Mert a szegénység csakúgy hozzátartozik az Alföldhöz, mint a szépség. A kívülállónak ez operettbe illő idill, ami az akadálytalan terepen szaladó szélben nehéz a parasztnak. Az Isten háta mögötti tekervényes földutakon, ahol az idő elvész, a kitáguló tájban az embert a szabadság rabul ejti. A ruhája az Alföldnek pompás és végtelen, de a vidék állandósága cifra és nyomorúságos. Az Alföld valójában változatos környezet, de az utazó csak később kezdi érezni és érteni a szépségét, akárcsak a jó versnek, ami a második olvasásra mutatkozik meg.
Világunk nagyon gyorsan változik, ezért sokak számára az állandóságot a vidék jelenti. Valóságos és átvitt értelemben is. A nagymama falusi házát és főztjét, a háborítatlannak tűnő természetet és az általa árasztott nyugalmat, amire a városi zsúfoltság és rohanás után annyira vágynak sokan. A kis lakot, a körötte lévő árnyas fákat és elterülő földeket, az egészséges és finom házi élelmiszereket. Ezek a vidéki idillhez szorosan kapcsolható gondolatok egy kitűnő jellemű, szívteljes tanárember, geográfus és vidékkutató gondolatai, aki sokunk gondolkodására van mai napig hatással. Dr. Csatári Bálint emlékét hosszú ideig őrizzük.
Az Alpár-Nyárlőrinci-csatorna menti tanyák
Utunk a Katonai Repülőtér – Katonatelep – Borbás háromszögben elterülő akácossal tarkított szántóföldekre vezet.
Élő és halott tanyák vidéke ez, ahol a gépesített gazdaságok berendezéseit főleg saját erőből kell előteremteni. Egy jó traktor drága, de ha csupán tragacsra futja az is, mert gyakran kell javítani. A daráló, amivel gabonát, kukoricát darálnák, maszekben megoldják. A házi barkácsolásnak komoly hagyománya van az Alföldön. Itt a szívósság és az élni akarás felülkerekedik. Évszázados tapasztalat ez. (Ahogy a múltban, úgy most is hiányzik egy valós kisgazda támogató program.)
Komoly nehézség, hogy amit megtermelnek – baromfit, marhát, birkát, kolbászt, túrót, zöldséget, gabonaféléket – nem tudják eladni piac hiányában, vagy ami keveset értékesítenek, az ismerősi körben terjed szájról-szájra, hogy melyik tanyán szerezhető be. És ilyenkor is csak kevés pénz áll a tanyához.
Mobiltelefon van, az internet előfizetés már nem drága. De aggódnak, mert évről-évre nagyobb a szárazság, és pénz hiányában nehezen bővíthető az öntözőrendszer, és általában a tanya körül az eszközállomány. Valódi értelemben vett önellátó gazdálkodás alig akad ma a tanyákon, gyakran be kell járni a városba, ezért is, azért is.
Szerényen élnek, de annál nagyobb a szívük. Aki betéved egy tanyára, az üres gyomorral nem távozik. Pálinka és erős, savanyú bor mindig akad, mellé kolbász is, de olykor hónapokig érlelt sonka is, ami az osztrák sógoroknál jó pénzt érne. Itt ez barátságban fogy el, miközben álmokat szövögetnek. „Aki magyar, addig eszik, Míg a koporsóba teszik.” Ha kettőnél több pálinka csúszik le – Istent dicsérve –, az erős férfiak is könnyedén meglágyulnak, és asszonyukat magasztalják, vagy éppen hiányukat siratják.
A naplementét követően a kutyák egyre hangosabban ugatnak, mintha egy másik Magyarországot keresnének. Pislákolnak a sötétben a szomszédos tanyai fények. Itt a Kis Medve is jobban látható; kisebb a fényszennyezés. Teljes a csend.
(Boronáljuk a rét zöld haját – Nagy László: Ne rázd fejedet, Busa című verséből való)
