fbpx
4.7 C
Kecskemét
2021. október 17., vasárnap

FRISS HÍREK

Veszélyhelyzet: Jelen állás szerint nem reagál Orbán Viktor bejelentésére a kecskeméti operatív törzs

Orbán Viktor bejelentése után, amely lényegében arról szól, hogy bezárnak az iskolák, viszont digitális eszközökön keresztül a tanárok tanítanak, a gyerekek pedig otthonról figyelnek, megkerestük a városháza sajtósát. Arról érdeklődtünk, hogy a váratlan miniszterelnöki bejelentésre reagál-e a helyi operatív csapat.

Takács Valentina elmondta, hogy jelen állás szerint (ami változhat akár fél óra múlva is), nincs arról szó, hogy összeülne szombaton a veszélyhelyzetet menedzselő helyi csapat. Arra a kérdésünkre, hogy amúgy van-e minden nap egyeztetés, azt mondta, hogy igény szerint hívja össze a testületet a polgármester.

Egyelőre a bölcsik és az ovik nyitva maradnak

Elsősorban az érdekelt volna minket és bizonyára rengeteg szülőt, hogy esetleg foglalkoznak-e gyorsan azzal a kérdéssel most az iskolai változás után, hogy mi lesz a bölcsődékkel és az óvodákkal, amelyek bezárásra minden bizonnyal tehetnek javaslatot. A városháza kommunikációs vezetője a KecsUP-nak elmondta, hogy egyelőre nincs szó ezeknek az intézményeknek a bezárásáról. Az óvodákkal kapcsolatban például az az érvényes, amit ma adtak ki közleményben, tehát, hogy óvintézkedéseket vezetnek be hétfőtől ezekben az intézményekben.

Hasonló cikkünk:  Direkt36: Oltással akarta elkerülni Orbán a kórházi drámákat. Végül csak eltitkolni tudta azokat

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...