Mire megoldás a kukatároló ketrec?

0

Egy valamit az elején leszögezhetünk: a kukatároló ketrecek támogatói és ellenzői abban bizonyosan egyetértenek, hogy egyre mindenképpen megoldás az ilyen rácsos szerkezet. Arra, hogy ne lopják el belőle a konténert. Viszont ilyenről nem tudunk, és a kezdeményezés sem emiatt indult.

De akkor mire jók ezek a ketrecek?

Különböző Facebook posztokban látszik, hogy a ketrecek megosztják a közvéleményt. Vannak, akik szerint ez a megoldás, mások egyenesen ellenzik.

Kecskeméten a Mátis Kálmán utcában adták át az első ilyen ketrecet. Érdekes, hogy önkormányzati szinten történt ez, mivel a lakóközösség fizette a ketrec költségeit, de ezen lendüljünk túl. Akkor azt mondta a közös képviselő, hogy azért itt lett az első ketrec, mert ide nagyon sokan hordták a szemetüket. Így nyilván jutott a konténer mellé, és távolabbra is. Hiszen a másik érv az, hogy ha körbe van zárva, akkor a guberálók nem hordják szét a kukából a hulladékot.

Kontra és pro

Nézzük tehát az indokokat. Látható (lentebb) a frissen felállított Kristály téri ketrecnél, hogy így is jut szemét a kuka mellé, igaz így legalább zárt térben marad. Ez majd akkor lesz probléma, ha a szállításnál nem vergődnek a mellé letett szeméttel és azt nem viszik el. Ugyanakkor az is látszódik szintén itt, hogy a ketrec mellett is meg tud jelenni a hulladék. Még az is lehet, hogy a papírdobozt olyan tette mellé, akinek van kulcsa a ketrechez, csak nem vitte le magával és inkább letette mellé. Az első két fotót alább Szőkéné Kopping Rita önkormányzati képviselő lőtte, aki bár nem ebben az utcában, de mégiscsak a Széchenyivárosban képviselő. Mi is fotóztunk egy hasonlót a Mátis Kálmán utcai ketrecnél, ez a harmadik fénykép.

fotó: Szőkéné Kopping Rita

 

fotó: Szőkéné Kopping Rita

Azt írta az egyik Facebook csoportban Szőkéné, hogy a ketrec csak részmegoldás. Hiszen itt lehet, hogy jobb lesz a helyzet, de a közelben lévő többi kukánál ez nem oldja meg a problémát.

Ezt a Kristály téri ketrectől 20 méterre fotóztuk.

Mások is osztják a véleményt, hogy a ketrec nem, vagy csak részben megoldás. Sőt, akadnak, akik szerint például a Kristály téri egyenesen elállja a bejárót. Ugyanis mellette egyik oldalról végig sövény van, a másik oldalon garázsbeálló.  A kommentek szerint, ha a beállón végig állnak majd autók, a másik oldalon pedig ott a sövény, akkor kérdéses, hogy a ketrec és a sövény között lévő nem túl széles helyen pl. a mentők beférnek-e. Valaki megemlítette, hogy őt büntették azért mert ott állt, ahol most a ketrec, mondván az mentőbeálló.

A védelmezők tábora szerint majd kiforr ez a dolog, és lesz egyre több ilyen ketrec, ami megváltoztatja a közgondolkodást, és sokkal kevesebb lesz a szétdobált, valamint az illegálisan lerakott hulladék. De, tudjuk-e biztosra, hogy amit látunk, azt valaki odavitte és letette a kuka mellé, vagy az tette a kuka mellé, aki ott lakik, csak már nem fért a kukába a szemét? Itt meg kell említenünk, hogy egy korábbi lakossági fórumon a városrendészet akkori vezetője elmondta, hogy nem követ el szabálytalanságot az, aki beledobja a szemetet úgy egy kukába, hogy nem lakik ott.

De amennyiben a ketrec mellé is leteszik a szemetet, marad az az indok, hogy legalább nem túrják szét guberálók a szemetet. Ezt a problémát viszont egy lakat és egy lánc is megoldja, amely sokkal kevesebb költség egy ilyen rács 250 ezres áránál – mondják többen. Látunk erre sok példát a városban. A ketrecet támogatók szerint azonban a lakatba sokszor gyufát törnek bele, így az használhatatlan lesz, ezért folyton újat kell venni. Bár a ketrec zárjába is bele lehet törni gyufát, a támogatók szerint azonban legalább nem csorog majd a bűzős dinnyelé a kukán, mert a lakók majd vigyáznak a ketrecen belül, hogy ne öntsék azt a kukára.

Látható tehát, hogy könnyű a ketrec mellett és ellen is érvelni. Önnek mi a véleménye?

Az alábbi szavazáson akár két választ is bejelölhet.

Ön mit gondol, mennyiben megoldás a konténereket ketrecbe zárni?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here