Kórház: Van elég lélegeztető gépünk, 112 darabot kaptunk központi eszköztámogatásként

0
Forrás: https://www.kmk.hu/kecskemet

Válaszolt a kórház (bár nem minden kérdésünkre) arra a levelünkre, amelyet azzal a cikkünkkel kapcsolatban küldtünk, amely arról szólt, hogy miért kell adományból lélegeztetőgépeket vásárolni, ha a kormány vett 16 ezer darabot.

A válasz szerint 2020 elején segített a gépbeszerzésben a Duna Aszfalt, de most tudták csak átvenni azokat jelképesen

A válasz szerint mindig volt elég lélegeztetőgépe a kórháznak, mert központi eszköztámogatásként biztosítottak számukra 112 darabot. Ugyanakkor azt is írják, hogy valójában 2020 elején segített a Duna Aszfalt beszerezni a most átadott két lélegeztetőgépet. A levél szerint azonban csak most volt lehetőségük átvenni és megköszönni jelképesen.

De vajon miért nem sikerült csaknem egy év alatt megköszönni? Hiszen mi is beszámoltunk a tavasz folyamán adományátadó akciókról. Hol maszkokat, hol ételt kaptak a kórházi dolgozók, és mindig akadt valaki, aki átvette ezeket, aki találkozott a jótevővel. De ha túllendülünk ezen és megengedők leszünk, vagyis elfogadjuk, hogy ez már nem fért bele, és inkább egy életmentés, mint egy PR akció, akkor is itt van a Duna Aszfalt képviselője által a minap elmondott indoklás. A beszámolók szerint ez hangzott el:

Hasonló cikkünk  Nem a kórház vásárolta a lélegeztetőket a Duna Aszfalt adományából

“kötelességünknek éreztünk, hogy ezekben a történelmi időkben segítsünk. A vakcina megérkeztéig, a nyájimmunitás kialakulásáig is tenni szerettünk volna valamit”

Ez a szöveg most aktuális, hiszen tavaly év elején szó nem volt még vakcináról, oltásról, tehát akkor ez az indoklás nem is történhetett meg. Persze az könnyen lehet, hogy akkor adtak pénzt, aztán valamikor megvette a kórház a gépeket, és valami miatt csak egy év múltán lett ebből esemény, a szöveget pedig a mai történésekhez igazították. Akkor viszont ez a cseppet sem mellékes körülmény hiányzik a beszámolókból.

És még valami a kórház leveléből:

“A Duna Aszfalt Zrt-től kapott nagy tudású lélegeztetőgépek által nyújtott széleskörű lélegeztetési módok lehetővé teszik a személyre szabott, a beteg biztonságát és komfortját egyaránt figyelembe vevő légzéstámogatás elérését.”

Bízunk benne, hogy ugyanezek elmondhatók a kormány által vásárolt gépekről is.