fbpx
17.1 C
Kecskemét
2023. szeptember 22., péntek

FRISS HÍREK

Vereségre készül a Fidesz: Több ezer milliárdnyi állami vagyont szerveztek ki alapítványokba

Ami eddig csak javaslat volt, most már maga a valóság. A Fidesz bátor képviselői ma szavazatukkal létrehozták azokat az alapítványokat, amelyek révén a magyar felsőoktatás döntő része olyan kuratóriumok kezébe kerül, amelyek a kormány által gondosan kiválogatott emberekből állnak. Miniszterek, államtitkárok, ismertebb és ismeretlenebb fideszes politikusok kaptak jól fizető pozíciót kuratóriumokban, felügyelőbizottságokban. Vidéken a mai döntéssel nem marad állami egyetem. De létrejönnek más hasonló alapítványok is, más területeken is.

Kastélyok, üdülők, kikötők, birtokok, klinikák kerültek ki az állam kezéből a Fidesz által gründolt alapítványokba. Több ezer milliárdnyi állami vagyon vesztette el közpénz jellegét.

Ebbe a felsorolásba tartozik a Neumann János Egyetemért Alapítvány is, de ennek létrejöttéről már tavaly döntöttek néhány hasonló alapítvánnyal egyetemben (az SZFE története a leginkább ismert ezek közül). Mint tudható, a Neumann János Egyetemért Alapítványban kurátor Lezsák Sándor képviselő és Gaál József alpolgármester, de Matolcsy György környezetéből is beültek a testületbe. A felügyelőbizottságban pedig ott ül Szemereyné Pataki Klaudia polgármester havi 1,6 millió forintért.

Hasonló cikkünk:  Az energiaügyi miniszter bejelentése miatt lehet, hogy soha nem térülnek meg a régebben telepített napelemrendszerek

Miután a törvényalkotó célja az volt, hogy kormányoktól független alapítványok legyenek ezek, a választás előtt egy évvel könnyen lehet arra következtetni, hogy a kormánypárt a választás elvesztésével kalkulál. Így a most bebetonozott emberek akkor is döntő helyzetben maradhatnak, és sok-sok milliárd felett rendelkezhetnek, ha a jelenlegi kurzus elbukja az országgyűlési választást. Bár elméletileg az egyszer alapítványba szervezett állami vagyont nem lehet visszaszerezni, vannak olyan elemzői hangok, amelyek szerint mégis van erre lehetőség.

Hasonló cikkünk:  G7: A dízel-mellékvonalak bezárása helyett több lehetőség is szóba jöhetett volna

Szavazataikkal az állami vagyon alapítványokba kiszervezéséhez Kecskemét két képviselője, Zombor Gábor és Salacz László is asszisztált.

Az ellenzék a megszavazott alapítványokkal kapcsolatban hazaárulásról, lopásról és gyásznapról beszél.

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...