A katasztrófavédelem szerint nincs baj a Kristály téri ketreccel

- Advertisement -

Bár telefonon nem tudtuk elérni a katasztrófavédelem megyei szóvivőjét, hogy megtudjuk, hol tart a vizsgálat a Kristály téri kukatároló ketrecről, az erről szóló jelentést azonban sikerült megszereznünk. Az országos szóvivőtől tudtuk meg korábban, hogy vizsgálódnak az ügyben. Egy lakó kérte, hogy állapítsák meg, vajon a ketrec elhelyezése, a körülötte gyakran parkoló autók nehezítik-e tűzoltók, mentők mozgását.

A vizsgálatot január 6-án lefolytatták a helyszínen – ez derül ki a megyei igazgató által aláírt levélből. A dokumentum szerint autók a jegyzőkönyvezés idejében nem parkoltak, a kuka mellett fél méterrel több is a hely, mint az előírás, és megfelelő távolságra van a ketrec a homlokzattól. A vizsgálat megállapította, hogy mivel négyemeletes épületről van szó, nincs jogszabályi kötelezetsség tűzoltási-, felvonulási területet kijelölni, és nincs is semmilyen erre utaló jelzés felfestve, kitáblázva. A vizsgálat szerint:

A ketrec nem befolyásolja negatív irányba az épület tűzoltójárművel való megközelítését.

Nem is volt rá példa az elmúlt két évben, hogy ilyen akadályok miatt ne tudták volna a munkájukat végezni a tűzoltók, ugyanakkor ha arra van szükség, akár károkozással is eltávolítják az útban lévő autókat – áll az anyagban. A katasztrófavédelem vizsgálata arra nem tért ki, hogy a társasházi törvénynek megfelel-e a ketrec elhelyezése, annak megállapítását a jegyzőnél lehet kezdeményezni.

A közös képviselő elsimerte, hogy rossz helyen van a kuka

Korábban a közös képviselő a megyei lapnak elismerte, hogy rossz helyen van a kuka. Egy Facebook csoportba pedig feltöltött egy városházi tájékoztatást (amit engedélynek nevezett). Ennek alapján úgy tűnik, hogy egy feltételnek nem felel meg a ketrec helye, hiszen a járda szegélyétől 1 méterre kell lennie.

Lakók a ketrec azonnali eltávolítását kérik

Minap néhány lakó kivette a kukát a ketrecből, és arra kérték levélben a közös képviselőt, hogy azonnal távolítsa el a rácsos szerkezetet, arra pedig adjon magyarázatot, milyen felhatalmazással készíttette és állíttatta fel a ketrecet.

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version