fbpx
15.3 C
Kecskemét
2021. szeptember 21., kedd

FRISS HÍREK

Fidesz frakcióvezető: Az ellenzék kavar és Gyurcsány, Bodrozsán

Nem telt el sok idő a közgyűlésen, máris gyurcsányozásba kezdett a Fidesz-KDNP. Fekete Gábor frakcióvezető papírról olvasva, a szavakat keresve mondta el, hogy amíg a polgármester nagyon komoly munkát végzett a pandémia idején, és sikeres volt a védekezeő munka, az ellenzék semmit nem csinált. Illetve igen, de az kavarás volt.

Jött Bodrozsán Alexandrával, az újpestivel, akinek csak az a fontos, hogy mennyien olvassák a Facebook posztjait, jött azzal, hogy az ellenzék nem tudta mit mondjon az oltásokról. Ahhoz igazította a véleményét, amit éppen Gyurcsány Ferenc gondolt.

Dobos József azzal vágott vissza, hogy Fekete frakcióvezető csak elmondta a nem engedélyezett napirend előttijét (a polgármester jelezte korábban, hogy késve adta be, csakúgy, mint az ellenzéki frakcióvezető Szőkéné Kopping Rita). Ha pedig az ellenzék ekézése a lényeg, akkor kár bejönni a közgyűlésre. Emlékeztetett, hogy az ellenzéknek is voltak akcióik, adományoztak, maszkot osztottak. Szőkéné is ehhez kapcsolódva mondta el, hogy varrtak is maszkokat, tiszteletdíjukból ajánlottak fel, hogy segítsenek annak, akinek kell.

Annál a napirendnél történt ez, amelyben a polgármester beszámolt a pandémia alatt hozott döntésekről.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...