fbpx
14.5 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Nagyobb lendülettel indult az előválasztás, mint a Fidesz STOP-os akciója

- Advertisement -

Szeptember hatodikán büszként nyilatkozta a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy öt nap alatt több, mint százezren írták alá a „STOP Gyurcsány, STOP Karácsony” petíciót. A Telex akkori tudósítása szerint Hollik  István szerint „az aláírók száma azt mutatja, hogy sokan vannak olyanok, akik nem felejtették el Gyurcsány Ferenc kormányzását.”

Aktívabbak az ellenzéki szavazók

Ezzel szemben az ellenzéki előválasztáson két nap is elég volt ahhoz, hogy százezer fölé emelkedjen a résztvevők száma. Egészen pontosan két nap alatt 140 ezren szavaztak az előválasztáson. Ha ehhez hozzávesszük, hogy több, mint százezren regisztráltak az internetes szavazásra, és közülük csupán kb. nyolcezren voksoltak online az első két napon, akkor elmondható, hogy a 140 ezer szavazón túl már az első napokban van még közel százezer ember, aki online fog szavazni, akkor az érdeklődés a tényleges szavazással együtt már 240 ezernél jár. A Fidesz petíciója a hírek szerint a 22. napon 400 ezer felett jár. Ha az ellenzéki előválasztás első fordulójának maradék hat napja is hasonló lendületet hoz, akkor nagy eséllyel behozhatja és megelőzheti a Fidesz addigra csaknem egy hónapja tartó akcióját. Hollik István gondolatmenete szerint tehát a számok azt mutatják, hogy úgy tűnik, többen akarhatják a STOP Orbánt, mint a „STOP Gyurcsány, STOP Karácsony”-t.

Hasonló cikkünk:  Áder János szerint Orbánt bele akarják keverni a kegyelmi ügybe

Jelentős különbség a két akció között, hogy amíg a Fidesz petíciójának semmilyen kihatása nem lesz közvetlenül a választásokra, addig az ellenzéki előválasztásnak jelentős tétje van. Az ellenzéki szimpatizánsok most választják ki, hogy szerintük kik azok a jelöltek, akik legyőzhetik majd a kormánypárti jelölteket és ezzel leválthatják az Orbán-kormányt jövő tavasszal.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...