fbpx
11.6 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

Mindkét frakciótól kértük az el nem mondott napirend előttiket, csak az ellenzék küldte el

- Advertisement -

Az egyik különössége az volt a csütörtöki közgyűlésnek (amellett, hogy hosszú idő után ez volt az első), hogy egyik frakcióvezető sem mondhatta el a napirend előtti felszólalását. Ennek az volt az oka, hogy Fekete Gábor (Fidesz-KDNP) és Szőkéné Kopping Rita (Szövetség) is későn adta le a szöveget. Miután így történt, a KecsUP mindkét frakcióvezetőt megkereste, hogy küldjék el a szöveget, olvashatóvá tesszük.

Az ellenzéki frakcióvezető nem sokkal később már el is küldte. A kormánypárti frakcióvezetőnek Messenger üzenetben, majd emailben is elküldtük kérésünket és becsülettel vártunk.

Az első határidő szombat 15 óra volt, a második hétfő 18 óra. Még ekkor is vártunk és visszatartottuk a cikket, annak ellenére, hogy Szőkéné Kopping Rita szinte azonnal teljesítette kérésünket. Fekete Gábor végül csak válaszolt, ma 16:34-kor. Azt írta, hogy a tervezett felszólalását már elküldte az egyik hírportálnak (amely szombaton lehozta). Ennyi. Nem csatolta. Pedig egyszerűbb lett volna, mint leírni ezt a mondatot. Nem feltételezzük, hogy egy csatolmányt csak egyetlen e-mail címre tud elküldeni a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének levelezőrendszere. Egyszerűen nem küldte el és kész. Rajtunk tehát most sem múlott a kiegyensúlyozott tájékoztatás. De ehhez két fél kell. Ezért most csak az ellenzéki frakció napirend előttijét tudjuk közölni, amelyet Szőkéné Kopping Rita mondott volna el.

 

Tisztelt Polgármester Asszony, Jegyző Úr! Tisztelt Közgyűlés!

Tisztelt kecskeméti választó polgárok!

A jelenlegi kormány 2/3-os tevékenységének egyik legarcátlanabb döntése a választási törvény módosítása. Nem volt elég a választókerületek átszabása, minden logika nélkül a számukra kedvező módon, még a választás rendjét is módosították. Eltörölték a 2 fordulós választást, mely korábban lehetőséget adott a pártok erőviszonyainak pillanatnyi mérésére.

Az ellenzéki pártok ezért saját maguk szervezik meg az ú.n. előválasztást 2021 őszén. A választópolgárok bevonásával döntik el, hogy ki legyen a legmegfelelőbb kihívója a Fidesz képviselőjelöltjének. Ez az igazi demokrácia. A Fidesz jelöltjeiről mindez nem mondható el. Elnökük és 1-2 ember dönti el sötét szobákban, hogy ki lesz a jelöltjük.

Hasonló cikkünk:  Betegtájékoztatókat készítettek kecskeméti háziorvosok az otthon is ellátható egészségügyi problémákról

Ez az előválasztás az ellenzéki pártok belügye. Mi szervezzük, saját szabályok szerint. A Szövetség a Hírös Városért Egyesület ezért is tartja elfogadhatatlannak, hogy Ön Tisztelt Polgármester Asszony, mint a kecskeméti polgárok által megválasztott városvezető, a közelmúltban pártszinten szólalt meg. Megrágalmazta az ellenzéki képviselőket és rosszhírét keltette a városunknak. És nem volt elég mindezt elmondani a közösségi oldalán, még a HÍR TV nevezetű lakájmédiában is ráerősített. Az Ön szavait idézem:

„‼️Kecskemét ne legyen csatatér‼️”

És arra kért minket, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselőit, hogy „függesszük fel pártpolitikai alapú csatározásainkat az előttünk álló időszakra.”

Kecskeméten élek és képviselőtársaim is. Én ezt nem tapasztaltam meg. Itt ülünk most mindannyian a padokban. Kérdezem Öntől, hogy ki közöttünk a felforgató? Ki az, aki csatateret csinál a városból? Vagy Önnek az a felforgató, aki kimondja az igazságot?

Mindez nem volt elég. Bács-Kiskun megye 1.sz. választókerületének országgyűlési képviselője egyenesen megtiltotta nekem, mint jelöltnek, hogy más településekre menjek a valóságot, hangsúlyozom, a valóságot tartalmazó újságot és szórólapot terjeszteni. Milyen világban élünk, hogy egy országgyűlési képviselő megszabja a saját pártom helyi elnökének és jelöltjének, hogy merre mehet, mit csinálhat.

Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt kecskeméti polgárok!

2022-ben kormányváltásra készülünk. Bízom benne, hogy az ezen az oldalon ülő képviselőjelöltekből 2 bejut a magyar országgyűlésbe. Biztosíthatom Önöket, hogy őket többet fogják látni a Kecskeméten és környéken élők, mint a mostani képviselőket. Továbbá biztosíthatom arról is Önöket, hogy mindig Kecskemét városért és a környező településekért fognak dolgozni.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...