fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Lezúzta Kecskemétet a Tankcsapda

- Advertisement -

Legalább huszonöt éve megtanultam Baján (akkoriban ott tanultam és a közelben nőttem fel), hogy az ember nem áll rock koncerten az első 10-12 sorban, ha nem keresi a bajt magának. Akkor egy Kispál koncerten az első gitárriff után leszakadt az egyik zsebem a körülöttem pogózni kezdő fiatalok miatt. Ezt a táncot sosem értettem, nem tudom mi a jó abban, hogy az a lényeg, hogy minél többet kell ütközni a másikkal, aminek a következtében gyakoriak az esések is, akár sérülésekkel. De velejárója a zúzós koncerteknek, elfogadom, tanultam abból az esetből.

Ezért a tegnapi ápolós Tankcsapda koncerten már eleve a színpadtól 15-20 méterre álltam le. Mindig középen állok, itt a legjobb a hangzás. Amúgy nem is jó a színpad előtt állni közvetlenül. Látni ugyan jobban lehet innen, de hiába minden technikai megoldás, rendszerint elveszik az énekhang és érthetetlenné válik a szöveg. Szóval hagytam helyet a láthatóan ízig-vérig rocker közönségnek. Én kocarockerként sosem hordtam hosszú hajat, szegecses bőrcuccokak és surranót. Szeretem a rockot, AC/DC, Metallica és Tankcsapda bármikor jöhet, de szívesen hallgatok ska és punk dalokat is, tehát egyáltalán nem áll távol tőlem a gitáros zene. Egyedül azt a tipikus angol, se rock, se pop keveréket gyűlölöm, amiben nem is vagyok jó, nem is tudok megnevezni egyetlen ilyen zenekart sem, nekem ez csak az angol szar zene, így hívom. Jöhet amúgy a tuctuc, a rap, a kellemes jazz és még a klasszikus zene is. Vagyis: mindenevő vagyok.

Kezdenek

20:15-kor, vagyis az előre megadott időben, percre pontosan kezdődött a koncert, ami azért elég ritka, de szimpatikus, ha egy zenekar ad a pontos kezdésre. Persze Lukácséknak az ember elnéz egy kis csúszást is.

Üljenek a fiúk ölébe a lányok

A fenti dalszövegben leírt élethelyzet akár nyári programnak is kiváló, de zenének sem rossz, sőt egyenesen pazar, tekintve, hogy ez az egyik kedvenc számom a srácoktól.

És, hogy azonnal ezzel kezdődött a koncert, az már eleve megadta a hangulatot az egész estére. Ami egyébként végig magával ragadó volt, főleg, hogy az elmúlt másfél évben semmi alkalom nem volt egy kis zúzásra, mégha azt a magam módján, igen szolidan adom is elő. A hajrázás ugye szóba sem jöhet, de van mindig egy kis léggitározás. Őszintén bevallom, én ilyenkor mindig vagyok egy kicsit basszusgitáros, szólógitáros és dobos is. Váltva hozom a szerepeket, és az sem érdekel, ha a mellettem lévők hülyének néznek. De amúgy sosem. Mert ki az, aki mereven áll egy ilyen koncerten? Inni nem iszom, tehát sosem lépek át egy határt. A gitár amúgy közel áll hozzám, van is otthon általában kettő, de most csak egy, mert a nejlon húros gitárom kettétört, így csak egy country gitár áll a sarokban fém húrokkal. Amolyan tábortűzi gitáros vagyok egykori mozgalmi dalokkal a repertoáron. Plusz néhány klasszikus esti romantikus, mindenki által ismert dallal. De amúgy nem is igaz, amit írtam, mert itt van még faterom régi elektromos gitárja is. Moni gyártmány, és egy 69-es díszeleg rajta, vagyis nem mai darab. Akkoriban ő játszotta rajta a Felkelő nap házát, és volt egy kalandja a zárlatos erősítővel is, de a történetnek jó vége lett. Már én újítottam fel több éve, de minden gagyi rajta. Számítógépre és egy gitáreffekt szoftverre kötve azért kicsikarható belőle néhány vaskos hang, de ennyi és nem több. Inkább csak a múltat idézi, szórakoztatásra nem igen alkalmas. Bár simán tudok egy koncerten dobos is lenni, néhány szám erejéig (csak a lábammal, kézzel nem kezdek hadonászni sosem), nem sok kapcsolatom van ezzel a hangszerrel, pedig régi tervem. Talán egyszer egy digitális kis szett helyet kap majd valahol egy sarokban. Ha másra nem, hát stressz levezetésre is tökéletes lehet. Az újságíró pálya az egyik legstresszesebb. Amúgy zongorázni tanultam, van is egy régi szovjet darab a házban, és mellette egy digitális, hiszen haladni kell a korral. Plusz ez nem hangolódik el, nem úgy, mint a másik kb. kéthavonta. A gitárt csak úgy magamtól kezdtem tanulgatni. Csakúgy, mint a szaxofont, amit nagypapámtól kaptam.

Hasonló cikkünk:  100 forint lehet majd a havi buszbérlet a diákoknak, P+R parkolót építenek Homokbánya mellett

32 éve változatlan

A Tankcsapda még mindig Tankcsapda. Tipikus zúzós rock, amely annak ellenére nem üres, hogy hárman vannak. Ezen persze sokat segít az is, hogy a basszgitárt effektezik, és nem csak mély hangot ad, hanem recseg, dörren, telít és jól kiegészíti a szólógitárt. Nincs sok akkord, de kellően dallamos, fülbemászó muzsika 1989 óta. Bevallom, az újabb zenéket nem ismertem, a régieket annál inkább. Jó párszor vetítettük anno táborokban az egyik koncertfelvételt, mindig nagy sikere volt. Tudtam, hogy mire megyek, tudtam, hogy nem fogok csalódni. Meglepetésemre sok család volt a küzdőtéren, sok gyerekkel. Jó, a frontember gyakran káromkodik, de őt így szeretjük. Tömve volt a klub, az emberek imádták, hogy végre szórakozhatnak. A zenekar pedig nem győzött hálálkodni. Csaknem két órán keresztül nyomták a rockot. Bár nem tudom ki és miért gondolja, hogy jó dolog tíz percenként fél liter sört random a levegőbe locsolni, ennek ellenére az sem érdekelt, hogy a ráadás alatt én is kaptam a nyakamba egy kicsit. Jó buli volt.

Gunity Gábor, főszerkesztő

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...