fbpx
-0.1 C
Kecskemét
2024. december 19., csütörtök

FRISS HÍREK

Az új betonjárda közepére került néhány tűzcsap Helvécián

- Advertisement -

Helvécián tavaly ősz óta folyik a járdaépítési program, amelyre pályázaton nyert pénzt a település. A jövő hét végéig kell befejezniük a munkát. Ezért már a végénél jár a kivitelezés. A községben és az interneten is téma, hogy néhány tűzcsap a járda közepére került, és így lett elkészítve köré az új járda.

Olyannyira a közbeszéd tárgyát képezi ez, hogy a polgármester a község hivatalos Facebook oldalán üzent is. Mégpedig azt, hogy a tervezés során megengedett, hogy pontszerű akadályok legyenek egy járdán. Valamint azzal próbált nyugtatni, hogy nem a végleges helyük ezeknek a járda közepe.

Polgármester: a pálya széléről kiabálnak be

Megkerestük a polgármestert, aki lényegében ugyanezt mondta el nekünk is, de hozzáfűzött még pár gondolatot. Például azt, hogy megértené a lakosokat, ha egy átadott, kész járdában maradtak volna benne a tűzcsapok, bár szerinte (és itt jogszabályra hivatkozott) akkor is rendben lett volna a kivitelezés, mert a tűzcsap pontszerű akadálynak számítanak, és ilyenek lehetnek a járdában. Balogh Károly hangjából kitűnt, hogy mérges, és abból is kiderült ez, hogy több fejlesztést is felsorolt, amelyet az ő polgármestersége idején végeztek el. Tehát ő próbál jót tenni, segíteni az itt élőkön, ezért idegesíti, hogy most a tűzcsapok a téma a faluban. Ahogy mondta: a pálya széléről kiabálnak be.

Hasonló cikkünk:  Egy csomó drágítás jöhet Kecskeméten: ha megszavazzák, többet kell majd fizetni a nyugdíjas otthonokért, a gyermekétkeztetésért, az önkormányzati bérlakásokért is

Így tervezték, így csinálták meg, de most áthelyezik a tűzcsapokat

Arra a kérdésünkre, hogy miért került néhány (hármat számoltunk meg a helyszínen) tűzcsap az új járda közepére, és így lebetonozva, azt mondta, hogy a tervező így tervezte, és egyébként ez is a szabályoknak megfelelően történt. A munkások pedig a tervnek megfelelően végezték el a munkát.

A helyszínen azt tapsztaltuk meg (és ezt megerősítette a polgámrester és a Bácsvíz is), hogy átteszik a járda közepén lévő tűzcsapokat a járda mellé. Vagyis most feltörték a frissen elkészült és már megkötött járdát, hogy az áthelyezést el tudják végezni. Kettőt már ma délután átraktak, és minden bizonnyal hamarosan a harmadik is elkerül a mostani helyéről.

A polgármester hozzátette még azt is, hogy a tűzcsapok magasságával is volt probléma, tehát amiatt mindenképpen újra kellett volna azokat telepíteni, de most, hogy ez felkapott téma lett, már inkább ki is vették a járdából ezeket. Hogy ez ilyen gyorsan megtörténhetett, azt ezúton is köszöni a Bácsvíz -szintén Helvécián élő- vezérigazgatójának a polgármester.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Új köztéri szoborelemet terveztek az Izsáki útra: itt a karácsonyi Zsirákornis

Ulrich Gábor, Balázs Béla-díjas kecskeméti mozgóképművész, képzőművész, művészeti pedagógus nemrég saját szobrát ajánlotta fel jótékonysági licitre, amelynek bevételéből egy...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...