miután több ízben is munkaügyi pert – és ezzel sok millió forintot – nyert az adóhatósággal szemben, a NAV vezetése 2017-ben azzal vágott vissza, hogy megpróbálta ellehetetleníteni a 2011-es, későbbi bírósági ítéletek szerint jogellenes kirúgása óta ügyvédként dolgozó, főként adójogi esetekkel foglalkozó Vancsurát. A NAV közel háromtucatnyi adóeljárási ügyből igyekezett kizáratni, ami azért húsbavágó neki, mert így nem vállalhatna a NAV-val szembeni adóügyeket, amikre specializálódott.

Vancsura a NAV határozatát minden esetben megtámadta, a helyi bíróságok nagy része neki is adott igazat, de akadt néhány bíróság, amely volt munkahelyének. A kizárás a Kúriáig jutott, ahol csütörtökön tárgyalták a Vancsura kontra NAV ügyet. Illetve csak tárgyalták volna, mert a bíró, Lomnici Zoltán az előtt lezárta a tárgyalást, hogy Vancsura belekezdhetett volna az érvelésébe – számolt be a 24.hu.

A kezdésről pár percet késett a felperes, aki Kecskemétről autózott fel. Amíg nem volt a teremben, addig Lomnici tájékoztatta a hallgatóságot, hogy Vancsura azt kérte, a tárgyalást az elejétől a végéig vegyék videóra, és rögzítsék a hangot is. De olyan terem, amely fel van szerelve ilyen berendezésekkel, csak egy van a Kúrián, mondta Lomnici, az pedig erre a napra egy másik ügy miatt le van foglalva. Ezért aztán, folytatta a korábbi főbíró, ha a felperes továbbra is ragaszkodik a kép- és hangrögzítéshez, akkor el kell napolnia a tárgyalást, addigra, amíg az a bizonyos terem szabad nem lesz.

Lomnici Zoltán. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ezt az okfejtést nem hallotta Vancsura, mert pár perccel ezután lépett be a terembe. Amikor pedig azt kérdezte Lomnici, fenntartja-e kérését, nem tájékoztatta külön arról, amiről korábban a hallgatóságot, vagyis hogy mi lehet a következménye annak, ha kéri a tárgyalásról szóló felvételek rögzítését. Vancsura természetesnek vette, hogy a két nappal korábban jelzett igényét fenntartja. Erre Lomnici közölte: a tárgyalásnak vége.

Amikor megindokolta Vancsurának a bíró, hogy miért halasztja el a tárgyalást, a volt adóhivatali dolgozó nyomban jelezte: ennél az is jobb, ha most megtartják a tárgyalást, hiszen ezért jött fel Budapestre, így nem ragaszkodik körömszakadtáig a hang- és képrögzítéshez. De Lomnicit már nem lehetett eltántorítani: közölte, hogy végzést hozott a tárgyalás elnapolásáról, a végzéssel szemben pedig fellebbezni nem lehet. Mindenki mehetett isten hírével.

Hasonló cikkünk:  Társadalmi egyeztetéssel kezdik a KRESZ megújítását

Tárgyalás majd lesz, valamikor. Addig Vancsura nem tud új ügyfeleket fogni, mint említette lapunknak legutóbb,

nagyon kellemetlen magyarázkodni olyanok előtt, akik először fordulnak hozzám, és a bíróság a NAV kérésének helyt adva kizár engem az eljárásból, hogy ezt a NAV-os kérést én megtámadtam, jogszerűtlennek tartom, és még nem dőlt el semmi. Az egyszeri, NAV által szorongatott vállalkozó, cégtulajdonos felteszi a kérdést, hogy jó, jó, de ki fogja őt képviselni?

Ugyanakkor Lomnici valójában csak részben ismertette Vancsura kérését, az írásban beadott kérés ugyanis – amint azt a 24.hu megismerhette – úgy szól, hogy ugyan kéri a felperes a hang- és képrögzítést, de ha erre nincs mód, akkor szó szerinti jegyzőkönyvezés legyen.

Lomnici és Vancsura csörtéjének ráadásul előzménye is van. A volt főbíró volt az, aki egy éve úgynevezett közbenső végzést hozott a Vancsura kontra NAV ügyben, ami miatt panaszt tett az ügyvéd, kifogásolva Lomnici eljárását.

Amúgy nemsokára, április elején le is telik az a három év, ameddig a NAV kizáratta/kizáratná Vancsurát az adóhivatallal szembeni peres eljárásokból. De addig akár lesz ítélet, akár nem, Vancsura inkább más jogterületen akar erősíteni.

A Kúria közleménye

„A Kúria közigazgatási tanácsa 2020. január 23. napján 9 óra 40 percre adóperben tárgyalásra idézte a feleket. A II. rendű felperes a kezelőirodának telefonon jelezte, hogy a tárgylásról késni fog. A kitűzött időpontban az alperes képviselőjén kívül 9 fő hallgatóság és a 24.hu munkatársa jelent meg, akiket a tanács elnöke tájékoztatta, hogy a tárgylást a Kúria a II. rendű felperes jelzett késése miatt később kezdi meg.

 

A II. rendű felperes 9:53-kor lépett be a tárgyalóterembe, majd a tanács elnöke kérdésére nyilatkozott, hogy fenntartja a tárgyalási jegyzőkönyv folyamatos kép- és hangfelvétellel történő készítése iránt 2020. január 21-én előterjesztett kérelmét. A II. rendű felperes nyilatkozatára figyelemmel, és hivatalból is a Kúria elrendelte a jegyzőkönyv folyamatos felvétellel történő készítését, és mivel annak technikai feltételei a mai napon – a technikai felszereléssel rendelkező tárgyalóterembe kitűzött más tárgylások miatt – nem voltak biztosíthatók, az ügy érdemi tárgyalására nem kerülhetett sor, ezért azt a Kúria elhalasztotta.

A végzés kihirdetését követően a II. rendű felperes úgy nyilatkozott, hogy a folyamatos felvétel iránti kérelmét visszavonja. Az I. rendű felperes a végzés kihirdetését követően lépett be a tárgyalóterembe.

A per következő tárgyalásán a jegyzőkönyv folyamatos kép- és hangfelvétel útján készül. A tárgyaláson a Kúria Sajtótitkárságának munkatársa részt vett.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...