Tünetmentes gimnazista, de tesztelték, mert jönnek a nagyszülők – kiderült, hogy covidos

Az édesanya miután a nagyszülők jelezték, hogy jönnének látogatóba, a fokozott biztonság érdekében teszteltette magát és a lányát. Mindketten oltottak. A teszt kimutatta, hogy az egyébként tünetet nem mutató gimnazista, covidos. Ezt pedig jelezni kell az iskola felé is. Ekkor jött csak a cunami.

Olvasónk levelét szó szerint közöljük.

Négyen vagyunk a családban, mindannyian makk egészségesek.

Mivel az idős szüleim tegnap este szóltak, hogy meglátogatnának, szúrópróbaszerűen csináltunk ketten egy-egy tesztet. Az enyém negatív, a középiskolás, kétszer beoltott lányomé pozitív. Micsoda?! Ez nem lehet igaz! Mit csináljunk?! Kihez forduljunk?

Félve hívom az osztályfőnököt, hiszem már este fél 9 van. Persze nem is veszi fel, de láss csodát: visszahív. Az oltatlan osztálytársak biztosan karanténba kerülnek, a többi teendőnkről másnap tájékoztat. Milyen rendes, gondolom magamban.

Csörög is a telefonom ma délelőtt, hív az iskola, hogy hivatalos teszt nélkül nem tudják értesíteni a megadott szerveket, úgyhogy menjünk orvoshoz! Az egész délelőttömet azzal töltöm, hogy hívogatom a gyerekorvost, rohanok a másik gyerekem iskolájába, hogy elhozzam a könyveit, hiszem a kisebb még nincs oltva, nem mehet így a társai közé, mert fertőzhet. Nyelek kettőt, hogy ez most 10 nap karantén neki is, s ha akarnám, megtehetném, hogy az osztálytársaihoz hasonlóan én is beküldöm a jó eséllyel beteg fiamat, hiszen nem látszik rajta, hogy bármi baja lenne… akár még az is lehet, hogy egészséges.

De ugye beteg testvér mellől oltatlan gyerek nem mehet közösségbe. Győz a józan ész, itthon tartom mind a kettőt. Pedig a lányom osztálytársai közül is többen „titokban” covid-fertőzöttek. Meg is kapom az egyik anyukától, hogy milyen ostoba dolog volt szólni az osztályfőnöknek, most aztán maradhatok otthon a gyerekekkel! Hm, érdekes! Ezen nincs időm fennakadni, irány a gyerekorvos.

Ja, majd’ elfelejtettem: nem is lehet bemenni hozzá, csak telefonálni szabad. Gyorsan elő a számot, már hívom is! Ahh, de jó! 9 óra van, pont most kezd el rendelni. Ekkor még szerencsésnek érzem magam. Délben már nagyon feszült vagyok, mert vagy foglalt, vagy egyáltalán nem veszik fel. Szabály ide vagy oda, én elmegyek a rendelőbe, csak szóba állnak velem!

Kopogtatok, hívom a vonalas számot. Hallom, ahogy csöng és csöng az ajtó túloldalán a telefon. Elolvasom a falra, az ajtóra, a kapura kiragasztott összes információs lapot, de semmire sem jutok. Egy kósza betegtől megkérdezem, hova vár, de nem a mi gyerekorvosunkhoz.” Onnan nem jött ki senki”- mondja.

Végül egy ismerőstől érdeklődöm, mi lehet az orvossal, hiszen rendelési idő van, de sehol senki. Ó, hát a hét eleje óta covidos ő is. Elvileg jövő héten sem lesz. Bumm, ez hideg víz a nyakamba.

Hívom a lányom iskoláját, mondom bőszen, hogy nettó négy órámba telt, mire megtudtam, hogy helyettesítő orvosnak hírét sem hallottam, szóval mondják meg, honnan szerezzek hivatalos teszteredményt, amit a titkárságon kérnek tőlem, hogy leigazolhassák, miért kellett hazaküldeni a nem beoltott osztálytársakat.

Csűrjük és csavarjuk a szót, végül csak kiderül, hogy menjek el a gyerekemmel magán úton tesztre, mert különben…

Délután három óra sincs, és már a nyakamon tornyosul egy ellehetetlenített rendszer összes anomáliája. Óvnám a közösségemet, kötelességemnek érzem, hogy így tegyek. Csak ez most pénzbe kerül, csak ez most jobban fáj, mint eddig. Magamra hagyott a rendszer. De legalább nem fertőztük meg a szüleimet!