fbpx
12.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

SOS: Nem adott vételi ajánlatot az önkormányzat az ingatlanokra

- Advertisement -

Azt már tudjuk pár napja, hogy az SOS Gyermekfalu eladta azokat a kecskeméti ingatlanokat, amelyeket tavaly év elején hirdettek meg. Az is kiderült, hogy nem az önkormányzat vette meg azokat, hanem magánszemélyek.

Az önkormányzat nem adott le vételi ajánlatot

Most azt is elárulta a KecsUP megkeresésére az SOS, hogy a kecskeméti önkormányzat nem tett le vételi ajánlatot. Így fejeződtek be a tárgyalások.

Egy éve robbant a hír, hogy az ingatlanegyüttesből néhány ingatlant értékesíteni akarnak. Majd erre fel a Petőfiváros képviselője, Bodrozsán Alexandra aláírásgyűjtésbe kezdett azzal a szándékkal, hogy az ingatlanokat a város vegye meg, azok ne magánkézben landoljanak. Erre fel a polgármester vasárnap (!) adott ki közleményt, hogy megnyugodhatnak az érintettek, az önkormányzat már tárgyal, intézi a adásvételt annak érdekében, hogy a város tulajdonába szálljanak a meghirdetett ingatlanok. Érezhető volt a feszültség ebben a témában, és ennek Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester hangot is adott akkoriban a közgyűlésen. Azt mondta, hogy Bodrozsán akkora kárt okozhatott „nevetséges akciójával”, mint békeidőben senki más, hiszen akár 20 millióval is felsrófolhatta a vételárat, vagy akár meg is hiúsíthatja a vásárlást.

Most tehát ott tartunk, hogy a vásárlás meghiúsult, de nem úgy, hogy a versenyben alulmaradt a város. Hanem úgy, hogy az eladó részéről a végső döntésnél már a rajtvonalhoz sem állt, miután nem adott be ajánlatot. Így az SOS nem is tudott miről dönteni az önkormányzat esetében.

Választ nem kaptunk, pedig volt kérdésünk és kérdőjel is a végén

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármestert írásban kérdeztük, hogy egy év távlatából és a legújabb híreket figyelembe véve mit gondol erről az ügyről, de nem kaptunk választ cikkünkig. Pedig volt kérdőjel a kérdésben. Ez azért fontos, mert a kadafalvi postával kapcsolatosan ugyanis megjegyezte, hogy azért nem felelt megkeresésünkre, mert nem volt kérdés a mondatban. Ez valóban így volt. Az általunk megtudott információkkal szembesítettük, ezeket írtuk meg neki. Azt hittük, hogy ez elég ok arra, hogy reagáljon, de ezek szerint tévedtünk. Miután nem válaszolt most sem az alpolgármester, külön felhívtuk rá a figyelmét, hogy most tettünk kérdőjelet és kérdést a megkeresésbe. Szintén nem válaszolt a városháza sem megkeresésünkre. Ettől függetlenül mindkét helyre újabb kérdéseket küldtünk. Többek között arról, hogy milyen indokkal nem történt ajánlattétel.

Hasonló cikkünk:  A kecskeméti Mercedes-gyárban robotot tesztelnek az alacsony képzettséget igénylő feladatokhoz

Az önkormányzat vételi ajánlatát közben közérdekű adatigénylésben is kikértük, de így okafogyottá vált, mivel nincs mit kiadni.

Azt is megtudtuk, hogy az ingatlanokat egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vállalkozó vette meg. Tehát jó eséllyel itt építkezni fognak, információink szerint akár társasházak is épülhetnek. Úgy tudjuk, hogy végül nem ingatlanirodán keresztül értékesítették az ingatlanokat.

SOS: Fontos partnerünk az önkormányzat

Az SOS Gyermekfalu külsős kommunikációs szakértője még annyit megjegyzett, hogy

„az Alapítvány számára elsődleges cél, hogy a gyermekfalu épületegyüttese továbbra is a helyi közösség érdekeit szolgálja. Éppen ezért fontos partnerünk Kecskemét Város Önkormányzata ebben az újrahasznosítási folyamatban./…/ A gyermekfalu nagyobbik része, ahol a közösségi ház és a lakóingatlanok is találhatók, továbbra is az Alapítvány tulajdonát képezi. Itt működik a Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthona is, ahol Kecskemét város jelentős anyagi támogatásával rászoruló családoknak nyújtunk segítséget.”

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...