fbpx
24.5 C
Kecskemét
2023. szeptember 26., kedd

FRISS HÍREK

Tudta? Megmutatjuk érthetően, hogy mire és mennyit költ Kecskemét az adójából

Egy fideszes országgyűlési képviselő által benyújtott törvényjavaslat szerint az önkormányzatoknak kötelező lesz eladniuk a tulajdonukban lévő bérlakásokat, ha a benne élő bérlők szeretnék megvásárolni azokat. Ezzel pedig a ma kormánypárti polgármesterekkel vezetett önkormányzatok is, így Kecskemét is nagy vagyontól esnének el. Az új lakástörvény értelmében minden bérlő a forgalmi érték 10,5-30 százalékáért vehetné meg az önkormányzatoktól az ingatlanokat.

Mutatjuk érhetően Kecskemét ez évi vagyon- és lakásgazdálkodását

Az önkormányzat tulajdonában 1300 db különféle minőségű és értékű lakás van, ami jelenleg közvagyon és a városi cég, a KIK-FOR Kft. kezelésében áll.

Kecskemét 2021-es költségvetésében 1,3 milliárd forint áll „vagyon- és lakásgazdálkodásra”. Ez több elemből tevődik össze, például közel felét a KIK-FOR tevékenysége teszi, aki az említett lakásokat karbantartja, újítja fel vagy éppen próbálja értékesíteni a város által meghatározott szempontok alapján. Jelenleg legalábbis az az irányelv, hogy a város nem szabadulna meg mindenáron a saját lakástulajdonától, mert abban bevételi lehetőségeket lát. Nem utolsósorban pedig ezzel igyekszik segíteni a fiatalházasok lakhatását, családalapítását.

Részlet a programból / Fotó: képkivágás – kecskemetkoltsegvetese.kecsup.hu

Ebbe az 1,3 milliárd forintnyi kalapba tartozik bele továbbá a Mercedes lakóegységek üzemeltetése is, ebben az évben 63 millió forint. De innen segítik azokat az egyedülálló több gyermekes anyákat is, akik albérleti vagy lakbértámogatásra jogosultak.

Miért gondolta fontosnak a kecsUP csapata, hogy vizuálisan mutassuk meg a kecskeméti költségvetést?

Kritikusan azt is mondhatnánk, hogy ezt nem nekünk, egy újságnak kellene, hanem a kecskeméti önkormányzatnak, hiszen rendelkezésre állnak arra eszközök, hogy mindenki számára érthetővé tegyék a bonyolultnak tűnő közgazdasági rendszereket is.

Hasonló cikkünk:  Időpontfoglalás a szakrendelésre: egy igazi türelemjáték és sokszor idegőrlő játszma

A kérdés, hogy egyáltalán akarják-e, hogy minél többen értsék a „játékot”?

Egy sokkal prózaibb ok is van, miért fontos, hogy a kecskemétiek értsék és lássák, hogy mire mennyi megy. A jó gazda módjára működő városvezetés segíti tájékozódni az adófizető polgárait.

Hasonló cikkünk:  Egyszerű és megunhatatlan: tejespite volt a desszert a gasztrohét nyitónapján

A kecsUP csapata most azt vállalta szerény eszközeivel, hogy a közpénzek átlátható felhasználásáért dolgozó K-Monitor együttműködésével 120 ezer forint értékű programban elkészítettük a modern technika segítségével Kecskemét gazdálkodását. (Ha adománnyal támogatna bennünket, hogy folytathassuk ilyan irányú munkánkat, akkor ITT megteheti.)

Célunk ezzel az interaktív alkalmazással, hogy azon állampolgárok számára is, akik kevés ismerettel rendelkeznek a közpénzügyek területén, könnyen befogadható és értelmezhető képet adjunk arról, hogy mennyit költ a városunk oktatásra, egészségügyre, lakásokra, a zöldfelületekre vagy éppen a kritikus állapotban lévő útjainkra.

És az is szándékolt célunk, hogy a nagyon rossz állapotban lévő magyar demokráciánkban, ahol lépésről lépésre a kormány felszámolja az önkormányzatok valódi szabadságát, ráirányítsuk kritikus módon a kecskemétiek figyelmét a demokratikus működés veszélyesen könnyű múlandóságára.

A helyi demokráciára is igaz, kettőn áll a vásár. Egy önkormányzat átlátható működéséhez tájékozott polgárok is kellenek, akik nyomon követik a helyi politikusok döntéseit.

Az oldal ezen a linken https://kecskemetkoltsegvetese.kecsup.hu/ keresztül érhető el.

Hirdetés

Felkapottak

Limuzin rozsdásodik a Lakos-tanya buszmegállónál, a buckavidék szomszédságában

Ha egyszer mesét írnak egy limuzinról, olyan befejezést kitalálni sem lehetne hozzá, mint amit az élet produkál: egy Lincoln...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...