fbpx
8 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

Ömlenek az önkormányzati milliók az önkormányzat szerint független KEOL-hoz

- Advertisement -

52 millió forint (bruttó)

Ennyi közpénz került direkt vagy indirekt módon az önkormányzattól 2015 óta a Keol.hu-t működtető Hír-Adó Bt.-hez.

Honnan is tudjuk ezt?

Amiből dolgozni tudtunk, azok azok a szerződések, amelyeket egy évnyi munkával tudtunk kiszedni a városházától, illetve azok a szerződések, amelyeket az önkormányzati cégektől kértünk ki. Utóbbival kapcsolatban fontos leírni, hogy nem minden önkormányzati cégtől kaptunk szerződéseket, illetve ezeket 2019. harmadik negyedévéig kértük, mert akkor adtuk be az adatigénylést. Tehát, elképzelhető, hogy az 52 millió forint nem is ennyi, hanem több. De maradjunk a tényeknél, amelyekről itt vannak a szerződések a kezünkben.

Önkormányzati pénzek városi eseményekről írt cikkekért, fotókért

Az 52 millió forintból csaknem 25 millió forintot azért kapott a Hír-Adó Bt., hogy beszámoljon a városban zajló kulturális, gazdasági, oktatási, sport eseményekről és ezeket fotókkal is megerősítse.

2015-ben még nem a Keol-on jelentek meg ezek, hanem az akkor a Hír-Adó Bt. által működtetett Kecskeméti Hírhatár oldalon. A Keol.hu 2016-tól lépett a képbe, és mai napig ezen a felületen jelennek meg az önkormányzat által elvárt tartalmak.

Ami még megemlítendő, hogy 2015-ben és 2016-ban is tartalmazott a szerződés egy olyan feladatot, amely szerint korlátlan hírszolgáltatást vállalt a Hír-Adó Bt. a város hivatalos honlpajára, a kecskemet.hu oldalra. 2016-ban ezt úgy tette, hogy a szerződés szerint közben már a „független” Keol-on is megjelentek a cikkek, fotók.

Önkormányzati pénzek pályázatok, beruházások ismertetéséért, dokumentálásáért

Az 52 millió forintból kb. 12 millió forintot azért kapott 2015 óta a Hír-Adó Bt., hogy beszámoljon különböző pályázatokról, beruházásokról, fejlesztésekről. Ezeknek amúgy kötelező nyilvánosságot kell biztosítania az önkormányzatnak, az erre szánt összegből tehát a Keol működtetője kb. 12 millió forintot kapott 2015 óta.

Szinte minden esetben PR cikkekről, fotókról, meghívók küldéséről, tájékoztatók megírásáról, kommunikációs terv elkészítéséről van szó, néhány esetben (egy-egy nagyobb falatnál, több milliós megbízásnál) események megszervezését is vállalnia kellett a Hír-Adó Bt.-nek, étel és ital biztosításával együtt, esetleg reprezentációs tárgyakat is szállítania kellett.

Ilyen nagyobb falatnak számít:

  • Turisztikai attrakció megvalósítása a Rudolf-laktanyában (4,5 millió)
  • Margaréta buszforduló építése (kb. 1 millió)
  • Rudolf-kert építészeti és közterületi fejlesztése (3 millió)

Önkormányzati érintettségű cégektől kapott milliók

Mint az elején említettük, nem minden önkormányzati cég volt partner a közérdekű adatok kiadásában. Így annyiból tudtunk dolgozni, amennyi idáig beérkezett.

Hasonló cikkünk:  Rekordot döntött a futók létszáma Szentkirályon (galériával)

Ezek alapján a Bácsvíz Zrt. 2015-ben egy olyan szerződést kötött a Keol kiadójával, amely szerint abban az évben áprilistól határozatlan időre havi bruttó 63.500 forintért ír a cég életéről szóló cikkeket, amelyekhez fotókat is mellékel. Valamint bannert helyez el. Mivel nem találtunk a szerződések között olyant, amely a határozatlan időre megkötött szerződést felbontotta volna, 2019 végéig számoltuk ezt a támogatást.

Valamint a Termostar Kft. is szerződött a Hír-Adó Bt.-vel, 2015-re, 2017-re, 2018-ra és 2019-re. Szintén a cégről kell cikkezni és fotózni, bannert kihelyezni ez negyedévente bruttó 95.250 forinot jelent.

A fürdőt is üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft. is megbízta a Hír-Adó Bt.-t. 2015-ben és 2016-ban a Kecskeméti Hírhatár és a Keol is dolgozott nekik. 2017-re szóló szerződést nem találtunk, viszont 2018-tól már csak a Keol kapott munkát, de ez egyedül több összegért, mint amekkorát korábban a két hírportál összesen kapott. Cikkek, fotók és banner, ahogyan a többi esetben is.

Így ettől a három cégtől mintegy 15 millió forintot kap 2015 óta a Keol-hu működtetője, a Hír-Adó Bt.

képkivágás a hiros.hu oldalról

Itt muszáj megemlítenünk, hogy a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.-től is kértük a szerződéseket tavaly, de csak pénzért, 52 ezer 800 forintért lettek volna hajlandók kiadni. Miután az indoklásuk az volt, ami a jegyzőnek is korábban, akinek végül a NAIH felszólításaira jelentősen csökkenteni kellett a kért összeget, így megírtuk a KTV-nek erre hivatkozva, hogy várjuk a szerződéseket. Szeptember 25-e óta válaszra sem méltatnak bennünket. Pedig a médiacentrum együttműködő partnere a Keol.hu, így nem tudhattuk meg, hogy az együttműködést szerződés szerint (és milyen feltételekkel) vagy csak úgy, egyéb okból, papír nélkül kötötték.

Átlagoltunk havi bevételre

Ha a bruttó 52 millió forintot leosztjuk havi szintre 2015-öt tekintve kiinduló alapként (ráadásul úgy, hogy nem minden cég esetében tudjuk, mennyit kapott 2020-ban, viszont ezzel az évvel is számolunk a havi átlagnál), akkor tehát

a Keol mögött álló cég 6 év óta minden hónapban bruttó 722 ezer forintot kaP az önkormányzattól így vagy úgy.

A cikk képe: az önkormányzat szerint független Keol a Facebook oldala borítóképének az önkormányzati választási kampányban a fideszes jelölteket tette ki.

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...