Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb pénzt a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) azon a pénzosztáson, amelyet éppen az ő javaslata alapján hajtottak végre, miután a szervezet tanácsadója. Laposa a Balatoni Kör elnöke (a minőségi borászatokat és vendéglátóhelyeket tömörítő társaság) felajánlotta a leomondását, akkora a feszültség – írta meg az országos sajtó a 24.hu alapján.
A lap arról is írt, hogy egy titkos és bizalmas találkozóra hívta össze Laposa Bence (Laposa borok) azokat a vendáglátósokat, akik szerepeltek a listáján. Akik ezen nem szerepeltek és nem is kaptak támogatás, azok nem is tudtak az eseményről. A 24.hu szerint Laposa javaslatára osztották szét az MTÜ másfél milliárdját, és saját érdekeltségei kapták a legtöbb pénzt. . Ez két céget jelent, 71,5-71,5 millióval. Tehát a kiosztott pénz kb. tizedét Laposa érdekeltségei kapták.
Kidobja kínálatából a Laposa borokat egy kávézó
A hírre reagálva egy kávézó bejelentette, hogy megválik a Laposa boroktól, és azokat soha nem veszi vissza a kínálatába. Tetszőleges összegért bárki viheti az italokat.
Laposa szerint nem úgy van az
Ugyanakkor Laposa Bence arról adott ki közleményt a cikk után, hogy semmi köze nem volt a pénzek osztásához és az egész folyamatban nem vett részt. Azonban nem tér ki a 24.hu cikkének fontos részleteire, miszerint a pénzosztó Magyar Turisztikai Ügynökség tanácsadó testületének tagja, és nem tett említést a lap által felvázolt titkos találkozóról sem.
Akár ő tett javaslatot, akár nem, annyi mindenképpen tudható, hogy egy nem nyilvános pályázatról van szó, hanem az MTÜ egyedi döntéséről, ami alapján egyesek kaptak, mások nem kaptak támogatást. Akkor, amikor egyébként a vendéglátóiparnak már csak az ujja hegye van kint a vízből, és ezzel igyekszik jelezni, hogy nem bírja tovább. Még a kecskeméti önkormányzati sajtó is arról számolt be az általa megszólaltatott egyik vendéglős alapján, hogy a novemberre igért kormányzati támogatás nem kapták meg. Ilyen helyzetben talán érthető a feszültség akkor, amikor az egyik borász két cégével 140 millió forint állami pénzhez jut egyedi döntés alapján.
A 24.hu arról is írt, hogy a Laposa család cégei 2019 nyara óta 631 millió forintot kaptak az állami szervezettől. 2018 őszén Orbán Viktor miniszterelnök és Guller Zoltán (az MTÜ vezetője) adta át Laposa Bencének a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, a Pro-Turismo-díjat.
Meghosszabbították a veszélyhelyzetet
Közben a kormány márciusig meghosszabbította a veszélyhelyzetet és ezzel a korlátozásokat.