A ránk, újságírókra szegeződő szúrós szemek, miniszterelnöki dörgedelmek, kilátásba helyezett elnyomó retorziók azon a vádon alapszanak, hogy amikor mi kérdezünk, közérdekű információkért folyamodunk, rossz működéseket és tisztességtelenségeket tárunk fel, akkor külföldi megbízásra cselekszünk, erre minket biztatnak, ezzel nekünk politikai szándékaink vannak.
Drága (a szó fájóan pénzügyi jelentéstartalmában) miniszterelnök úr, nekünk ez a dolgunk! Nem valamilyen politikai korrupció keretében, hanem mert erről szól a szakmánk, ez a hivatásunk! Az állam polgára tájékozódni, és a hatalmi működést ellenőrizni szeretné, ezt végezzük, ebben segítünk neki.
Mi lenne mégis az elvárás irányunkban? Mit kellene tennünk, ha – ezek szerint – a munkánk elvégzése „kisöprést” érdemel?
Netán nem Önökkel van a baj? Tetszettek volna nem lopni, jó döntéseket hozni, a köz- és párbeszédet nem ellehetetleníteni!
Az elvárásokat illetően persze nemhogy sejtésünk, konkrét képünk is van, hiszen a kormányoldali nyilvánosság különféle szereplőinek napi működése mintaként szolgálhatna számunkra, csak le kellene utánozni a mozdulataikat. Mi viszont képtelenek vagyunk nem a valóságról beszélni, vagy éppen a valóságot háromszor megcsavarva magunk körül a feje tetejére állítani, illetve a gátlástalan politikai létezések felett szemet hunyni.
A kormány zsoldjában, szerkesztőségi szabadság helyett utasításokat követve, kormányoldali tollbamondásokat körmölve. A minket ért vádak tehát valahova tényleg betalálnak, csak éppen aki mondja másra…
Guruló forintok. A mi forintjaink, állampolgári értelemben, de egyúttal az egészséges, demokratikusan működő médiapiac forintjai is. Ami nincs, mert már sok évvel ezelőtt kisöprésre ítélték.
Újságíró nem lehet sem lelkes, sem nihilista bűnrészese olyan hatalmi magatartásnak, amelyik alattvalókká alacsonyítja a nemzetét. Az állam polgára még akkor is más bánásmódot érdemel, ha a polgárosodottság folyamatában igen régen, a tizenkilencből huszadikba lépve elakadt, és nem is igazán tudja, mit jelent egy állam polgárának lenni. Aki kegyként, adományként veszi, ami az államtól érkezik, nem is tudatosul benne, hogy az mindig is az övé volt.
Újságíró nem vesz, nem vehet részt a nyilvánosság kiárusításában, a politikai populizmus rajongói és drukkeri nívótlanságában. Nem megerősítés-élményeket ad, nem lesz a politikai valahovatartozás érzelmi manipulációja által foglyul ejtettek cinikus smasszere.
Amely foglyok persze – akár érzékelik kiszolgáltatottságukat, de inkább nem – nem néznek a szemünkbe, mert keserű pirula lennénk számukra. Ámbár kétségtelenül gyógyhatású.
Mi újságot írunk. Az állam polgárának, és nem az államnak. Se külföldinek, se hazainak.
———
Az írás a Magyar Hang 2025/11. lapszámában, a KecsUP Hírek melléklete részeként nyomtatott formában is megjelent.
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
