fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Már nyomtatott verzióban is itt a KecsUP!

- Advertisement -

A kecsup.hu online hírportál két és fél éve létezik. Azzal a céllal indultunk el, hogy a helyi sajtó állóvizét felkeverjük, az egyoldalú tájékoztatást megtörjük, olyan témákat is a felszínre hozzunk, amelyeket más újságok nem akarnak megírni vagy nem is írhatnak meg. Hisszük, hogy ez idő alatt (talán hamarabb is) Kecskemétnek és környékének meghatározó hírforrásává tudtunk válni. Ennyivel azonban nem elégszünk meg. Megyünk előre.

Itt a nyomtatott KecsUP

Most eljutottunk oda, hogy nyomtatva is megjelent az első számunk. Egyelőre időszaki kiadványként jelentünk meg papíron, de ez a jövőben akár rendszeressé is válhat. Nem titkolt célunk az, hogy eljussunk új olvasókhoz. Olyanokhoz, akik vagy nem rendelkeznek internettel, vagy szeretik ha egy újság megfogható, lapozható. Az első számban korábbi cikkeinkből válogattunk össze.

Hasonló cikkünk:  Kiképzési repüléseket végeznek Kecskemét felett

Találkozzon velünk az utcán, ajándék is lesz nálunk

A KecsUP újság ingyenes. Sok ezer példányban készült el az első szám. Ebből valamennyit postaládákba juttatunk, a többit pedig osztogatjuk. Ma 15 órától a Malom előtt ott leszünk egy pulttal, megállító táblákkal és lehet tőlünk KecsUP újságot kapni. Sőt! Ha már az utcán leszünk és találkozhatunk olvasóinkkal, úgy gondoltuk, hogy megajándékozzuk őket kecsupos tárgyakkal.

Jöjjön tehát ma (október 15.) 15 és 17 óra között a Malom főbejárata elé, ha találkozni akar velünk, ha van érdekes témája, ha szeretne újságot vagy valamilyen kecsupos ajándékot. A jövő héten is az utcán leszünk, annak időpontját majd később írjuk meg.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...