Úgy tudjuk, távozik az önkormányzati sajtó éléről Bán János

0
Bán János
Hirdetés

A Mór megy?

A Kecskeméti Televízió szerkesztőségéből kapott információk szerint már csak napokig Bán János az önkormányzati sajtó, a Kecskeméti Médiacentrum vezetője. Úgy tudjuk, hogy pénteken egy értekezleten jelentette be kollégáinak, hogy feláll az igazgató-főszerkesztői székből. Hogy hova megy, azt nem mondta el. Végleg azonban nem szakít a szerkesztőséggel, információink szerint valamilyen konstrukcióban a médiacentrumhoz tartozó Kecskeméti Lapoknál vállal feladatot, de azt is csak talán másodállásban.

Bán János a kecskeméti önkormányzati sajtóhoz Szolnokról érkezett, ahol az ottani sajtóélet egyik ismert alakja volt kecskemétiként. Nem is olyan régen újra visszakanyarodott a Tisza-parti városba. 2019. decembere óta a Szolnok Televízió Zrt. igazgatóságának tagja. Szolnokon az októberi választásokon bár a fideszes Szalay Ferenc lett a polgármester, a közgyűlésben az ellenzék kapott többséget. Amely a Szolnoki Többség nevű frakciószövetségben kezdte meg munkáját a választást követően. Facebook oldalukon akkor tudatták, hogy a rendrakást elkezdték a városban, és a sort a televízióval kezdték. Mivel szerintük az súlyosan elfogult volt a kormánypártok irányába, ezért annak vezetőjét leváltották, és egyik korábbi vezetőjét nevezték ki cégvezetőnek. Fölé pedig egy öt főből álló igazgatóságot választottak meg. A bejegyzés szerint az igazgatóságnak egy kormánypárti és négy ellenzéki tagja van, és a közgyűlési előterjesztés szerint a tagokat a frakciók delegálhatták. Így lett tehát ennek tagja Bán János is. Feltételezésünk szerint nem ellenzéki delegáltként. Bán János február 15-én debütált az MTVA kötelékében, az M5 csatorna irodalmi műsorának műsorvezetőjeként. Bán Mór néven pedig ő jegyzi a Hunyadi-könyvsorozatot.

Kozák Polett/képkivágás a KTV adásából

Az “örökös” helyettes lehet most a vezető 

A július 1-jével megüresedő főszerkesztői székbe Kozák Polett jelenlegi főszerkesztő-helyettes ülhet – tudtuk meg informátorainktól. Mivel a vezető kinevezéséről a közgyűlés szokott dönteni, amely nem ülésezett mostanában a veszélyhelyzet miatt, és az ebben az időben hozott polgármesteri döntések között sem találtunk erre vonatkozót, feltételezzük, hogy Kozák egyelőre megbízott, ideiglenes vezetőként viszi tovább az önkormányzati sajtót. Ezzel Szombathy Zoltán, Szabó Sándor, Bukovinszky Zsolt, Eckhardt Balázs és Bán János után Kozák Polett lehet a hatodik, és ezzel együtt az első nő, aki vezetheti a Kecskeméti Televíziót (amely alá egy ideje már a hiros.hu és a Kecskeméti Lapok is tartozik – ez a három alkotja a Kecskeméti Médiacentrumot). Kozák Polett már Bukovinszky idejében is (nem az elejétől) főszerkesztő-helyettes volt, és ezt a pozícióját megtartotta mostanáig, a többi vezető alatt is.

Hirdetés