Tegnap igen szürreálisra sikeredett a hivatalos tájékoztatási oldalon a legfrissebb adatok közlése. Ugyanis szokatlan módon, 14:44-ig kellett arra várni, hogy módosuljanak az egy nappal korábbi számok. Ekkor viszont már úgy tették ki az adatokat, hogy 2 millió feletti az oltások száma. A Telex arra tippelt, hogy azért nem frissítettek hamarabb, mert Orbán Viktor egy nappal korábban arról beszélt, hogy még aznapra meglehet a 2 millió oltás, de ez másnap reggelig sem lett meg. A lap szerint semmi nem történt volna, ha valamennyivel kevesebben kapták volna meg az oltást, azonban a NER-ben nem így működnek a dolgok. Ha Orbán Viktor szerint meglesz, akkor meg kell lennie a 2 milliónak addigra, amikorra.
Ma egyébként újabb furcsaságot vettünk észre ugyanezen a honlapon. Miközben 10 órakor még mindig a tegnapi frissítés látszódik a dátumban, a tegnapihoz képest változtak a számok. Közben kb. 10 ezerrel megnőtt az oltottak száma, és a többi szám is változott.
A szöveges verzióban már az új számokat említik, e szerint egy nap alatt 302-en haltak meg, amely így sajnos az új negatív rekord (eddig 275 halott volt a legtöbb). Az oltottak száma 2.011.029 a honlap szerint.
Hétfőről keddre úgy lett meg a 2 millió oltás, hogy a hivatalos tájékoztatási adatok szerint ehhez egy nap alatt 80 ezer embert kellett beoltani. Viszont a legfrissebb adatok szerint egy újabb nappal később csak 10 ezerrel emelkedett az oltottak száma.