A végzős diákok legfeljebb 20, de inkább 10 százaléka választja csak a vendéglátást

- Advertisement -

A pandémia miatti lezárások alatt még azoknak a kiváló szakácsoknak a harminc-negyven százaléka is elhagyta a pályát, akik konyhafőnökként, vagy vezető szakácsként tevékenykedtek – mondja Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke.

A vírus előtt, ha kevés is volt a tehetséges és jó szakács, de így vagy úgy, legalább a létszám megvolt – meséli Asztalos. Most az a helyzet, hogy sok vendéglátós, akik átmentek az építőiparba, logisztikába, kereskedelembe, ugyan visszajönnének, de nagy a bizonytalanság, a negyedik hullám miatt, nem merik otthagyni a biztos bevételt.

A tévében egymást érő főzőshow-k, séfversenyek nem a valóságot mutatják meg

A tévés séfversenyek valóban növelik a szakácsképzésre jelentkezők számát, mondja Asztalos, am amikor a fiatalok az első gyakorlati napon szembesülnek azzal, hogy galuskát kell szaggatniuk, ki kell takarítani a húsos hűtőt stb. gyorsan el is száll a lelkesedés.

Mekkora a lemorzsolódás?

Az alapján, amit a szakoktatóktól hallok, monjda a Konyhafőnökök Egyesületének elnöke,  ki merem jelenteni, hogy a végzős diákok legfeljebb húsz, de inkább tíz százaléka választja csak a vendéglátást.

Az étteremtulajdonosok már most munkaerőhiányra panaszkodnak, innen öt, onnan nyolc ember hiányzik, pedig a vendéglátás most csak félgőzzel működik, sok még a bezárt hotel, étterem.

Tele van vele a média, hogy az egekbe szökött a szakácsok fizetése. Ez sem elég jó érv a pályakezdőknek?

Egy kezdő, ha nyolc órára van bejelentve, százötvenezer forintot vihet haza. Persze a valóságban nem ennyit, hanem naponta tizenhat órát fog teljesíteni, ezért kap naponta tizennyolc-húszezer forintot. Jó pénz, de ha megnézzük, hogy hány órát húz le érte a konyhában, már nem is tűnik soknak.

A teljes interjú a novekedes.hu portálon olvasható el.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version