fbpx
9.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Kioktatták a sajtót, hogy a kórházakban gyógyítani kell, nem kamerázni – majd az MTI bement fotózni

- Advertisement -

A KecsUP 27 másik szerkesztőséggel együtt (köztük országos szerkesztőségekkel) nyílt levélben kérte minap, hogy hadd mehessen be a sajtó a kórházakba, és végezhesse azt, ami a dolga: tájékoztathasson. Úgy ítéljük meg a többiekkel együtt, hogyha megmutathatnák azt a küzdelmet, amely életekért folyik, ha húsvér orvosok, ápolók mesélhetnének végre a helyzet súlyosságáról, akkor a közvélemény talán még komolyabban venné a védekezést és az odafigyelést. Tapasztalataink szerint egyre többen maszk nélkül közlekednek közöttünk, és éppen akkor, amikor a legrosszabbak az adatok, ez nagy rizikó.

Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár erre azt tudta mondani, hogy a kórhátakban gyógyítani kell, nem kamerázni. Hogy ez miért sántít, arról itt írtunk már. Csütörtökön Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában erre erősített rá azzal, hogy

„nem most van itt az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba, és álhíreket, kamuvideókat készítsünk.”

Orbán Viktor ezzel a komplett sajtót nézte le. Bár sejtjük, hogy leginkább az aláíró 28 szerkesztőségnek címezte ezt a mondatot. Csakhogy ebből az tűnik ki, hogy a miniszterelnök szerint, ha a sajtó bejutna a kórházakba, akkor álhíreket és kamu videókat hozna ki onnan. Pedig a kemera azt veszi fel, ami előtte zajlik, a mikrofon meg azt rögzíti, amit belemondanak. Hogy ebből kamu legyen és álhír, ahhoz meg kell hamisítani a felvételeket és a nyilatkozatokat. Bár az állami híradóban voltak ilyen esetek az elmúlt években (az egyik hírhamisítás elkövetője ma a közmédiának csúfolt állami sajtógépezetnek a legfőbb vezetője), a miniszterelnöknek nem kell attól tartania, hogy a levelet aláíró sajtótermékek ilyen célzattal akarnak bejutni a kórházakba. Persze lehetséges, hogy az onnan kihozott felvételek és nyilatkozatok nem mindenben támasztanák alá a propagandát, de ezt talán nem a sajtón kellene leverni.

Hasonló cikkünk:  Évente sok munkavállalót veszít a hazai gazdaság

Szóval, ha úgy tetszik, kioktatta a kormányzat a sajtót, hogy a kórházakban gyógyítani kell, nem kamerázni. Majd ezt követően az állami hírügynökség (MTI) fotósa bement egy kórház Covid osztályára és onnan fotósorozatban számolt be.

Nem tudjuk, hogy ez cinikusság vagy pofátlanság-e inkább, mindenesetre sikerült arcul köpniük magukat azoknak, akik magas lovon ülve szólták le a kormányzattól független sajtót, mert felvételeket akar készíteni a kórházakban.

A Magyar Hang hívta fel erre a figyelmet, és náluk láthatók azok a fotók is, amelyeket az MTI fotósa készített akkor, amikor Orbán Viktor szerint nem most van az ideje annak, hogy a sajtó bemenjen a kórházakba.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...