fbpx

FRISS HÍREK

Vallásügyi kérdéseket tett fel Lévai Jánosnének a kutyapárt, de nem kaptak válaszokat

- Advertisement -

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Megválaszolatlan Kérdéseket Továbbító Alosztály Kecskeméti Csoportja azzal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy február 1-jén levelet írtak vallásügyi kérdésekben Lévai Jánosnénak ( aki a keresztény értékrendet zsinórmértéknek tartja – a szerk.) és a biztonság kedvéért Engert Jakabné alpolgármesternek is elküldték, de több, mint két hete nem kaptak válaszokat.

Iránymutatást szerettünk volna ebben a sötét középkort idéző világban kapni – írta a KecsUP-nak a kutyapárt. Kiemelik, hogy időközben még aktuálisabb lett a kérdés, hiszen Varga Judit igazságügyi miniszter is „a válás rögös útjára lépett.”

Íme a levél:

„Tisztelt Lévai Jánosné képviselő asszonyság!

Rohanó világunkban a régi, hagyományos értékek felett is eljárni látszik az idő. A hétköznapi ember ezernyi kínzó kérdéssel szembesül a keresztény erkölcsök aktualitásával kapcsolatosan, és nehéz egy megbízható iránytűt találni, amelyet követve egyértelműen eloszlathatóak lennének ezek a morális, hitbéli és lelkiismereti aggályok. Mivel a FIDESZ úgyis, mint a Kereszténydemokrata Néppárt régi szövetségese, és a Hit védelmezője, mindig igyekezett támaszt nyújtani az egyszerű embereknek hétköznapi problémáik megoldásában, így Önökhöz fordulnék az alábbi kérdéseimmel, hogy véleményükkel is segítsenek eligazodni az új évezred kihívásai között. Annál is inkább, hiszen Ön hittanári diplomával is rendelkezik.

Mit gondolnak a keresztény erkölcsökről, mint életvezetési mintáról? Elítélendőnek találják-e a bibliai Tízparancsolat ellen vétkezőket? Úgy, mint például a ne lopj, ne törj házasságot( ne paráználkodj), hetedik napon ne végezz munkát, sem te, sem szolgálóid, vagy mint a ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot? 
Mit tegyen egy hívő, Mercedes/Phonix Mecano-gyári munkás? Ha megtagadja a munkavégzést, elbocsátják, ha bejár dolgozni akkor kárhozatra ítéltetett….
Mi a párt véleménye a házasság szentségéről, mennyire kell komolyan venni például azt, hogy amit Isten egybekötött, azt ember szét nem választhatja? Idejétmúlt dolog ez, ami csak kétezer éve volt fontos, vagy ehhez kellene tartani magunkat most is? Utóbbi esetben tervezik-e betiltani a válást, mint Isten szándéka ellen való és bűnös dolgot? Sajnálatos dolog, hogy Rogán úrnak, és Deutsch úrnak annyiszor kellett Isten és az Egyház ellen vétenie, vajon milyen  példát tudnak nyújtani a fiatal generációnak? Hitelesnek tartja őket valaki?
Mi a véleményük a házasságon kívüli gyermekáldásról? Az ilyen gyermek bűnben fogantként elvetethető-e, vagy az abortusz minden körülmények között keresztényietlen cselekedet? A lengyel példát követve nálunk is be lesz tiltva, hogy egyértelműsítsük ezt a helyzetet? A házasságon kívül született gyermek mindenképpen áldás, mert Istentől kapták, vagy a bűnös fogantatás miatt inkább büntetésnek minősül? Szegény Deutsch úr ebben is elbukott, elég rossz példát mutatva a fiataloknak.
Idézem önt: „Például nyolc évig vezetője voltam a Faragó Béla Gyermekotthonnak, ahol sok hátrányos helyzetű gyermekkel találkoztam. Ők a szüleik áldozatai voltak, jobban mondva az alkohol, a drog, a munkanélküliség, a prostitúció és az iskolázatlanság áldozatai. Ők is ezen az úton sodródtak. A velük való sok egyéni beszélgetésünk sikere a legtöbb esetben kudarcba fulladt, mivel környezetük visszarántotta oda, ahonnan kiemelték őket”
Orbán Viktor 2020.11.15-én parlamenti válaszában azt mondta a pálinka alapvető élelmiszer. Hogy lehet egyeztetni Ön szerint a kettőt? Milyen reményt adhat annak a gyermeknek az ilyen italozásra buzdító kijelentés, akit naponta vernek, vagy éhezik, mert szülei elisszák a pénzüket? 
Az iskolázatlanság valóban égető probléma, és a szegregáció ezt csak rontja, nem gondolja, hogy Önnek is mint a témában jártas személynek, tájékoztatnia kellett volna miniszterelnök urat, amikor fel volt háborodva a gyöngyöspatai kártérítési per kapcsán? 
Ha a hagyományos keresztényi családmodell- apa férfi, anya nő- csődöt mondott, nem gondolja, hogy jobb sorsuk lenne az ilyen gyermekeknek, ha egy meleg pár, vagy egy egyedülálló nő/férfi fogadhatná örökbe?

Vallásügyi kérdésünk lenne még, jelenleg van-e olyan pályázati forrás, ahol a kecskeméti buddhista közösség is tudna anyagi támogatásért indulni?

Nagyrabecsült útmutatásukért előre is hálásan:

Kordik Szabolcs
Kétfarkú Kutya Párt Kecskeméti Szervezete Vallásügyi Tájékoztatásért Felelős Osztály”

Lévainé: „Én mindenkinek válaszolok, írok”

Lévai Jánosné önkormányzati képviselő azt mondta a pénteki lakossági fórumon (többek szerint csak bohóckodás volt), hogy ő mindenkinek válaszol és ír, egészen pontosan azt, ami a fenti alcímben van. A kutyapárt tehát február 1-je óta nem kapott választ a képviselőtől.

Hasonló cikkünk:  Havonta 20 milliárd forinttal nő a kórházak eladósodása

A KecsUP pedig pénteken éjjel elküldte még a kérdéseket neki a lakossági fórumról. Azért fordultunk hozzá, mert a játszótér helyéről tartott lakossági fórumon, miután annak végén a hozzászólók közül többen egy új helyszín mellett tették le a voksukat, és nem amellett, amelyet a város kinézett, azt súgta oda a főépítésznek Lévainé (és a helyszínen ezt nem hallották), hogy:

„Foglald össze! A pályázat ide szól…kész! Foglald össze!”

Választ mi sem kaptunk egyelőre.

Mi erre vagyunk kíváncsiak:

  • Amennyiben a pályázat ide szól, és ez azt jelenti, hogy nem lehet módosítani a helyszínen, akkor mi értelme összehívni a lakosságot olyan céllal, hogy meghallgassák az itt lakókat, hogy milyen javaslataik vannak a játszótér egyéb helyszínére?
  • Amennyiben nem így van, és nem helyhez kötött a pályázat és a pénz, akkor miért kérte a főépítészt, hogy mégis ezt mondja összefoglalóként?

Ajánljuk ezt a cikkünket is:

Lévai Jánosné és a keresztény “zsinormérték”

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...