„A kormány a járvány ideje alatt is milliárdokat költ plakátkampányra a kormányzati intézkedések népszerűsítésére. Mivel az elszórt milliárdok ellenére sem sikerült a lényegi intézkedésekről beszámolni, tegnap este a Momentum országszerte segített a kormánynak a lakosság teljeskörű tájékoztatásában. Kecskeméten a Momentum és a TizenX Helyi Szervezetével mi is kivettük a részünket a munkából: a ” kampányplakátokra” felragasztottuk azokat az üzeneteket, amelyek a propagandából kimaradtak” – áll a Momentum szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A „Járvány van, nem kampány!” felütésű közleményben ezt is írják még:
„De miről is hallgat a kormány? ➡ 35 százalékkal emelték az államtitkárok fizetését ➡ Több száz milliárd forintnyi projektet kaptak meg Mészáros cégei ➡ 6 milliárd forint pluszforrás megy sporttámogatásra ➡ Tízmilliárdokat költenek kormánypropagandára
Mindeközben ➡ Nem kapnak érdemi segítséget a munkájukat elvesztő emberek ➡ Szinte semmilyen támogatást nem kapnak a túlélésért küzdő kis- és középvállalkozások ➡ Csak a gépjárműadó megvonásával 415 millió forintot vettek el a kecskeméti önkormányzattól
Szerintünk elfogadhatatlan, hogy Orbán a vírus okozta válság hatékony kezelése, valamint a bajbajutottak megsegítése helyett plakátkampányra és a hatalmának bebetonozására szórja a milliárdokat!” – áll a Momentum helyi szervezetének közleményében.
A Momentum helyi szervezetének fotói:









1 / 9
Új galéria



