József Attila Levegőt! című verse is a szabadság iránti vágyról szól. A felvételen Major Tamás szavalja el. Alatta szövegben is olvasható a vers.
https://www.youtube.com/watch?v=sh6W0y_A_1U
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak – anyám ott született – az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz.
