Csütörtökön várható bejelentés a kadafalvi postáról

0
posta.blog.hu

Miután a posta megerősítette értesülésünket, amely szerint egyelőre nem sikerült új helyet találni a kadafalvi postának, februártól ideiglenesen nem lesz postahivatal a városrészben. Ugyanis az eddigi, Boróka utcai üzlet felmondta a szerződést január végével, és még nem állapodtak meg senkivel a folytatásról.

A szerződés felmondását tavaly bejelentő Szeberényi Gyula Tamás, mint kiderült, azért nem válaszolt a múltkori megkeresésünkre, mert mi nem tettünk kérdőjelet a mondat végére, csupán leírtuk neki értesülésünket (és ezért ő nem vette ezt tájékozódásnak, kérdésnek), most személyesen válaszolt a KecsUP-nak.

Akár konténer posta is lehet Kadafalván

Az alpolgármester azt mondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a háttérben, de miután több lehetőség is adódik, nem akartak eddig semmivel sem kijönni, mert ha mégis változik valami, akkor ne legyenek különböző információk. Megtudtuk, hogy még az sincs kizárva, hogy egy önkormányzati telken egy konténerben üzemeltessék tovább a kadafalvi postát. Ugyanakkor, hogy ebben ki és milyen feltételekkel dolgozhatna, még kérdéses, ugyanis legalább kétféle megoldás létezik, az üzlethelyiség kialakításának költségeit és a bérköltséget tekintve. Mármint ezeknek az arányairól kell a városnak és a postának megegyeznie ahhoz, hogy legyen posta a városrészben.

Hasonló cikkünk  A havi 1,6 millión felül a kiadásainak, költségeinek megtérítésére is igényt tarthat a polgármester az egyetemi alapítványnál

Addig is a Magyar Posta Zrt. az Auchanban lévő hivatalt ajánlja a kadafaviaknak.