fbpx
2.2 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Már a tanévkezdésre hangolnak a boltok

- Advertisement -

Az egyik népszerű kecskeméti bevásárlóközpont vásárlói már napok óta azt láthatják, hogy a nyári kellékek, ha nem is eldugva vannak, de a háttérbe szorultak. Így a medencék, a matracok és minden olyasmi, ami egy vízparti nyaraláshoz vagy az udvarba szükséges. Helyettük fő helyen iskolatáskák és tanszerek kaptak helyet.

Az isten szerelmére, még csak július van, és már az iskolával sokkolnak

Így nyugtázta az egyik vásárló, amikor meglátta, mi a helyzet. Hogy minden nagyobb boltban így van-e, nem tudjuk, de egy szintén forgalmas diszkont üzlet ugyancsak kipakolta polcaira az iskolakezdéshez szükséges árukat.

E sorok szerzője néhány évvel ezelőtt egy belföldi júliusi nyaraláson egy kilyukadt úszógumit szeretett volna pótolni, ezért betért egy nagy bevásárlóközpontba, ahol azt mondták, hogy esélye sincs, hiszem már nincs szezon. Szintén július utolsó harmadában jártunk, mint most.

Persze érthető az üzletek gondolkodása is. Ha azt akarják, hogy a megrendelt termékekből minél több fogyjon, akkor nem elég augusztus közepén kipakolni az iskolai holmikat. Ráadásul vannak olyan szülők, akik nem akarják az utolsó pillanatokra hagyni a bevásárlást, ezért jó előre gondoskodnak az iskolai tanszerek beszerzéséről. De, mint a fentebbi idézet is mutatja, másokat zavar, ha túl korán kezdődik a felkészülés az iskolára, mert lehangoló tud lenni számukra, ha a nyár közepén már a szorgalmi időszakra figyelmeztetnek az üzletek. Ez a jelenség nem újkeletű, és nem csupán az iskolával függ össze. Hiszen láttunk már karácsonyi kellékeket októberben a polcokon, és ugyanígy csokinyulakat jóval húsvét előtt.

Ön mit gondol erről?
  • Adj hozzá további lehetőséget...

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...