fbpx
12.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Megversenyeztetik a városrész előkertjeit a széchenyivárosi képviselők

- Advertisement -

A Széchenyiváros lendületet kapott másfél éve, és ez a lendület a jövőben is kitart – kezdte a sajtótájékoztatót Józsa Bálint képviselő (Szövetség). Elmondta, hogy hagyományt teremtettek azzal, hogy évről évre virágokat osztanak az itt lakóknak, hogy azokkal is szépíthessék környezetüket.

Idén májusban rendezik meg az előkertek versenyét, ezzel is arra buzdítják a széchenyivárosiakat, hogy tegyék még szebbé lakóhelyüket. Egész májusban folyik majd a verseny, utána fognak neki a zsűrizésnek. Személyesen végigjárják majd azokat a helyszíneket, amelyeket előzőleg egy fotó alapján beneveztek a versenybe a lakóközösségek – erről Szőkéné Kopping Rita képviselő beszélt (Szövetség).

Dobos József képviselő (Szövetség) azzal vette át a szót, hogy a versenyhez segítséget is adnak a városrész képviselői. Lesz megint virágosztás, ennek idejét később tűzik ki. Úgy, mint tavaly, idén is több helyen osztják majd a színes muskátlikat.

Hasonló cikkünk:  Rendelet tiltaná a kecskeméti üzletek ablakain a reklámot, a főépítész szerint nincs szó fóliakommandóról

Szőkéné Kopping Rita beszélt még arról is, hogy megszépül az úgynevezett aranyszarvas tér idén, majd jövőre a könyvtár épületét is modernizálják. Dobos József bejelentette, hogy hamarosan megépül körzetében a kutyafuttató. A MOL benzinkút és a transzformátorház közé tervezik, olyan helyre, ahol lakókat nem zavarnak a kutyások.

A sajtótájékoztatót azzal zárták, hogy örülnek annak, hogy több civil szervezet is segíti a képviselők munkáját abban, hogy szebb és élhetőbb legyen a Széchenyiváros.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...